A kráterszámlálási statisztika a csillagászati objektumok életkorának becslésének egyik módszere . Azon a feltevésen alapul, hogy egy teljesen új égitest kérgében nincsenek asztrobémák [a] – nagy meteoritokkal , aszteroidákkal , üstökösökkel stb. való ütközés nyomai becsapódási kráterek formájában. Feltételezve, hogy az új kráterképződés gyakorisága ismert, a statisztikai módszer hívei úgy vélik, hogy a különböző méretű kráterek megszámlálásával meg lehet határozni a megfelelő felület élettartamát. A technika kalibrálásához (finomításához) a Holdról a Luna és az Apollo expedíciók által a Holdról szállított minták radiometrikus kormeghatározásának adatait használtuk fel. Ezt a módszert használták a Mars [1] és más bolygók azon régióinak korának becslésére is, ahol vulkánkitörések történtek, lávanyomokat hagyva; a Holdon a sötét bazaltsíkságokhoz ( angol kancák ), valamint a Jupiter és a Szaturnusz jéggel borított holdjainak területeihez képest.