Oroszország elveszett filmjeinek listája (1912)

A kép egyik helyén egy képzett szitakötő szó szerint csodálkozik, egy rózsán áll, nem haboz, forgatja egy apró kamera fogantyúját, és egy közelben repülő pillangót filmez. Mindent felvesznek, természetesen nagyított formában, minden meglep, megragad eredetiséggel és újdonsággal ...

Fedor és Alexandra Kostomarov családjában viszály uralkodik. Anfisa, Alexandra nővére a házukban lakik, hogy helyreállítsa a békét. De ennek eredményeként végzetes szenvedély születik közte és Kosztomarov között. A család teljesen megsemmisült, de Fedor nem találja meg a boldogságot Anfisával, a szerelmesek csak kínozzák egymást.

Timan és Reinhardt <…> számos rendkívül érdekes filmet adott ki, amelyek közül kettő különösen érdekes – az „Anfisa” L. Andreev forgatókönyve szerint <…> és a „ Csatlako 1346 ” <…>
Az első film a az érdeklődés E N. Roscsina-Insarova központi szerepében való részvétel miatt, valamint az a tény, hogy a forgatókönyv Andrejev első próbálkozása volt a filmezéssel.

Most már értem, hogy a film nem volt rossz. Hátránya a mise-en-scene színpadiassága volt. És ez a hiányosság nem azért jelent meg, mert a rendező vakon követte a színházi törvényeket, és még nem ismerte a filmművészet fő kifejezési eszközeit. A színészek ekkor urai voltak a helyzetnek, a rendező pedig még nem volt független rendezője a színészi előadásnak a lencse előtt. Az a tény, hogy az orosz rendezők egy ideig a színházi színészek színpadi szokásaitól függtek, késleltette a médiumok és a közeli felvételek, valamint a különféle szögek alkalmazását <...> a színházi színészek nyomására, leforgatták a jelenetet. mintha a színházban játszanák. Ezért láttunk gyakran a képernyőn egy nagy termet, amelynek túlsó sarkában apró alakok villogtak.

Timan, filmgyártását bővítve, mindenhol tehetséges embereket keresett. Ő volt az első, aki felkeltette a mozi iránt Leonyid Andreev írót, aki Anfisa című darabját kifejezetten a mozi számára készítette újra. 1912 elején Yakov Protazanov és Giovanni Vitrotti azonos című filmet készített ennek alapján. Később Protazanov bevallotta, hogy a kép nem lett rossz, egyetlen hátránya a produkció túlzott teatralitása volt, néhol úgy tűnt, hogy minden cselekmény a színházi színpadon zajlik. Ennek oka Protazanov szerint olyan híres színészek volt, akik először szerepeltek filmekben, tekintélyükkel a filmrendezőkre ráerőltették a színházi akcióról megszokott elképzeléseiket.
Ezek a Maly Színház népszerű művészei voltak - a fővárosi színházi közönség kedvence, V. Roscsina-Insarova és a zseniális V. V. Maksimov, aki egy hősszerető szerepében ragadta meg a színházrajongókat.

Ő [Maksimov] az "Anfisa" című filmben való részvételét tartja az első figyelemre méltó előadásnak a moziban.

Ennek a képnek a megjelenése felerősítette az érdeklődést az orosz mozi iránt, és hozzájárult a kulturális erők bevonásához az orosz moziba. <...> Leonyid Andrejev komoly munkát végzett darabján, az elbeszélés dialogikus szövetét plasztikus anyaggal helyettesítve.

... ebben a filmben a színészek ellenállása ellenére Protazanov a színházi konvenciók feladásának kitartó vágyát tárta fel, ami a színészek visszafogott mozgásában és gesztusában, és még inkább az egyes epizódok montázsdarabokra való töredezésében volt észrevehető. . <...> A középső tervben az egyes szereplőket kiemelő, a részleteket rögzítő montázs a cselekmény lélektani fejlődését erősítette <...>. ...Anfisában már megfigyelhettünk olyan trükköket, amikor a részletekkel játszanak, hogy érzelmileg feljavítsák az egyes jeleneteket.

... a forradalom előtti legjobb Protazanov produkciók, mint az Anfisa, Múlt élet, Családi boldogság, Az ördög, Én és a lelkiismeretem, A pikk királynője, Sergius atya stb.

Lehet-e teljesen megbízni ebben Aleinikov-szövegben: miért nem szólt 1948-ban egy szót sem átlagos tervekről, nemhogy részletekről, és 1957-ben hirtelen eszébe jutottak? Úgy tűnik, hogy valóságnak adja át, amit akar. Tehát a mérleg egyik oldalán - "visszatartott a nyomás", amiről Protazanov írt, a másik oldalon - közepes tervek és részletek, amelyekről Aleinikov beszél. Mégis nagyobb önbizalmat keltenek a rendező szavai, miszerint a képkockán egy nagy termet láttunk, melynek sarkában apró figurák villognak.

Vilna. A "Bronislava" mozi bemutatta az első ebben a városban forgatott filmet - a "Díszítés nélkül" című vígjáték-kritikát a helyi élet rosszindulatáról, a vilnai színházak művészei előadásában.

Larisa gyönyörű, de szegény lány. Gondoskodnak róla, udvariaskodnak neki, de senkinek nem jut eszébe, hogy sorsát az életével kösse össze. A jóképű Paratov mesternek sem jutott eszébe, aki elégedett volt azzal, hogy nem rejtette el érzéseit Larisa Dmitrievna előtt, de ... természetesen nem gondolt arra, hogy feleségül vegye. Larisa maga nem így gondolta. Szerelmesében mindenekelőtt a férjét akarta látni, és nemegyszer utalt erre Paratovnak, aki megőrjítette, de az mindent tréfává változtatott, és így teltek a napok... Larisa hirtelen megtudja hogy Paratov elmegy, akkor mindennek vége, dönt és küzd önmagával, próbálja elfelejteni azt, aki megsebesítette a szívét. Az eset ezt segíti: a hivatalos Karandyshev, aki régóta zsákmányolta őt, ajánlatot tesz neki, és ő ... elfogadja az ajánlatot. Ám röviddel az esküvő előtt, az eljegyzés után Larisa horizontján megjelenik szívének egykori bálványa és uralkodója. Ismét eljöttek a szorongás és nyugtalanság napjai: két tűz között találta magát, a között, akit ő maga, és a között, aki szerette őt. Egy este, amikor a vendégek nem sokkal a tervezett esküvő előtt összegyűltek az anyja házában, Paratov csónakázni kezd, és magával viszi Larisát. Hiába keresi őt a féltékenységtől feldühödött Karandisev. Larisa elhajtott... De a társaság, amelyik elment, visszatér, és az utolsó magyarázat Paratov és Larisa között zajlik. Larisa, akit helyzetének kettőssége gyötör, egyenesen felteszi a kérdést: a felesége-e vagy sem? De Paratov, aki számítással megy férjhez, természetesen őszintén kijelenti, hogy nincs mire számítania. Hogy mennydörgés sújtotta ezt a kegyetlen választ a szegény lánynak. De ez még nem minden. Egy másik körülmény növelte a bánat poharát. Két állandóan Larisa körül lebegő üzletember illatukkal megérezte, hogy szerencsétlenség érte, és félve, hogy elszalasszák a lehetőséget, a „kapcsoló” segítségével eldöntötték, ki vegye birtokba Larisát. De a kérdés továbbra is megoldatlan maradt... Larisa, aki nem akarta eladni vagy rabszolgává tenni magát a nem szeretettekkel, kifejezte neki mindazt a keserűséget, ami a szívében forrt... Karandisev nem tudta elviselni szerelme sértését, és megölte Larisa revolverből lőtt. Így ért véget egy lány élete, akinek nem volt mit vinnie egy szeretett ember házába.

"Pate" egyik legjobb képe.

Az év [1912] alkotásai közül [Chardynin] <...> kiemelkedik <...> "Munkatelepülés" <...> és a "Tavaszi patak" ...

Ez a film jelentősen gyengébb a "hozomány"-nál, és a "francia és a Nyizsnyij Novgorod" különleges lenyomatát viseli.

A "Túl az óceánon" című film hőseinek sorsa drámai. Egy nagy zsidó család Amerikában köt ki. És mindez abból fakadt, hogy egy gazdag vállalkozó, Raphael Friedlander Etya lánya „tiszttel akart megkeresztelkedni”, és teherbe esett tőle. Előttünk áll egy tehetséges, de kereskedő és cinikus hegedűművész, Grigory Fidler, aki a pénz kedvéért feleségül vette a kegyvesztett Etát, Eti Cilyát, az elvált nővért stb. Gyorsan felfogják: „Amerikában eszed kell... ” Mindegyikük más-más módon és nehezen gyökerezik az új országban, különösen az öreg Raphael Fridlyander, aki felidézi a havas kremencsug-i teleket, jó kedélyű és szorgalmas parasztokat, trojkát használ a farmján, "orosz puncsot" készít. .

Az előző filmekhez képest a "Zaporozhye Treasure" kétségtelenül előrelépést jelent a vizuális kultúra terén. H. Wurm operatőr egy sor tájat filmezett (erdő, folyópart, mezőút, stb.), amelyeket a tűz körüli dalok jeleneteivel szereltek fel.

N. Hoffman később így írt a film forgatásáról: „Kai Ganzen rám nézett, és azt mondta6 „Fiatal, jó lesz” <…> adott nekem egy üres papírlapot, és felajánlotta, hogy elképzelek egy vázlatot <…> benyomás. Kipróbáltuk a kamera előtt - a teszt sikeres volt, és felkértek filmre <...> Egy lány szerepét játszottam, akit egy jóképű férfi csábított el <...> bántalmazott és elhagyott. Hősnőm lelövi magát <...> pompás temetést forgattak <...> Egy koporsóban feküdtem. A forgatás stúdióban történt. De voltak szabadtéri lövöldözések is – séta egy luxuskocsin a Petrovsky Parkban <...> A kép sikeres volt a nézők körében. Az ügyet meglehetősen masszívan felállították. Jó benyomásom van Hansen átgondolt munkájáról."