A „Vanino port” („Emlékszem, hogy Vanino kikötője…”) a Szovjetunió népdala , amelyet néha a kolimai foglyok himnuszának is neveznek . Az írás pontos dátuma nem ismert. Egyes jelentések szerint a dalt Fjodor Mihajlovics Demin írta 1939-ben. A. G. Morozov, a kolimai fogoly azt állította, hogy ezt a dalt 1947 őszén hallotta, és 1946-1947-re datálja (a vaninoi kikötő építését 1945. június 20-án fejezték be). Számos szerzőnek tulajdonították és tulajdonították, köztük az elnyomott költőknek Nyikolaj Zabolotszkijnak , B. A. Rucsevnek és még az 1938-ban lelőtt Borisz Kornyilovnak is . Andrej Voznyeszenszkij ( Vagrius kiadó) összegyűjtött munkáinak ötödik kötetében a 245-246. oldalon található egy változat Fjodor Mihajlovics Demin-Blagovescsenszkij (született 1915-ben) szerzőségéről. A. M. Birjukov, magadani író részletesen tanulmányozta a dal szerzőségének kérdését, és nagy meggyőződéssel kimutatta, hogy a szerző Konsztantyin Konsztantyinovics Szarakhanov [1] , a Shturmovoi és Maldyak bányák műszaki vezetője, fogoly és szabadult, később a dal vezetője. az Udarnik-bánya [2] .
A dal a falu kikötőjéről kapta a nevét. Vanino , az orosz Csendes-óceán partján Vanino kikötője a büntetés letöltési helyére Kolimaira tartó foglyok szakaszainak átszállási pontja volt . Az állomáson és Vanino kikötőjében a foglyokat vasúti vonatokról gőzhajókra szállították át Magadanba , Dalstroy és Sevvostlag közigazgatási központjába .
A dal modern verziója:
Emlékszem Vanino kikötőjére
És a gőzösök mogorva kiáltására,
Ahogy a fedélzeten a gangon mentünk
A hideg, komor rakterekbe.
Köd szállt a tengerre, Zúgtak a tenger
elemei.
Magadan,
a Kolimai régió fővárosa előtt fekszik.
Nem dal, hanem panaszos kiáltás
Minden mellből megszökött.
– Viszlát örökre, szárazföld! -
A gőzös zihált, feszült.
A dobásból
nyögött a s/k, Ölelve, mint a testvérek,
S csak néha
törtek el fojtott káromkodások a nyelvről.
A fenébe is, Kolima,
amit csodálatos bolygónak neveznek.
Önkéntelenül megőrülsz,
Innen nincs visszaút.
Ötszáz kilométer - tajga.
Vannak vadon élő állatok ebben a tajgában.
Az autók nem járnak oda.
Szarvas botorkál.
Itt a halál megbarátkozott a skorbuttal, a
kórházak zsúfolásig megteltek.
Hiába, idén tavasszal
választ várok kedvesemtől.
Tudom, hogy nem számítasz rám
S nem olvasod a leveleimet,
Nem jössz velem találkozni,
S ha jössz, nem ismersz fel...
Búcsút édesanyám és feleségem!
Viszlát, kedves gyerekek.
Ismerd meg a fenékig a keserű poharat,
amit meg kell innom a világon!