Zenei retorika

Zenei retorika - a zenei kifejezőkészség és kompozíciós és technikai technikák ( dallam- és harmonikus fordulatok, ritmikai formulák , hangszerek, hangszín , hangmagasság- regiszter , tempó , hangírás , szekvencia , végtelen kánon stb.) eszközei, amelyeket a zeneszerzők analógia útján használtak. szónoki alakokkal a beszédek mint a nem zenei szemantika emblémái .

A zenei retorikáról leggyakrabban a nyugat-európai késő- reneszánsz és barokk zenével kapcsolatban beszélnek . A zenei retorikát használó jelentős zeneszerzők: Josquin , Lasso , Gesualdo , Monteverdi , Schutz , Buxtehude , J. S. Bach . A zenei retorika kiemelkedő teoretikusai: J. Burmeister (1606), M. Mersenne (1636), A. Kircher (1650), C. Bernhard (1657 körül) [1] , J. F. Bendeler ("Melopoeticum Aerarium", 1688), I. Mattheson (1739), I. I. Kvanz (1752), K. F. D. Schubart (1784) [2] .

Általános jellemzők

A reneszánsz és barokk művészet emblematikus. "A metaforák, az összehasonlítások, az elvont fogalmak egy adott típusú kultúra körülményei között általánosan érthető jel szerepét kapják, és emblémákká alakulnak át." [3] „Ez a zenében is megmutatkozott. Az idő által csiszolt stabil intonációk sorozata mögött szemantikai jelentések rögzültek, amelyek zenei szimbólummá változtatták őket - egy bizonyos fogalom, ötlet hangjainak kifejezését. [4] A zenei retorika konvencionális. Csak a zeneszerző és a hallgató közötti „szerződésnek” köszönhetően képes létezni. A zeneszerző a rendelkezésére álló eszközökkel megalkotja a szenvedés, a sírás, a gyűlölet, az öröm stb. emblémáját, abban a reményben, hogy a hallgató képes lesz megfelelően megfejteni és átélni a megfelelő hatást . Ebből következik, hogy a zenei retorikai alakzatok jelentésének ismerete (megértése) jelentősen javíthatja a reneszánsz és barokk zenei kompozíciók közvetlen érzékelését. A zenei retorika fontosságát ugyanakkor nem lehet eltúlozni (még a jelzett helyi-időbeli határokon belül sem). Bár a barokk retorikája és zeneelmélete szorosan összefügg, ez a kapcsolat összetett és változó a társadalmi lét hagyományaitól, a különféle zenei típusok és műfajok fogadtatásától függően.

Zenei és retorikai alakok

• exordium (bevezetés, bejegyzés; a forma kezdeti szakasza)
• patopoja
• saltus duriusculus
• passus duriusculus
• felkiáltás
• interrogatio
• aposiopesis
• suspiratio
• antiteton
• amplificatio
• multiplicatio

• asszimiláció
• ascensus
• descensus
• fuga
• tirata
• keringés

Recepció

A modern nyugati tudomány a késő reneszánsz és barokk kor retorikáját a "nyelv metanyelveként" (angl. metalanguage of language) értékeli ,  amelyet minden művészettípusra alkalmaztak, beleértve a zenét, a képzőművészetet, az irodalmat [5] .

Jegyzetek

1. ↑ In Tractatus compositionis augmentatus.
2. ↑ Az értekezések dátumai zárójelben vannak megadva.
3. ↑ Druskin M. S. Johann Sebastian Bach. M., 1982. S. 168.
4. ↑ Nosina V. J. S. Bach „francia szvitjeinek” szimbolikájáról. M., 2006. S. 88-89.
5. ↑ McCreless, 2002, 851-852.

Lásd még

• Figurenlehre (német)
• Musica poetica
• Zenei hangfelvétel

Irodalom

• Unger H.-H. Die Beziehungen zwischen Musik und Rhetorik im 16.–18. Jahrhundert. Würzburg, 1941.
• Eggebrecht H. H. Zum Figur-Begriff der Musica Poetica // Archiv für Musikwissenschaft 16 (1959), SS. 57–69.
• Palisca C. Ut oratoria musica: a zenei manierizmus retorikai alapja // The Meaning of Mannerism, szerk. F. W. Robinson és S. G. Nichols. Hannover (NH), 1972, pp. 37–65.
• Zakharova O. Retorika és nyugat-európai zene a 17. - a 18. század első felében. Moszkva, 1983.
• Vickers B. A retorika figurái – a zene figurái? // Rhetorica, II (1984), pp. 1–44.
• Dahlhaus C. Zur Geschichtlichkeit der musikalischen Figurenlehre // Festschrift Martin Ruhnke zum 65. Geburtstag. Neuhausen-Stuttgart, 1986, SS. 83–93.
• Bartel D. Handbuch der musicalischen Figurenlehre. Laaber, 1985; 6te Ausg., 2010, ISBN 978-3-89007-340-8 ; angol fordítás - Musica Poetica. Lincoln: University of Nebraska Press, 1997.
• Niemöller K. W. Die musikalische Rhetorik und ihre Genese in Musik und Musikanschauung der Renaissance // Renaissance-Rhetorik: Essen 1990, hrsg. v. H. F. Plett. Berlin, 1993, SS. 285–315.
• Meister H. Musikalische Rhetorik und ihre Bedeutung für das Verständnis barocker Musik, besonders der Musik JS Bachs (Sonderdruck aus "Musica Sacra"). Regensburg, 1995.
• Krones H. Musik und Rhetorik // Die Musik in Geschichte und Gegenwart. Sachteil, Bd. 6. Kassel, Stuttgart, 1997.
• López Cano R. Música y retórica en el barroco. Barcelona: Amalgama Edicions, 2000. ISBN 978-84-89988-67-5 .
• Wilson B., Buelow G., Hoyt P. Retorika és zene // The New Grove Dictionary of Music and Musicians. London, New York stb. 2001.
• McCreless P. Zene és retorika // The Cambridge History of Western Music Theory. Cambridge: Cambridge University Press, 2002, p. 847-879.
• Brown M. Retoric // The Harvard Biographical Dictionary of Music, szerk. írta DMRandel. 4. kiadás Cambridge (Mass.), 2003, p. 721-723.
• Vasoli C. La retorica e la musica nella cultura umanistica // Musica e retorica, a cura di N. Bonaccorsi e A. Crea. Messina, 2004, p. 49-72.
• Palisca C. Zene és retorika // Zene és eszmék a XVI-XVII. században, szerk. Thomas J. Mathiesen. Urbana (Illinois), 2006, p. 203-232.
• Nasonov R. A. Johann Joachim Quantz zenei retorikája // A Moszkvai Konzervatórium Tudományos Értesítője. Moszkva, 2013, 1. szám, p. 162-168.

Linkek

Szótárak és enciklopédiák	Nagy orosz