"Párbeszéd úr és rabszolga között az élet értelméről" a babiloni irodalom emlékműve [1] . A művet áthatja a pesszimizmus és a kilátástalanság. A rabszolga egyformán helyeselte gazdája minden vágyát és azok elutasítását, bizonyítva egész életének abszolút értelmetlenségét.
Az úr megszólítja szolgáját:
– Rabszolga, készülj a szolgálatomra!
- Igen Uram. Igen.
- Vigyázz magadra. Készítsd elő a szekeremet és a hevederemet. Hagyni akarom, hogy a szeker a palota felé száguldjon.
„Hagyd futni a szekeret, uram. Törekedjünk. A király... kincseket ad neked (?), és a tied lesz. Ő... megbocsát neked.
Aztán a mester visszautasítja ezt a vágyat:
„Ó rabszolga, nem akarom, hogy a szekér a palota felé vezessen.
– Ne hagyd, hogy a szekér fusson, uram. Ne hagyd, hogy törekedjen. Elküld egy megközelíthetetlen helyre. Egy országba, amelyet nem ismersz, megparancsolja, hogy vigyen el. És éjjel-nappal látni fogja a gyászt.
Az urat el akarja ragadni az ünnep, hogy feledésbe merüljön, a rabszolga pedig készen áll a szolgálatára: „Ünnep, uram, lakoma!” Az úr visszautasítja ezt a vágyat, és a rabszolga egyetért vele: „Ne lakmározzon, uram, ne lakomázzon!”
A nemes el akarja hagyni a várost, szabad rablóéletet élni, mert a király ökölbe szorította a régi nemességet. A rabszolga egyetért vele. Amikor az úr lemond szándékáról, a rabszolga támogatja elutasítását.
A rabszolga egyetért a király elleni lázadás tervével, de egyetért gazdája véleményével is, miszerint nem érdemes lázadni.
Ugyanilyen hiábavaló a remény az ellenség előkelősége iránt.
Végül az úr azt reméli, hogy a nők szerelmében feledésbe merül, és a rabszolga egyetért vele. De ott a mesterrel együtt felismeri a szerelem minden keserűségét és a nő csalását.
A mester nem várhat üdvösséget magának és az isteneknek való áldozattól. Illuzórikus hit azoknak az embereknek a nemességében, akiket a mester gabonával akar megajándékozni. Az is haszontalan jócselekedeteket tenni az országnak, mert nincs túlvilági megtorlás. A halál mindenkit egyenlővé tesz, igazat és bűnöst egyaránt.
„Mászd fel – mondja a rabszolga – a romvárosok dombjain, járd végig az ókor romjait, és nézd meg az előtte és utána élt emberek koponyáit: melyikük volt a gonosz ura, és melyikük a a jó ura?”
Az élet értelmetlenségét súlyosbítja rövidsége. A mester, miután megölte a rabszolgát, csak három napig éli túl.
A „Párbeszéd az úr és a rabszolga között az élet értelméről” öt sérült listán jutott el napjainkig Asszíriából és Babilóniából. A listák közül a legrégebbi a 7. századból származik. Kr.e., a legújabb - IV-II században. IDŐSZÁMÍTÁSUNK ELŐTT. Maga a szöveg feltehetően a X. században keletkezett. IDŐSZÁMÍTÁSUNK ELŐTT. A párbeszéd nagyon népszerű volt az ókorban, és több változatban is elterjedt [2] .