Manuel Freire | ||
---|---|---|
Születési név | spanyol Manuel Alberto Freire de Andrade y Armijo | |
Születési dátum | 1767. november 4 | |
Születési hely | ||
Halál dátuma | 1835. március 7. [1] (67 évesen) | |
A halál helye | ||
Rang | Tábornok | |
Csaták/háborúk | ||
Díjak és díjak |
|
|
Médiafájlok a Wikimedia Commons oldalon |
Manuel Alberto Freire de Andrade y Armijo, San Marcial 1. márki ( spanyolul: Manuel Alberto Freire de Andrade y Armijo, I marqués de San Marcial ; 1767. november 4. – 1835. március 7. ) spanyol katonai vezető, lovastiszt, majd tábornok, a pireneusi és a napóleoni háború résztvevője.
Galíciai lovas katona családjában született. Beíratták az Alcantara lovasezredbe, ahol apja szolgált, 3 évesen, 1780-ra rendes kadét lett. Első csatájában 1793. május 15-én vett részt, a következő két évet Katalóniában és Roussillonban (a pireneusi háborúk idején) töltötte csatákban, 1795-re kapitányi, 1796-ra őrmesteri rangra emelkedett. 1801 óta századot irányított, részt vett a Portugália elleni harcokban.
1807-1814-ben számos ütközetben vett részt az Ibériai-félszigeten a francia napóleoni csapatok ellen: 1807-től ezredesi rangban egy önkéntes lovasezredet irányított Madridban, 1809-ben először dandártábornokká léptették elő, júl. Ugyanezen év 26-án, a Talavera de la Reina-i csata után, amikor egy ezreddel sikerült az egész spanyol hadsereg visszavonulását fedeznie, - tábornagyokhoz. 1810-től lovashadtestet vezényelt. 1810-1812-ben Murciában, Valenciában és Galíciában harcolt, tábornokká léptették elő, majd 1813. augusztus 12-től a 4. hadsereg főparancsnoka volt Galíciában, Costanos tábornok helyére. 1813. augusztus 31-én megkapta a Szent István Rendet. Ferdinándot a francia csapatok San Martial-i vereségéért. Ugyanezen év november 10-én a nivelles-i csatában és 1814-ben a spanyolok számára nehéz toulouse-i csatában is részt vett. A napóleoni háborúk befejezése után nem mondott le, és 1815-ben kinevezték a Kelet-Pireneusok szárazföldi erőinek vezérkari főnökévé. 1820-ban leverte a felkelést Sevillában. 1833-ban a Legfelsőbb Katonai Tanács élén állt. Tüdőgyulladásban halt meg.
Számos írása jelent meg, köztük 1813-ban a lovassági taktikák útmutatója és számos emlékirata azokról a háborúkról, amelyekben részt vett.
![]() | |
---|---|
Szótárak és enciklopédiák |
|
Bibliográfiai katalógusokban |