Otto és Elisa Hampel egy munkás házaspár, akik egy egyszerű tiltakozási módszert találtak ki, miközben Berlinben éltek a második világháború kitörése idején . Képeslapokat készítettek Adolf Hitler kormányáról , és nyilvános helyeken hagyták őket városszerte. Végül 1943 áprilisában a berlini Plötzensee börtönben elfogták, megkínozták és lefejezték őket. Nem sokkal a háború vége után Gestapo - ügyeiket Hans Fallade íróhoz adták , és történetük alapját képezte egy 1947-es regénynek, amelyet angolra fordítottak és 2009-ben Mindenki meghal egyedül (az Egyesült Királyságban egyedül) címmel. Berlin).
A pár 1935-ben házasodott össze. [2] Miután hírt kaptak arról, hogy Eliza bátyját megölték, a Humpelek megpróbálták támogatni a Harmadik Birodalom elleni ellenállást . [2] 1940 szeptemberétől letartóztatásukig, 1942 őszéig több mint 200 képeslapot írtak, postaládákba dobták és berlini házak lépcsőházában hagyták, gyakran a Wedding kerületben , ahol laktak.
A képeslapok arra buzdították az embereket, hogy tagadják meg a nácikkal való együttműködést, tartózkodjanak a pénzadományozástól, tagadják meg a katonai szolgálatot és buktatsák meg Hitlert. [2] Bár szinte az összes képeslapot azonnal eljuttatták a Gestapóhoz, két évbe telt, mire felfedezték szerzőiket. [3] Humpeléket 1942 őszén letartóztatták és elítélték. Otto azt mondta a rendőrségnek, hogy boldog, hogy szembeszállhat Hitlerrel és a Harmadik Birodalommal. A Népbíróság tárgyalásán Hampeliéket elítélték a védelmi hatalom aláásására irányuló cselekményekért és "árulásra való felkészülésért". [4] 1943. április 8-án lefejezték őket a berlini Plötzensee börtönben. [5]
A Hampelek életét Otto és Anna Kwangel neve alatt Hans Fallada regénye írta le; a történetben a fiuk hal meg, nem a feleség testvére. [6] A könyvnek a Melville House Publishing által kiadott angol nyelvű változata tartalmaz egy függeléket, amely több oldalt tartalmaz a tényleges Gestapo-ügyből, beleértve a bögréből készült felvételeket, aláírt vallomásokat, rendőrségi jelentéseket és számos, a tiltakozás során használt képeslapot. [7]
A regényből öt adaptáció készült: