Narratológia
Az oldal jelenlegi verzióját még nem ellenőrizték tapasztalt közreműködők, és jelentősen eltérhet a 2021. március 20-án felülvizsgált verziótól ; az ellenőrzéshez 1 szerkesztés szükséges .A narratológia ( fr. narratologie ; elbeszéléselmélet , elbeszéléselmélet) a narratíva egészét vizsgáló tudományág. A narratológia feladatul tűzi ki a különböző narratívák közös vonásainak azonosítását, a köztük lévő különbségek meghatározását, a narratívák keletkezésének és fejlődésének törvényszerűségeinek rendszerezését.
Leírás
A narratológiát klasszikusra (amelyben a narrátor jelenléte a narrativitás jele ) és strukturalistara (amelyben a narrativitást egy helyzet időbeli alakulása határozza meg, szemben a leíró szöveggel) osztják.
Az irodalmi szöveget a narratológiában két síkon tekintjük: elbeszélt történetként (a tartalom síkja) és magát az elbeszélést (a kifejezés síkját). Az N. összes többi fogalma ennek a diakrónia tényéből következik: fikció (fiktívság) és tényszerűség (valóság), narrátortípusok (elbeszélők), narratív esetek hierarchiája (valós és elvont szerző, narrátor, ideális és konkrét olvasó, az olvasó), a szerző képmása (a narrátor vagy szereplő-elbeszélő személyes, életrajzilag igazolható vonásokkal való felruházása az olvasóval való játék céljából) stb. Ezen kívül az elbeszéléselméletben van egy harmadik terv is, ami miatt az első kettő: ez az elmesélt történet iránya és maga az elbeszélés - kommunikáció, a szó célzása. Ez a terv a szerző és az olvasó ellentétét zárja le, amely az irodalmi szövegben az olvasó szerzőjének különféle provokációiban jelenik meg (kihangsúlyozva az elbeszélt történet fiktív voltát, vagy éppen ellenkezőleg, hitelességét), szerzői maszkok, narratív stratégiák „szöveg a szövegben”, metanarráció (terv létrehozása a szövegben e szöveg keletkezésének folyamata, a mimézis megsemmisítése), metatextualitás (előszók, epilógusok, betétregények stb.), rendszeralkotás az ugyanazon történetről eltérő nézőpontú vagy ugyanazt a történetet másképpen bemutató elbeszélők.
A narráció kifejezést a fikcióval kapcsolatban tágan kell érteni, mint a beszéd valamennyi típusának – elbeszélésnek, leírásnak, érvelésnek – összességét, mivel a tényleges művészi és nem fikciós narráció magában foglalja mindezen beszédtípusokat.
- A narráció egy bizonyos narrátor vagy narrátor által verbalizált (hangzott) beszédaktus .
Megkülönböztető jellemzőik:
- az azonosítás mértéke szerint: az elbeszélő személyesebben azonosított, sokszor egyben hős, szemtanúja a műben zajló eseményeknek, sőt a szerző képe is (hős-elbeszélő, szerző-elbeszélő); a narrátor nem személyesen megjelölt, elvont, funkciója csak az elbeszélésre redukálódik;
- saját nézőpontjának jelenlétével / hiányával: az elbeszélő - nézőpontja áll a legközelebb a szerző-alkotó nézőpontjához, de nem mindenben, és nem mindig esik egybe vele; néha a narrátor nézőpontjának hiánya tele van a mű nézőpontjával - a szerző-alkotó ötletével; narrátor - egyéni, érzelmi, értékelő pozícióval rendelkezik a műben, közel áll a hős független nézőpontjához, ami könnyen megkülönbözteti őt a szerző-alkotó pozíciójától;
- nyelvi tervezés szempontjából: a narrátort gyakran az én-elbeszélés formája („reggel jöttem hozzá.”), az értékelő, érzelmes szavak használata, a történet eseményének hangsúlyozása, egyértelmű redukálása jelzi. stílusban, köznyelvben; az elbeszélő ebből a szempontból semleges: az I-t nem a személyes névmás fejezi ki, a szóhasználat a tárgyi világhoz és a hős világához kapcsolódik, nem fejez ki közvetlen események- és hősértékeléseket; az alacsony stílus hiánya, a tárgyképek (hősök, tárgyak) kivételével; az elbeszélő nyelve a lehető legközelebb áll a valódi szerző nyelvéhez;
- a valódi szerzőtől való közelség / távolság alapján: az elbeszélő nagyon gyakran különbözik a valódi (életrajzi) szerzőtől: társadalmi státusz, kultúra, beszédkészség szintje szerint; nagyon gyakran a narrátor szándékosan marginális (nem hivatalos), dacosan különbözik a valódi szerzőtől, hogy elrejtse saját erkölcsi és kulturális képét, az utóbbi nézőpontját, és azért is, hogy az olvasóval játsszon (irónia, önirónia). , humor, komikus); az elbeszélő a lehető legközelebb áll a valódi szerzőhöz és a szerző-alkotóhoz, de ennek ellenére, akárcsak az elbeszélő, ez sem esik egybe vele, hiszen ő egészen más tekintély; gyakran ez a közelség az elbeszélthez viszonyított pozíció semlegességének köszönhető;
- műfajhoz, műfajváltozatokhoz és elbeszélési formákhoz való tartozás szerint: az elbeszélőt mese elbeszélési formákban, novellákban, novellákban, novellákban, regényekben, epikus regényekben, epikai, lírai és lírai epikai műfajok ciklizációiban (műfaji-kompozíciós forma) figyeljük meg ); narrátor - az összes fenti műfajban, kivéve a skaz elbeszélési formát.
A narratológia szorosan kapcsolódik a szerző és szerzői identitás problémájához, amely irodalomelméletileg máig vitatható.
Irodalom
oroszul- Narratológia // Szakkifejezések és fogalmak irodalmi enciklopédiája / Szerk. A. N. Nikolyukina . - Az Orosz Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Tudományos Információs Intézete : Intelvak, 2001. - Stb. 608-610. - 1596 p. — ISBN 5-93264-026-X .
- Bahtyin M. M. Dosztojevszkij kreativitásának problémái // Bahtyin M. M. Sobr. cit.: 7 kötetben M.: Orosz szótárak; A szláv kultúra nyelvei, 2002. - V.6. - S. 5-300.
- Bogen A.L. "Az ördög a csészealjban": Bevezetés a történeti narratológiába. Saarbrücken: Lambert Academic Publishing , 2016.
- Glazkov A. A valóságtól a szövegig és vissza: esszé a narratív szöveg pragmatikájáról . — M.: DeLibri, 2018.
- Genette J. Ábrák. M., 1998. T. 1–2
- Iljin IP A szerkezet és az olvasó között: az irodalom kommunikatív tanulmányozásának elméleti vonatkozásai // Elméletek, iskolák, fogalmak. M., 1985
- Kozhevnikova N.A. A narratívák típusai a 19-20. századi orosz irodalomban. - M .: Az Orosz Tudományos Akadémia Orosz Nyelvi Intézete , 1994. - 350 p.
- Korman B. O. A szerző problémájának tanulmányozásának eredményei és kilátásai // Az orosz irodalom történetének oldalai / Szerk. D. F. Markova. - M .: Tudomány , 1971. - S. 199-207.
- Korman B. O. Egy műalkotás szövegének tanulmányozása. - M .: Nevelés, 1972. 110 p.
- Kosikov G.K. A cselekményformálás strukturális poétikája Franciaországban // A 70-es évek külföldi irodalomkritikája: irányok, trendek, problémák. M., 1984
- Lotman Yu. M. Szöveg a szövegben / Yu. M. Lotman // Lotman Yu. Art.: 3 kötetben Tallinn: Alexandra, 1992. - V. 1. - S. 148-160.
- Narratológia // Nanotudomány - Nikolay Kavasila [Elektronikus forrás]. - 2013. - S. 84. - ( Great Russian Encyclopedia : [35 kötetben] / főszerkesztő Yu. S. Osipov ; 2004-2017, 22. v.). - ISBN 978-5-85270-358-3 .
- Osmukhina O. Yu. Az orosz irodalom az identitás prizmáján keresztül: maszk, mint a 20. századi prózában a szerzői reprezentáció egyik formája. - Saransk: Mordvai Egyetem Kiadója , 2009. - 288 p. - ISBN 978-57103-2093-8 .
- Tyupa V.I. A narratológia mint a narratív diskurzus elemzője: (A. P. Csehov „püspöke”). Tver, 2001
- Tyupa V. I. Az intrika kategóriája a modern narratológiában // Az irodalomtudomány táplálkozása. - 2013. - 87. sz. - S. 64-76.
- Schmid W. Narratológia. - M . : A szláv kultúra nyelvei , 2003. - 312 p.
- Fludernik M. A "természetes" narratológia felé. L.; NY, 1996
- Fludernik M. Bevezetés a narratológiába. Routledge, 2009
- Heuvel P. van den. Parole, mot, silence: pour une poétique de l'énonciation. P., 1985
- Marchese A. L'officina del racconto. 2 ed. Mil., 1986
- Metzeltin M. Theoretische und angewandte Semantik: vom Begriff zum Text. W., 2007
- narratív elmélet. L.; NY, 2004. évf. 1–4
- Prince G. Narratológia. b.; NY, 1982;
- Revaz F. Introduction à la narratologie. Brux., 2009.
- Ricœur P. Temps et recit. P., 1983-1985. Vol. 1–3
- Routledge narratívaelméleti enciklopédiája. L., 2005
- A narratológia kézikönyve. / szerkesztette Peter Hühn... [et al.]. de Gruyter. 2009, 477 p.
- Pier J. (szerk.) Kortárs francia és frankofón narratológia. Columbus, OH: The Ohio State University Press, sorozat „Theory and Interpretation of Narrative”, 2020, 237 p.
 Szótárak és enciklopédiák | ||||
|---|---|---|---|---|
| ||||