Yorgos Andreadis (Γιώργος Ανδρεάδης 1936 – 2015. december 30. ) Pontoszi származású görög író .
1936-ban született Kalamariában , a macedón főváros, Thesszaloniki városának külvárosában, amelynek lakosságának nagy része akkoriban a pontici népirtás és az azt követő kényszerű lakosságcsere elől menekült 1922-23-ban. Családja 1930-ban érkezett Szalonikibe Batumiból [1] . Édesapja, Kyryakos Andreadis Pontus függetlenségének aktív támogatója az első világháború utáni időszakban az el nem ismert Pontusi Köztársaság nemzetgyűlésének tagja volt .
Yorgos Andreadis az „anatóliai főiskolán” végzett Thesszalonikiben, amely egyfajta „menekült” is volt: a Kollégiumot az amerikaiak alapították 1886-ban Merzifon Ponta városában, de a görögök és örmények népirtása után, ill. majd a megmaradt keresztény lakosság deportálása, hallgatók nélkül maradt és 1924-ben Szalonikiben is „elmenekült” [2] .
Mivel családja Görögország háromszoros német-olasz-bolgár megszállásának éveiben (1941-44) kapcsolatban állt az Ellenállás kommunista párti szervezeteivel, baloldali meggyőződés jellemezte, ami némi nehézséget okozott számára a külföldi utazásban. . 1955-ben sikerült Németországba távoznia. Belépett a Freiburgi Egyetemre , ahol politikai gazdaságtan tanult.
Tamer Çilingir ponti származású török történész azt írja, hogy Andreadis soha nem hagyta el Németországot 5 év tanulásra, de amint lehetősége nyílt a távozásra, 1960 márciusának elején Törökországba ment, de nem Görögországba, ahogy Chilingir hangsúlyozza. . Çilingir azt írja, hogy Andreadis erre az útra készült, egyetemi tanulmányaival párhuzamosan 4 éven át török leckékre járt és „megtanulta a nyelvet”.
Ősei szülőföldjén tett látogatásának célja Trabzon volt , ahol meglátogatta nagyanyja és édesapja házát. Az első látogatás után még 52 alkalommal járt Pontusban. Ez idő alatt 22 könyvet írt, többnyire pontosi témákról. Çilingir szerint könyvei nagyobb érdeklődést váltottak ki Törökországban, mint Görögországban. Tamama, Pontus elveszett lánya című regényét, amely egy árva lányról szól, aki egész életében megőrizte görög származásának „titkát” [3] , 1992 -ben Abdi Ipekchi -díjjal jutalmazták . A könyv szerzői jogait átadta a restaurátor bizottságnak, amely szintén elárvult és elvesztette nyáját, a pontusi szentélyt, a Panagia Sumela kolostort . A "Felhőkre várva" (2004) című „Tamamát” egy török filmrendező , Ustaoglu, Yeshim [4] vitte vászonra .
Különös érdeklődésre tarthat számot „Az emlékezés barbecue” ( Το μαγκάλι της μνήμης ) és a „ The Crypto -Christians ” ( The hidden [ rejtett vallás . veszélyes téma Törökország számára” De Andreadis számára ez a saját családja története volt.A kripto-kereszténységről beszélt a Fekete-tenger (déli) régiójában, ahol az őslakos lakosság jelentős része évszázadokon át kénytelen volt titkolni hitét. A könyv szerzői jogát az Égei-tenger partján, a Pontuszi-tengertől távol fekvő ókori Phokeia településének adományozta , de Ponthoz hasonlóan kétszer is szenvedett 1914 -ben és 1922-ben , és elvesztette bennszülött lakosságát.
A „Vihar volt” című könyvében Prodromos Iliadis pap visszaemlékezéseit használta fel, és ismertette a ponti hellenizmus szultáni, majd kemalista hatóságok általi népirtását Európa keresztény államainak egyetértésével és (akár) támogatásával, nem zárva ki az újonnan alakult államokat sem. megalakult Szovjet-Oroszország [6] .
A trebizondi íróval, Hysnu Pashaogluval való ismeretsége és barátsága hamarosan újabb kapcsolatot teremtett Andradis és Pontus között – rokon családokká váltak. Hysnu halála után Andreadis márványlapot állított a sírjára, amelyen török és görög nyelvű felirat volt: "Itt alszik a görög-török barátság megálmodója és harcosa." Andreadis megírta a Miért My Brother Hysnu (Neden Kardeşim Hüsnü) című könyvet, és a könyv jogait Trebizond kormányzójának adta át egy középiskola építésére Hysnu szülőföldjén, Tonyán, "barátom, testvérem és rokonom emlékére". . Andreadis könyvei és törökországi tevékenységei ellenreakciót váltottak ki görögországi nacionalista körökben, akik azt állították, hogy tettei eltompították a görög nemzeti érzelmeket, sőt "Ankara görögországi bérelt ügynökének" is nevezték. De Törökországban az események egyre inkább tervezett jelleget öltöttek. A giresuni csendőrezred parancsnoka , Veli Küçük dandártábornok hadjáratot indított Andreadis ellen. Kuciuk elégedetlen volt azzal, hogy Andreadis könyvei "szétszórtak a régióban". Ekrem Ekün professzor cikkében azon töprengett, nem tudod, hogy Andreadis könyvei bántották és bántották a török népet, hogy édesapja a Független Pontus Tanácsának tagja volt? Ekün professzor azonban nem jelent meg az Andreadisszal meghirdetett közös sajtótájékoztatón. Mumju altábornagy így foglalta össze Andreadis könyveinek megértését: „Hetvenöt évvel ezelőtt egy görög anya fát ültetett a földünkön, a nagyapja pedig kunyhót épített. Most jelzálogot akarnak feltenni országunkra.” Az Andreadis elleni kampányt 1998 novemberében a Yeni Shafak újság folytatta. Az újság szerint ponti államot próbált létrehozni, amihez összegyűjtötte a helyi fiatalokat, és megpróbálta újra működőképessé tenni a sumelai kolostort. 1988 decemberében Andreadisnak megtiltották, hogy Törökországba lépjen. Kiutasításának okát a görög külügyminisztérium elé tárták, és ez a következő volt: „Nem keresik Törökországban. Mert a világ ellen van és rendkívül veszélyes. Együttműködik azokkal az erőkkel, amelyek meg akarják zavarni a török nép biztonságát és békéjét, és együtt lép fel azokkal, akik veszélyeztetik a török államot.”
A 2004-es törökországi földrengés során Andreadis pénzeszközöket gyűjtött, és vásárolt három teherautó humanitárius segélyt. Mivel ő maga nem tudta elkísérni a segítségnyújtást, felesége kísérte el a segítséget. Yasar Kemal író és több tucat török értelmiségi petíciót írt alá Andreadis országba való beutazási tilalmának feloldására.
Maga Andreadis később ezt írta Erdogannak írt levelében: „10 évet vártam.. Türelmesen vártam, hogy ezt az igazságtalanságot helyrehozzák, és a rágalmazást feloldják. Gondolj arra, hogy 73 éves vagyok, és nincs időm további 10 évet várni… Teljesüljön az utolsó kívánságom, és ha eljön az ideje, eltemetnek Trabzonban, ahol őseim 90 generáció óta élnek.” Andreadis 2015-ben halt meg Szalonikiben, ahol el is temették.
Tamer Chilingir nekrológot tett közzé „Elveszítettük Yorgos Andreadist” címmel, amely a következő szavakkal kezdődik: „Pontus egy újabb száműzetése, aki hazája után sóvárog, meghalt. De az általa írt könyvek miatt megtiltották Törökországba való belépést” [7]
Hamarosan maga Çilingir is elhagyta a kemalista „töröknek lenni boldogságot” ( Milyen boldog az, aki azt mondja: „Török vagyok!” ( Tur . Ne mutlu Türküm diyene! ) [8] ), és nyíltan kijelentette, hogy ő iszlamizált pontikus. görög [9] . Ez a kijelentés, valamint az a kijelentés, miszerint a török parlament egy ortodox temetőre épült [10] , valamint a keresztény népirtás áldozatainak csontjaival folytatott kemalista kereskedésről szóló megdöbbentő információk [11] megnehezítették az országban való tartózkodását, és távozásra kényszerítették. Svájc.