Az illeszkedés jóságának klasszikus nemparametrikus Anderson-Darling tesztje [1, 2] olyan egyszerű hipotézisek tesztelésére szolgál, amelyek arra vonatkoznak, hogy a vizsgált minta egy teljesen ismert törvényhez tartozik ( az empirikus eloszlás és az elméleti törvény közötti egyetértésről ), A forma hipotéziseinek tesztelése az elméleti törvény ismert paramétereinek vektorával.
Az Anderson-Darling-kritérium [1, 2] a következő statisztikát használja:
,
ahol a minta mérete, a minta elemei növekvő sorrendben vannak rendezve.
Ha egy egyszerű tesztelhető hipotézis igaz, akkor a kritérium statisztikája a [2, 3, 4] alakú eloszlásnak engedelmeskedik.
Egyszerű hipotézisek tesztelésekor a kritérium eloszlástól mentes, azaz nem függ attól, hogy milyen típusú jogszabállyal teszteljük az egyetértést.
A tesztelt hipotézist a statisztikai adatok nagy értékénél elvetik . A százalékos eloszlási pontokat a [3, 4] adja meg.
A alakú komplex hipotézisek tesztelésekor , ahol egy skaláris vagy vektoros eloszlási paraméter becslését ugyanabból a mintából számítjuk, a nem paraméteres illeszkedési jósági tesztek elvesztik azt a tulajdonságukat, hogy mentesek az eloszlástól [5, 4] (a statisztika eloszlása nem lesz többé az elosztás , ha igazságos ).
Komplex hipotézisek tesztelésekor a nem-paraméteres illeszkedési tesztek statisztikáinak eloszlása számos tényezőtől függ: a vizsgált érvényes hipotézisnek megfelelő megfigyelt törvény típusától ; a kiértékelendő paraméter típusáról és a kiértékelendő paraméterek számáról; bizonyos esetekben egy adott paraméterértéken (például gamma- és béta-eloszlások családjainál); a paraméterbecslési módszerből. Az egyszerű és összetett hipotézisek tesztelésekor ugyanazon statisztikák határeloszlásai közötti különbségek olyan jelentősek, hogy semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni őket.
A kritérium alkalmazásáról összetett hipotézisek tesztelésekor :
Az alkalmassági kritériumok erejéről :