Kitiltás (cím)

Bán  a föld, a régió uralkodója. A cím Horvátország , Bosznia , Mačva , Havasalföld , Moldva , Bulgária és Magyarország uralkodói között található . Úgy is értelmezték, hogy "úr" vagy "mester" [1] . A tilalom által uralt területet banátnak vagy banovinak nevezték .

Etimológia

A ban név eredetére három fő elmélet létezik - török , iráni és gótikus :

  1. A ban szó a török ​​baian/bajan "horda uralkodója" szóból származik, az avar nyelven keresztül a "gazdag" jelentésben vált ismertté a szlávok számára [2] [3] . Még azt is feltételezték, hogy Bayan avar vezér nevéből származik [4] .
  2. Az ősi iráni ban szóból keletkezett , melynek jelentése "magas beosztású személy, úr, uralkodó" [5] [6] .
  3. A ban [7] kifejezés a gótikus bandvjanból származott .

Történelem

Ez a név már Constantine Porphyrogenicnél is megtalálható , amikor Horvátországról beszél ("Bojan (βοεάνος) birtokolja őket Krivasa, Lyceum és Gutsiska").

Horvátországban a „bán” kifejezés a 12. század eleji Magyar Királysághoz való csatlakozást követően perszonálunióként a király által kinevezett uralkodót kezdett jelölni, aki Horvátországban autonóm hatalmat gyakorolt. A horvát bánnak nagy jogai voltak: az állami aktusokban a király neve után írták a nevét, és a magyarországi nádorhoz hasonló kiváltságokat élvezett .

Bán jogokat adott a városoknak , uralkodott a királyi várak felett, zsupánokat , püspököket és apátokat nevez ki ; megkapta az összes vámbevétel hatodát, a pénzbírságok egyharmadát és az összes többi állami bevétel egy részét, pénzverési joga volt , országának legfelsőbb bírája és főparancsnoka volt . A háború alatt tartománya határain belül a csapatok fenntartásáról kellett gondoskodnia, amiért külön jutalmat kapott pénzben és sóban; hadjáratokban ő volt az első, a visszavonulásban - az utolsó. A királyi udvarnál a horvát bán a nádor és az udvarbíró ( lat.  judex curiae ) után a harmadik helyet foglalta el.

Az egyes banátok határai gyakran változtak, és néha több banátot egyesítettek egybe. A mohácsi csata után a törökök fokozatosan egyik bánságot a másik után foglalták el, így végül Magyarország alatt csak egy egyesült bánság, Horvátország és Dalmácia maradt . A törökkel vívott harcok idején a bánok voltak vidékeik igazi birtokosai. Később azonban erejük a diétákra korlátozódott , amelyekhez hűséget esküdtek. Ezt követően a király saját akaratából bánokat nevezett ki, és elvette hatalmukat, és a bánsági bíróság ( latin  judicium octavale ) határozatai ellen az udvari bírósághoz fordulhatott . 1685-ben a horvát szejm úgy döntött, hogy arra az időre, amikor a szejm nem volt ülésszak, a bán az úgynevezett bánkonferenciát alkotó világi és papi személyek közül hat tanácsadót választ, és velük együtt irányítja az országot. Még nagyobb banki hatalmat korlátozott az 1723 -as pressburgi országgyűlés , amikor új banktanácsot állítottak fel. Továbbá, 1746 -ban , amikor Mária Terézia rendezte az úgynevezett katonai határt , a katonai parancsnoki feladatokat kivették a tilalom alól, és a bécsi főtanácsra ruházták át . Ám az I. Lipót által a törököktől elvett három megye közül  – Pozsezsszkij , Varovitickij és Sirmszkij – Mária Terézia új Szlavónia tartományt rendezett be és a bánnak adta. Ezt követően 1849-ig a bán a következő jogokkal rendelkezett: a magyar korona harmadik fő méltósága , a bánság legfelsőbb bírája, a nemesi milícia és két határőrezred vezetője . A szlavóniai adószedés felügyeletét 1748-ban elvették a tilalmaktól, és a magyar udvari hivatalra bízták.

Az 1849. március 4-i osztrák alkotmány Horvátországot, Szlavóniát és Dalmáciát a magyar kormánytól független, a többi osztrák tartomány birodalmi helytartóival azonos jogokkal rendelkező, külön koronatartománnyal nyilvánította ki, élén tiltással; Az 1859-ben elhunyt Josip Jelačićot ekkor tiltották ki . De 1868 óta az osztrák császár a magyar miniszter-elnök beleegyezésével rendelte el a tilalmat, és a tilalomnak nem lehetett katonai ereje. Bán Horvátország, Szlavónia és Dalmácia közigazgatási vezetője volt, közvetlenül a királyi hatalomnak alárendelten.

Lásd még

Jegyzetek

  1. ↑ Skok P. Etimologijski rječnik hrvatskoga vagy srpskoga jezika. - Zágráb: Jugoslavenska akademija znanosti i umjetnosti, 1973. - Kn. 3. - S. 104-105.
  2. ↑ Brückner A. Słownik etymologicny języka polskiego. - Warszawa: Wiedza Powszechna, 1985. - S. 13.
  3. ↑ Alimov D. E. Politia Borna: Gentes és Herrschaft Dalmáciában a 9. század első negyedében // Studia Slavica et Balcanica Petropolitana. - 2011. - 1. szám (9). - S. 112-113.
  4. ↑ Mužić I. Hrvatska povijest devetoga stoljeća. — Split: Muzej hrvatskih arheoloških spomenika, 2011. — S. 132.
  5. ↑ Košćak V. Iranska teorija o podrijetlu Hrvata // Etnogenesa Hrvata. - Zágráb, 1995. - S. 114.
  6. ↑ Mayorov, 2006 , p. 95.
  7. ↑ Mužić I. Hrvatska povijest devetoga stoljeća. - Split: Muzej hrvatskih arheoloških spomenika, 2011. - S. 132-133.

Irodalom

  Ugrás a Wikidata elemre  Szótárak és enciklopédiák
Bibliográfiai katalógusokban