Valerij Maxim (327-es konzul)

Valerij Maxim
lat.  Valerius Maximus
A Római Birodalom konzulja 327-ben
Születés 3. század
Apa Valerius Maximus Basilius [d]
Házastárs Septimius [d]
Gyermekek Lucius Valerius Septimius Bassus [d] , Valerius Maximus Basilius [d] ésMaximus

Valerius Maximus ( lat.  Valerius Maximus ), 327. konzul és praetorianus prefektus 327-328-ban és 332-333-ban.

Életrajz

325 - ben a keleti egyházmegye vikáriusaként szolgált . 327-ben konzulnak nevezték ki ( Flavius ​​​​Constantiusszal együtt ), és praetorian prefektussá nevezték ki (keleten). 332-33-ban ismét praetorianus prefektusként szolgált, ezúttal Galliában, Caesar Constantius alatt . 333 végén vagy 334 elején hagyta el a posztot, amikor Constantius visszatért Galliából az udvarba. Vitatható, hogy Valerius Maximus betöltötte-e a prefektusi posztot 337-ben. A Theodosius -kódexben az egyik törvény (XIII. 4.2) egy bizonyos Maximus prefektushoz szól, és maga a törvénykönyv keltezi 337. augusztus 2-án.

A „ Késő Római Birodalom prozopográfiájának ” szerzői úgy vélték, hogy Valerius Maximus 337-ben az ifjabb Dalmatius Caesar prefektusa volt, és vele együtt halt meg . Egy későbbi tanulmányában azonban Timothy Barnes új anyagok alapján [1] kimutatta, hogy lehetetlen egyértelműen Dalmatius Caesarnak tulajdonítani az említett Maximust, bármelyik Caesar alatt prefektus lehetett.

Valerius Maximus Basilius rokona (fia vagy unokaöccse) lehetett, Róma 319-323-as prefektusa. K. Settipani szerint először feleségül vette Septimiust (kb. 305-kb. 328), Septimius Bass lányát. Született neki (325 körül) lánya, Septimius és (328 körül) fia, Lucius Valerius Septimius Bassus. Valerij Maxim másodszor is feleségül vette (329 körül) Vulcationhoz (kb. 307-335), Neratius Junius Flavian lányához. Vulcation szült (kb. 330) fiát, Valerius Maximus Basiliust és (kb. 335) lányát, Valeriat, aki Rufius Mecius Placidus házasságából lett keresztény.

Jegyzetek

  1. Barnes TD Praetorian Prefects, 337-361 Archiválva : 2011. szeptember 26. a Wayback Machine -nél // Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik 94 (1992) 249-260.

Irodalom