A világközösséghez intézett nyílt levél egy 133 tudós és közéleti személyiség által aláírt levél a világ közösségéhez intézett felhívással az Azerbajdzsán SSR -ben végrehajtott örményellenes pogromokkal és blokáddal kapcsolatban. A levél hirdetésként jelent meg a New York Timesban 1990. július 27-én.
A New York Timesban 1990. július 27- én, hat hónappal a bakui örmények pogromja után nyílt levél jelent meg a világközösségnek . A levélben tiltakoztak az Azerbajdzsán SZSZK területén elkövetett örmények pogromjai ellen, és követelték azok azonnali megakadályozását, valamint elítélték Örményország Azerbajdzsán általi blokádját . A felhívás a francia helsinki megállapodások betartásával foglalkozó bizottság és a párizsi Nemzetközi Filozófiai Főiskola tudósai közös kezdeményezése volt , 133 ismert emberi jogi aktivista, tudós és közéleti személyiség írt alá Európából , Kanadából és az Egyesült Államokból. a nyílt levél . [egy]
NYÍLT LEVÉL
A VILÁG NYILVÁNOSSÁGÁNAK A SZOVJETUNIÓBAN AZ ÖRMÉNELENTI POGRÓMOKHOZ KAPCSOLÓDÓBAN
Ismét eljött a pogromok korszaka – egy olyan korszak, amelyről azt hittük, hogy véget ért. Azerbajdzsán örmény lakossága idén ismét szándékos atrocitások és elfogadhatatlan pogromok áldozata lett.
Mi, tudósok, írók, tanárok, politikusok, művészek, mindenekelőtt mély felháborodásunkat szeretnénk kifejezni az ilyen barbár cselekedetek miatt, amelyek, úgy tűnt, az emberiség múltjához tartoznak. Fellebbezésünket az elkövetett atrocitások elítélésének kell tekinteni. Célunk, hogy tájékoztassuk a világ közvéleményét az emberiség jövőjét fenyegető folyamatos veszélyről, amelyet ez a fajta rasszizmus jelent. Fájdalommal tölt el bennünket, hogy fél évszázaddal azután, hogy a nácik megsemmisítették a zsidókat a koncentrációs táborokban, és negyven évvel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadása után, ugyanazt a tehetetlenséget mutatjuk be az emberi jogok durva megsértése terén.
A mai hallgatás megbocsáthatatlan lenne hozzájárulni az áldozatok számának és szenvedéseiknek a növekedéséhez. Az örmények helyzete a Kaukázusban túlságosan súlyossá vált, a hallgatás pedig elfogadhatatlanná válik. Ezért erkölcsi kötelességünknek tartjuk, hogy kiálljunk egy veszélyben lévő nép mellett.
Több mint két éve kezdődött Azerbajdzsánban az örmények aktív elnyomása. A szumgajiti örmények 1988 februári lemészárlását 1988 novemberében Kirovabadban és Bakuban pogromok követték. Bakuban és Azerbajdzsán más helyein folytatták 1990 januárjáig. Az a tény, hogy a pogromokat megismételték és hasonló módszerekkel hajtották végre, okot ad arra, hogy azt gondoljuk, hogy ezek a tragikus események nem spontánok és nem önkéntelenek voltak. Ráadásul kénytelenek vagyunk azt hinni, hogy az örmény kisebbség ellen elkövetett bűncselekmények következetes gyakorlattá, ha nem is hivatalos politikává váltak a szovjet Azerbajdzsánban.
A néhai Andrej Szaharov (New York Times, 1988. november 26.) szerint ezek a pogromok "valós pusztítási veszélyt jelentenek Azerbajdzsán és a Hegyi-Karabah Autonóm Terület örmény lakosságára, amelynek 80%-a örmény".
Különösen felháborodunk azon, hogy a fenyegetés az örmény nép ellen irányul, amely 1915-ben drágán fizetett azért, hogy önmaga legyen az Oszmán Birodalomban. Ott az örmény lakosság fele esett áldozatul a népirtásnak, a rasszizmus legrosszabb megnyilvánulásának.
De ha a közelmúltbeli pogromok a mészárlás felejthetetlen rémálmaira ébredtek, akkor Örményország és Hegyi-Karabah jelenlegi blokádja, amely 1989 augusztusa óta tart, a népirtás más módját vázolta fel.
Ismeretes, hogy az összes Hegyi-Karabahba és 85%-a Örményországba tartó rakomány Azerbajdzsánon keresztül halad át. Ezért nem lesz túlzás azt állítani, hogy egy ilyen blokád egyenértékű Örményország megfojtásával. Az 1988. december 7-i földrengést követő kolosszális pusztítással járó köztársaságban a blokád szétzilálta a gazdaságot és súlyos csapást mért az újjáépítési munkákra (...)
Kötelességünk megértése alapján a szovjet vezetéstől is követeljük, hogy akárcsak a világközösség részéről, határozottan elítélni az örmény pogromokat és különösen azt a rasszista ideológiát, amelyet a bűncselekmények szervezői ürügyként használnak fel.
Kérjük a szovjet vezetést és a világközösséget, hogy haladéktalanul használjanak ki minden rendelkezésre álló lehetőséget a Kaukázusban és a Szovjetunió más helyein élő örmény lakosság védelmének és biztonságának biztosítására. Végre fel kell oldani az NKAO Azerbajdzsán általi blokádját. Tudomásul kell venni, hogy az örmények Hegyi-Karabahból történő erőszakos kitoloncolása nem jelenthet megoldást a problémára, hanem az emberi jogok büntetőjogi megsértése.
Az államok világközösségének bizonyítania kell elkötelezettségét az emberi jogok védelme mellett. A közöny és a hallgatás ebben az esetben új népirtást idézhet elő