A "Love for Three Oranges" egy színháznak, művészetnek, költészetnek és irodalomnak szentelt folyóirat, amelyet Szentpéterváron - Petrográdban adtak ki 1914-1916 között. A magazint a híres rendező , Vsevolod Meyerhold szervezte , aki ebben a kiadványban Doktor Dapertutto álnéven jelent meg [1] . Meyerhold a folyóirat főszerkesztője volt. Összegyűjtötte a hasonló gondolkodású embereket és a tehetséges fiatalokat. A magazin borítóját a rendező társszerzője rajzolta az Alexandrinsky és Mariinsky színházak színpadain, a híres művészeti világ Alekszandr Golovin , a költészeti osztályt Alexander Blok vezette .
A Love for Three Oranges magazin az 1910-es években a Borodinoszkaja Stúdió, Meyerhold kísérleti laboratóriumának orgánuma volt, ahol az 1920-as évek rendezői színházának ötletei és a biomechanika , az eredeti színészi technika, amely néhány évvel később a főszereplővé vált. a TIM védjegye és a színházi konstruktivizmus fő színészi technikája . A stúdió oktatói, az ezüstkor kultúrájának és művészetének kiemelkedő alakjai a magazin oldalain beszéltek a stúdió foglalkozásairól.
Köztük volt: színházi filológus, akkoriban kezdő rendező, aki plakátokon bujkált (szemben a sötét zsenivel - Dapertutto) Voldemar Luscinius - Vlagyimir Szolovjov álnéven , később a színházi Leningrád egyik legfényesebb és legsokoldalúbb tehetségű alakja. az 1920-as és 30-as évekből, Arkady Raikin tanára , aki a stúdiókkal dolgozott a commedia dell'arte színészek technikáján; a zenei olvasmány jegyzeteit a drámában Mihail Gnesin vezette , a stúdiótagokkal folytatott tanulmányainak szentelt szekciót maga Vsevolod Meyerhold vezette. Itt nyomtatták ki a rendező programcikkeit: "Doktor Dapertutto fényességei" és a "Balagan" cikk második változatát (Yu. M. Bondival közösen). Az ezüstkor híres költői jelentek meg a folyóiratban, a kezdő filológusok publikálták első cikkeiket: Viktor Zsirmunszkij , Vaszilij Gippiusz , Alekszej Gvozdev . A Love for Three Oranges magazin tapasztalatai a színháztudomány megjelenésének kiindulópontja lett Oroszországban.
A folyóirat számos állandó rovatot tartalmazott:
A főcímek mellett a folyóirat válaszokat közölt kortárs színházi előadásokra és könyvismertetésekre.
1914 tavaszán a szentpétervári Tenisevszkij Iskola színpadán a folyóirat szerkesztői megszervezték a „Blokovszkij-előadást”, melynek programjában A. Blok két drámai művének – „Az idegen” című művének előadása szerepelt. és "Balaganchik". A "The Stranger" című lírai drámát először mutatták be a színpadon. Az előadás nagy visszhangot váltott ki a művészek körében. Ezt követően a produkció rendezője, V. E. Meyerhold úgy vélte, hogy Az idegenben a tér szcenográfiai megoldása a színházi konstruktivizmus előhírnöke lett az orosz művészetben [2] . A produkció tervezője Yu. M. Bondi . Az előadás szereplői a Borodinoskaya Stúdió diákjai voltak.
A folyóirat kiadásaiFennállása alatt a folyóirat szerkesztősége külön kiadásban adta ki a darabokat:
A „Szerelem a három narancsért” közjáték, amelyet K. Gozzi fiabája alapján írt a folyóirat állandó szerzői, K. A. Vogak, V. N. Soloviev és V. E. Meyerhold, közvetlen hatással volt S. S. azonos című operájának megalkotására. Prokofjev :
Moszkvát elhagyva útra keltem a Szerelem három narancsért című színházi folyóiratot, amely Carlo Gozzi első számban megjelent darabjáról kapta a nevét. A darab nagyon lefoglalt a mese, a vicc és a szatíra keverékével, és a hosszú út során még terveztem is valamit. Beküldtem az ötletet a Kampánynak. "Gozzi! Kedves Gozzink! De csodálatos!" – kiáltotta az olasz. 1919 januárjában aláírtuk a megállapodást, őszre készen kell lennie az operának... Az amerikai hangulatot figyelembe véve a Szerencsejátékosnál egyszerűbb zenei nyelvet választottam, és könnyedén ment a munka.
S. S. Prokofjev. "Napló"
Az opera első előadását 1926 -ban szülőföldjükön Szergej Radlov rendező és Vlagyimir Dmitrijev művész mutatta be, akik a Borodinoszkaja Stúdióban kezdték pályafutásukat . A leningrádi Mariinszkij Színház színpadán történt [3] .
A "Love for Three Oranges" című folyóirat hatására az 1910-es évek végén és az azt követő évtizedekben sok művész bukott el. Nemcsak S. Prokofjev, hanem Meyerhold Szergej Eisenstein fiatal tanítványa is 1919-ben tanulta a "Szerelem a három narancsért" c. Néhány évvel később Meyerhold meghívta az első közös munkára művészként és forgatókönyvíróként, L. Tik „Puss in Boots” című darabja alapján készült darabhoz, amely először 1916-ban jelent meg oroszul Vaszilij Gippius fordításában. "Szerelem a három narancs iránt". A fordítást a fiatal V. M. Zhirmunsky "A tiszta öröm vígjátéka" című cikke kísérte. A színpadra állítás nem valósult meg, csak Eisenstein vázlata maradt meg az ötletből [4] .
A folyóiratokat Jevgenyij Vakhtangov alaposan tanulmányozta . Az 1915-ös rendezői jegyzetfüzet a Moszkvai Művészeti Színház archívumában őrződött, tele van egy Del'arte vígjáték technikájáról szóló folyóirat kivágásaival és szerzői feljegyzésekkel. A rendező munkáját kutató, V. V. Ivanov színházi kritikus szerint: „ Sok formai technika, amelyre Vakhtangov felhívta a figyelmet a Szerelem a három narancsért című folyóirat olvasásakor (színész, mint előadó „örömteli lélekkel”, „tisztasággal és önmaga” gesztus értékű”, „az improvizáció művészete”, „a közönség félelem nélküli érzése”, „az elutasítás jele”, „a kiáltás szerepe az intenzív akció pillanatában”, a „Hamlet sematizálása” ”, stb.), életre kel és megerősítést talál rendezői gyakorlatában és az elmúlt évek terveiben ” [5] . 1922-ben, nem sokkal halála előtt, Vakhtangov Turandot hercegnő című remekművét állítja színpadra , ahol a Love for Three Oranges magazin oldalain megfogalmazott gondolatok közül sokat megtestesít a színpadon. "Vakhtangov "Turandot hercegnőjének" kiállítását lényegében Meyerhold "Balagan" (1913) című cikke írja le" [6] - írta Jurij Jelagin kutató, Meyerhold első posztumusz életrajzának szerzője Mihail Csehovnak írt levelében. , a könyv megjelenésének előestéjén.
A folyóirat sokáig bibliográfiai ritkaságnak számított, de az elmúlt évtized során a folyóirat anyagainak nagy részét V. E. Meyerhold alkotói örökségének szentelt különböző kiadásokban újra kiadták. A folyóirat számainak PDF-változatait az interneten teszik közzé az USA-ban (University of North Carolina at Chapel Hill), Olaszországban (Vyach. Ivanov's Roman Archive) és Oroszországban (első világháború és orosz folyóiratok).
2014 júniusában Szentpéterváron megjelent a folyóirat összes számának teljes, kommentált újranyomtatása két kötetben, az Orosz Művészettörténeti Intézet [7] készítésében .