| Yuriko Saito | |
|---|---|
| 斉藤 百合子 | |
| Születési dátum | 20. század [1] |
| Születési hely | Sapporo, Japán |
| Akadémiai fokozat | Ph. D |
| Akadémiai cím | filozófia professzor |
| alma Mater |
Nemzetközi Keresztény Egyetem Wisconsin Madison Egyetem |
| A művek nyelve(i). | angol |
| Irány | Esztétika |
| Fő érdeklődési körök |
A mindennapi élet esztétikája , környezetesztétika , Japán esztétika , környezetesztétika |
Yuriko Saito (斉藤 百合子 Saitō Yuriko ) a Rhode Island School of Design filozófiaprofesszora .
Főbb érdeklődési körök: hétköznapi esztétika, környezetesztétika , környezetesztétika, japán esztétika .
Yuriko Saito Japánban, Szapporóban született és nőtt fel . A tokiói Nemzetközi Keresztény Egyetemen szerzett diplomát filozófiából. Filozófiából doktorált (Ph.D) a Wisconsin-Madison Egyetemen. A doktori értekezés témája: „A természet esztétikai felfogása: nyugati és japán perspektívák és etikai jelentésük”. 1999-ben Yuriko Saito megkapta a John R. Fraser-díjat a tanítási életműért.
1981 óta filozófiát tanít a Rhode Island School of Designban . [2] 1989 és 1992 között a Rhode Island School of Design speciális tanulmányok osztályának vezetője volt. Saito az Environmental Aesthetics Szerkesztőbizottságának tagja, a The British Journal of Aesthetics szerkesztői tanácsadója, tagja az Amerikai Esztétikai Társaság kuratóriumának , valamint a Contemporary Aesthetic online magazin szerkesztője.
2008-ban az Oxford University Press kiadta első könyvét Everyday Aesthetics címmel, majd ezt követte az Aesthetics of the Familiar: Everyday Life and World-Making, amely 2017-ben jelent meg.
Jelenleg Rhode Islanden él családjával.
Yuriko Saito az ökológiai és a mindennapi esztétika kutatójaként ismert. Ökológiai esztétikával foglalkozó munkáiban Saito arra szólít fel, hogy „az ő nyelvén beszéljen a természettel”, „a sajátjából induljon ki”.
A mindennapi élet esztétikájával foglalkozó tanulmányaiban Saito „az esztétikai pillanatok keresése mellett a leghétköznapibb dolgokban és tevékenységekben” és a „művészetközpontúság” ellen szól. [3] Saito a nyugati és a keleti kultúrák elemeit szintetizálja, kizárva a "magas" és az "alkalmazott" művészetek közötti szakadékot. Az esztétika megnyilvánulásai Saito szerint a mindennapi életben és a természetben eltérnek az esztétika művészeti megnyilvánulásaitól, mert a dolgok kezelése és a műalkotások kezelése eltérő jellegű. A "magas" és az "alacsony" közötti szakadék kizárásával, az emberi tevékenység minden tárgyára, nem csak a műalkotásokra, múzeumi kiállításokra való odafigyelésben nyomon követhető a japán esztétikai (és tágabban - filozófiai) hagyomány, amely szerint , az emberi élet minden pillanatát meg kell tölteni esztétikai élményekkel.
Saito úgy véli, hogy a japán esztétikai hagyománynak van etikai dimenziója [4] . Az esztétika erkölcsi aspektusa a másik iránti tiszteleten, törődésen és odafigyelésen alapul, miközben nemcsak az ember, hanem az élő és élettelen természet bármely tárgya is másként viselkedhet. A teaszertartás, a kertészkedés és a főzés japán hagyományai az erkölcsi erények esztétikai nevelésének példái: ezekben a hagyományokban az esztétika eszközeivel az erkölcsi attitűd mutatkozik meg. Ahhoz, hogy valaki igazán figyelmes legyen a másik érzékenységére, túl kell lépnie saját egóján. Ennek a transzcendensnek az eredete a zen buddhizmusban keresendő. Ráadásul, amikor megjelenik a körülötte lévő dolgok tisztelete, és az ember nemcsak a számára kellemes dolgokat kezdi értékelni, akkor az élet esztétikai felfogása is megváltozik, az érzékiség határai kitágulnak.
A japán esztétikában az a vezérelv, hogy a külső kifejezze egy dolog belső lényegét. A fenntartható tervezés modern koncepciója Saito szerint tiszteletteljes, figyelmes hozzáállást mutat az egyes tárgyak lényegéhez – egy ilyen tervezésben az etikus és az esztétika eltűnési pontja testesül meg. A gondolkodó úgy véli, a valóban prosperáló állam felépítésénél nem csak az orvostudományra, az oktatásra kell ügyelni, vagy minden állampolgárnak tetőt kell biztosítani a feje fölött, hanem a környezet szépségére is kiemelt figyelmet kell fordítani. Az élet esztétikai aspektusának figyelmen kívül hagyásával a hatóságok aláássák mindazt, amit az ideális társadalom szükséges elemeinek tartanak, legyen szó a törvények betartásáról vagy a szabadságjogok garantálásáról. Az ember nemcsak gondolkodó, hanem érző lény is, ezért a városok építésekor az építészeknek ezt figyelembe kell venniük: ha az ember nem érzi tiszteletet szépségigénye iránt, közömbösséget lát a környezet esztétikája iránti vágyának kielégítése iránt, akkor ez leválást, más emberekhez való negatív hozzáállást von maga után. Így hátráltatja az összetartozás érzésének kialakulását, ami az egészséges társadalom felépítéséhez oly fontos.