Penin, Jean-Paul

Jean-Paul Penin
fr.  Jean-Paul Penin
alapinformációk
Születési dátum 1949. december 31.( 1949-12-31 ) [1] (72 évesen)
Születési hely
Ország
Szakmák karmester
Több éves tevékenység 1972 - jelen. idő
Műfajok klasszikus zene
jeanpaulpenin.com
 Médiafájlok a Wikimedia Commons oldalon

Jean-Paul Penin ( fr.  Jean-Paul Penin ; Saint-Dizier , 1949. december 31. – ) francia karmester .

Életrajz

Jean-Paul Penin a Strasbourgi Egyetemen ( 1974 ) kapott biofizikusi képzést, majd úgy döntött, hogy teljes egészében a zenének szenteli magát. Ugyanezen az egyetemen szerzett mesterdiplomát zenetudományból ( 1978 ), miközben a Strasbourgi Konzervatóriumban végzett nagybőgő és kamaraegyüttes szakon. Emellett Penen zenetörténetet tanult a Párizsi Konzervatóriumban Yves Gerardnál , majd a San Francisco-i Konzervatóriumban , köztük John Coolidge Adams -ben, Fulbright-ösztöndíjasként [2] .

1980-1981 - ben_ _ _ Penin Alain Lombard asszisztense volt a Strasbourgi Filharmonikus Zenekarban , majd 1982-1984 - ben . Lorin Maazel asszisztense a Bécsi Állami Operaházban . 1990-1994 - ben_ _ _ a Krakkói Filharmonikusok vezető vendégkarmestere .

Legfontosabb előadások

Egy jelentős ősbemutató Penen nevéhez fűződik: a híres zeneszerző 1991 -ben elveszettnek tekintett és megtalált  fiatalkori ( 1824 ) művének, Hector Berlioz „ Ünnepélyes mise ” első franciaországi előadása ; Penen a Krakkói Filharmonikusok zenekarával és kórusával adta elő 1993. október 7- én a vezela - i Szent Mária Magdolna- bazilikában , 4 nappal a világpremier után ( Brémában , John Eliot Gardiner vezényletével ). A Vézelayben készült élő felvétel az elsőnek számít, hiszen Gardiner a következő koncerten, október 12-én, Londonban rögzítette fellépését [3] . Egyes források szerint Penen vezényelte Olivier Messiaen második zongoraversenyének világpremierjét Hollandiában [4] nem igazak: Messiaennek nincs ilyen című műve; ezek nyilvánvalóan pontatlan visszhangjai a messianisztikus "City on high" ( fr. La ville d'en-haut , zongorára és zenekarra) holland ősbemutatójának üzenetének, amely valóban 1990 -ben történt Penen vezényletével [ 5] , ennek a műnek a világpremierje azonban egy évvel korábban volt New Yorkban Pierre Boulez [6] vezényletével .  

Bejegyzések

Penen felvételei közül a leghíresebbek az operák, köztük Mozart „ Mindenki csinálja ” és a „ Don Giovanni ”, de mindenekelőtt – ritkán előadott és felvett: Gaspare Spontini „Fernand Cortes”, Antonio Sacchini „Oedipus in Colon” (opera XVI. Lajos megbízásából egy új versailles-i operaház megnyitására), Emanuel Chabrier Gwendoline-ja , valamint Weber Szabad fegyvere, Berlioz szerkesztésében, tizenkét Berlioz-recitativóval.

Kompozíciók

Penennek a tulajdonosa a "Barokk, vagy zenei pontosság" ( fr.  Les Baroqueux ou le Musicalement Correct ; 2000 ) című könyv – egy terjedelmes röpirat a történelmi teljesítményről és támogatóiról; Penen pozíciójának rövidített bemutatását a "Zenész választás előtt: muzeográfia vagy kisajátítás?" című előadás tartalmazza. ( Francia  L'interprète face à la partition. Muséographie ou appropriation? ) [7] , amelyben Penin a következő szavakkal foglalja össze álláspontját: „A zenészek nem tudják elfogadni azt az érzelmi torzítást, tehát a mű meghamisítását, amelyet a a barokk ideológiája. <…> A remekmű korához ragaszkodni annyi, mint megfosztani a hallgatót attól az alapvető szabadságtól, hogy a neki tetsző időben és helyen menjen a koncertre” [8] .

Penen legélesebb ellenfele Jean Baptiste Ajamet kritikus volt, aki szerint Penen könyve "botrányos retorikával, ingatag érvekkel és nem megfelelő marósággal" [9] teli mű , amelyben a hitelesség problémáinak értelmes tárgyalását nem szimpatikus támadások váltják fel. a nemzeti identitás változatlan említése [10] . A visszafogottabb recenzensek úgy vélik, hogy "Jean Paul Penin szándékosan durva, egyenletes röpirat hangnemet alkalmaz, és bejelenti, hogy ellenzi a Harnoncourt -ok és más Leonhardtok által indított mozgalmat " [11] , és hogy "szándékosan helytelen, Jean Paul Penin fegyvert fog a barokk <...> lelkesedéssel, amelyekben igazságtalanság is van" [12] . Elisabeth Giuliani, a Bibliothèque nationale de France zenetudósa a barokk zene propagandistáinak és népszerűsítőinek sikerét visszavonhatatlannak tartja a "Barokk zene: alábbhagyó viszály" című cikkében ( franciául:  La musique baroque: querelles apaisées ) [13] , Penen könyvét említi példaként arra, hogy „a <barokk előadás> kulcsfigurái halálra ítélt kritikának voltak kitéve, időnként átkokat hirdetve és agresszív szókincset használva” [14] . Penennel egyetértett a német "Neue Musikzeitung" lektora is, aki recenziójában megjegyezte, hogy az autentikusok játéka gyakran "nyomorult csicsergés" ( németül:  kümmerliche Gezirpe ), Penen könyve pedig "lenyűgöző, szellemes és idegen a poros unalomtól" [ 15] . Penen mellett szólalt fel az író és publicista is, Benoît Dutertre , akinek a kortárs zene állapotáról írt élesen kritikus könyve, a Requiem az avantgárdért öt évvel korábban szintén tiltakozási hullámot váltott ki: a " Le a barokk fundamentalista diktatúrájával!" ( francia  Ras le bol de la dictature des intégristes du baroque! ) Dutertre azzal érvel, hogy az autenticizmus hívei új intézményt alkottak, és a maguk részéről ugyanolyan kitartó nyomást gyakorolnak az egész zenei közösségre, mint Pierre Boulez (a fő ellenző -Dutertre könyvének hőse) és társai az avantgárdból [16] ; Dutertre azonban Giulianihoz hasonlóan úgy véli, hogy a konfliktus fő élessége véget ért, a konfliktusban lévő felek legérdekesebb képviselői elkezdtek művészi eszmecserét folytatni, és a lehetséges jobb változások jele lehet Simon Rattle kinevezése, aki szimpatizál. barokk zenével és hitelességgel, a Berlini Filharmonikusok vezetőjeként .

Penen írta a Párizsi éjszakák ( fr.  Nuits Parisiennes ; 2004 ) című zenekari szvitet is, amelyet később balettként is színre vittek.

Jegyzetek

  1. ↑ Bibliothèque nationale de France azonosító BNF  (fr.) : Nyílt adatplatform – 2011.
  2. ↑ Une communauté active Archiválva : 2008. április 5. a Wayback Machine -nél // Fulbright-France Quarterly Nesletter . - Numero 2. Hiver 2001-2002. (fr.)
  3. ↑ La Messe Solennelle archiválva 2010. január 13-án a Wayback Machine -nél // Berlioz - 2003.
  4. ↑ J. P. Penen életrajza a Raab & Böhm produkciós ügynökség honlapján Archiválva : 2006. október 13., a Wayback Machine  (német)  (angol)
  5. ↑ Olivier Messiaen voegt nawoord~ toe aan zijn imposante oeuvre // Volkskrant, 1990. november 12.  (n.d.)
  6. ↑ Robert Fallon. Különféle Messiaen-kiadások // Jegyzetek. - 60. évfolyam, 3. szám, 2004. március - Pp. 795-801.
  7. ↑ L'interprète face à la partition. Museographie ou előirányzat? Archivált : 2007. szeptember 11., a Wayback Machine : Conférence donnée à Prague 2000. december 5. à l'Académie Nationale de Musique, Jean-Paul Penin.
  8. ↑ fr.  Les musiciens ne peuvent accepter le processus de détournement émotionnel, donc de falsification de l'œuvre, que leur impose l'idéologie baroqueuse. <...> Insister sur l'âge du chef-d'œuvre, est priver l'auditeur de sa liberté fondamentale de voyager, pendant le concert, aux lieux et temps qu'il lui plaira. Le théoricien impose, l'artiste proose.
  9. ↑ fr.  rhétorique tapageuse, arguments bancals, virulence délacée… ce pamphlet où l'esprit, décidément, ne souffle pas
  10. ↑ Jean-Baptiste Ajamet. Docteur Quichotte et Don Diafoirus archiválva : 2012. december 23. a Wayback Machine -nél  (FR)
  11. ↑ fr.  Jean-Paul Penin emprunte volontairement un ton vif, voire pamphlétaire, et se situe aux antipodes du mouvement lancé par les Harnoncourt et autres Leonhardt. ("Opera International") - Idézet. szerző : L'opéra baroque en livres Archivált : 2008. június 9., a Wayback Machine // Jean-Claude Brenac. Le Magazin de l'opera baroque.
  12. ↑ fr.  Incorrect volontairement, Jean-Paul Pénin s'en prend aux baroqueux...avec une verve qui n'est pas dépourvue d'une bizonyose igazságtalanság. (Zenei melléklet a " Le Monde "-hoz) - Uo.
  13. ↑ E. Giuliani. La musique baroque: querelles apaisées Archivált : 2016. március 6., a Wayback Machine // Études, 2002, #6 (396. szám). — P.p. 830-834. (fr.)
  14. ↑ fr.  des personnalités apparurent flanquées d'une critique dévouée, maniant souvent l'anathème et usant d'un vocabulaire agressif
  15. ↑ Yvonne Abdres-Peruche. Spannend, humorvoll und unverstaubt Archiválva : 2006. december 10. a Wayback Machine -nél // Neue Musikzeitung, 2001, #07-08. - S. 22.  (német)
  16. ↑ Benoit Duteurtre. Ras le bol de la dictature des integristes du baroque!  (nem elérhető link) // Marianne, 2000. december 11.  (fr.)

Linkek

  Ugrás a Wikidata elemre  Tematikus oldalak