A Takácsok ( németül Die Weber ) Gerhart Hauptmann társadalmi-politikai drámája , 1892-ben készült. A „Weavers” Hauptmann drámai munkájának csúcsa . Újító művészként jelent meg itt, aki a korszak kulcsfontosságú társadalmi konfliktusait először a német drámában ragadta meg ;
Gerhart Hauptmann Salzbrunnban élt , ahol jó néhány szövőgyár működött. Emiatt jó elképzelése volt a takácsmunkások életéről. Ezt követően a gyermekkorától ismerős munkások szenvedésének és lázadásának leírásának köszönhetően vált híressé. Hauptmann akut társadalmi témához való vonzódását az a valóság diktálta, amely ezt a témát előtérbe helyezte. M. Halbe , A. Holz , M. Kretzer és sokan mások a tömegek szükségleteiről és szenvedéséről írtak . A szociális kérdés napirendre került. Az 1844-es sziléziai felkelést választotta darabja témájául , Hauptmann elsősorban az 1890-es évek Németországának problémáiról mesél [1] .
Hauptmann az 1891-es júniusi felkelés helyszíneire ment, hogy mélyebben átérezhesse az események szociálpszichológiai hangulatát. Személyes benyomásai, apja története, Hauptmann gondosan leellenőrizte történelmi dokumentumokkal, történészek munkáival. Leginkább a szocialista és Marx Wilhelm Wolf munkatársának – „Szükség és lázadás Sziléziában” című művére támaszkodott . Ugyanakkor a "The Weavers" szerzője nemcsak tényanyagot használt fel, hanem nagyrészt átvette a felkelés W. Wolf által megfogalmazott koncepcióját [2] .
A „Szövők” kiemelkedő neoromantikus alkotás, a szerző rendkívül élénk és kifejező képet alkotott a nagy társadalmi jelentőségű eseményekről. . Hauptmann munkássága fontos szerepet játszott a forradalomban[ mi? ] : A cenzúra gyakran megtiltotta a dráma színpadra állítását.
A mű kompozíciója lineáris. Jeleneteket írnak le a takácsok életéből, feltűnő szegénységükben. Mindezt a „felső osztályok” embereinek életéből vett jelenetek váltják fel – az akció Anzore házából átkerül egy sötét, tiszta étkezdébe, majd a fényűző Dreisiger házába, minden szegényes környezetben végződik, ami nagy valószínűséggel , az ellenállás reménytelenségét és azt, hogy a dolgozók szerencsétlen sorsán nem tud változtatni valamit. A német színpadon először kerül szembe az osztálykonfliktussal , amely nyílt formában lett a darab alapja, ahol a tömeg nem háttér, hanem aktív erő volt. Ez megmutatta Hauptmann drámaíró újítását.
Az események széles körű lefedésére, a társadalmi viszonyok hangulatának és a társadalmi helyzet részleteinek újrateremtésére törekvő Hauptmann több mint negyven szereplőt vezet be a darabba, különböző osztályok és szakmák képviseletében. Takácsok központi szereplőkké válnak. A Hauptmann Weavers cselekménye nem egy főszereplő köré épül, ahogy az a hagyományos drámában szokás. Pontosan és szemléletesen leírt tömegjeleneteket készít, amelyek lehetővé teszik a kor kulcsproblémáinak megértését [3] . Az ilyen közeli felvételt a szereplők személyiségének mentális szerveződésének tanulmányozásával kombinálják. A tömegjelenetek hősei részletesen meg vannak írva, nem statiszták, hanem ragyogó és emlékezetes személyiségek.
Az elsőtől a negyedik felvonásig erősödik a munkások haragja, felgyülemlik a feszültség, és az ötödik felvonásig éri el a tetőpontját, ahol a tulajdonképpeni felkelés zajlik. Minden felvonásban következetesen kidolgozzák a vezértémát, és megvalósul a központi konfliktus. A takácsok sorsa különösen erősen kiderül a második felvonásban, amely Anzorge takács házában játszódik. Itt jelentős szerep jut a megjegyzésnek: érzelmekben gazdag képpé fejlődik a takácsok életéről, és nemcsak a hely- és időmeghatározásra szolgál, hanem jellegzetes, általánosított portrét ad a nyomorgó, elkeseredett takácsokról [4] .
Moritz Jaeger nyugalmazott katona érkezésével a drámai feszültség még erősebbé válik. Bemutatja a takácsokat a „Bloody Judgment” című dalnak, amely lehengerlően megragadja őket. Ez a haraggal és szomorúsággal teli dal válik a mű eszmei és kompozíciós magjává. A darab legfeszültebb, fordulópontjain szólal meg, a munkások belső egységét hangsúlyozva. Segített a takácsoknak helyzetük felismerésében; szolidaritásra szólít fel a kizsákmányolók elleni küzdelemben is.
A 3. felvonásban új hősök jelennek meg. Észrevételeikből arra a következtetésre juthatunk, hogy a burzsoá, a feudális urak, az egyháziak és a polgári Junker állam egésze a dolgozó nép ellensége. Hauptmann így hangsúlyozza, hogy a takácsok fellépése nem csupán étellázadás volt, hanem a társadalmi tiltakozás kifejezése.
A 4. felvonásban Dreisiger fényűző házát írják le, ellentétben a nyomorult takácsok kunyhójával. Itt van a lelkész, a rendőrfőnök és a csendőr. Takácsok kifosztják Dreisiger házát. Fabrikant és családja gyáván rohangál. Ez a csúcspont, amely előre meghatározza a gyors végkifejletet [5] .
Az ötödik felvonásban az akció színhelye Langenbilau falu, ahová hamarosan lázadók özöne özönlik. A hatóságok lövöldözni kezdenek a takácsokra, de a porosz csapatok atrocitásain felháborodva támadásba lendülnek. A darab a katonák visszavonulásával és a munkások győzelmével ér véget. A Takácsok fináléja, csakúgy, mint Hauptmann sok más darabja, befejezetlen. A szerző nem értékeli egyértelműen a leírtakat, ami gondolkodásra készteti az olvasókat és a kritikusokat.
A darab éles társadalomkritikát dokumentált, és a német szociáldemokraták széles körben idézték [5] ;
A darab főszereplője az emberek, akiknek a szereplőit az első felvonásban közvetítik: ott egy széles körű kifejtést adnak, amely élénk képet ad arról a társadalmi környezetről, amelyben a küzdelem kibontakozik. Ugyanakkor élesen körvonalazódnak azok a szereplők, akik ebbe a küzdelembe belemennek. A fiatal szövő, Becker, aki bátorsággal és emberi méltósággal rendelkezik, kihívja a Dreisiger gyártót. Összecsapásukban feltárul a darab fő konfliktusa. Itt körvonalazódik a kezdeti helyzet, amely a jövőben megoldódik. Becker elítéli a gyárost, aki a takácsok verejtékéből és véréből profitál, Dreisiger pedig demagógiához folyamodik, és a munkások jótevőjeként próbálja mutatni magát [3] .
A drámaíró a külső konfliktust belső konfliktussal egészíti ki, erősíti. Ez vonatkozik az olyan karakterekre is, mint Baumert, Gilse. Az öreg Baumert és sok más szereplő képe a darab során kibontakozik, ami megkülönbözteti a Takácsokat a statikus naturalista "államdrámától". Sok kutató ennek a drámatípusnak tulajdonítja a darabot, öt epikus jelenetet látva benne, amelyekben nincs belső kapcsolat és mozgás [3] .