Theudebald (Bajorország hercege)

Theudebald ( Theodebald, Theobald ; németül  Theudebald , angol  Theobald ; meghalt 719 körül ) - Bajorország hercege (716/718 - kb. 719) az Agilolfing -dinasztiából .

Életrajz

Theudebald Bajorország uralkodójának, II. Theodonnak és feleségének, Folheidnek [1] [2] volt a legfiatalabb fia .

Theudebalde okleveleinek első említése a középkori forrásokban a 8. század első évtizedéből származik. A 13. század közepének egyik bajor krónikája szerint II. Theodon és Theudebald védnökséget biztosított Korbinian keresztény misszionáriusnak Freising és környéke lakosságának keresztényesítésében [2] .

Theudebald még II. Theodon életében (talán 711-től) apja alkirályaként uralkodott Passauban vagy Salzburgban [1] . Miután nem sokkal 715 előtt II. Theodon ismét felosztotta birtokát fiai között, Theudebald állítólag megkapta Regensburg városát és környékét [3] . Testvérei a Bajor Hercegség egy részét is megkapták: Theudebert kaphatta a Salzburg környéki földeket [4] [5] , II. Grimoald  - Freising környékén (erről Korbinian élete tudósít) [3] [4] , II. Tassilon pedig II.  - Passau [6] [7] környéke .

Amikor II. Theodon meghalt (a dátumokat 716-tól 718-ig adják meg [1] [2] [7] [8] [9] [10] ), minden fia önállóan kezdte irányítani a bajor hercegség saját részét [2]. .

Apjuk halála után polgári viszályok kezdődtek II. Theodon fiai között. Talán erre az időre nyúlik vissza Diakónus Pál vallomása a Liutprand király által a „sok megerősített bajor város” uralkodásának kezdetén történt hódításáról . Feltételezik, hogy a langobardok uralkodója beavatkozhatott bajor rokonai konfliktusába, és esetleg támogathatja benne Theudebertet [11] [12] [13] [14] .

Theudebald halálának napját - október 15-ét - említi a regensburgi katedrális emlékkönyve [15] . A halál évét azonban a középkori források nem tüntetik fel. A modern történészek a herceg halálát 719 körülre teszik [16] . Egyes források szerint nem sokkal ez előtt bátyja, II. Tassilon kiutasította Regensburgból. Nem tudni biztosan, hogy Theudebald és testvére, II. Tassilon halála, aki vele egy időben halt meg, összefüggött-e az agilolfingek közötti polgári viszályokkal. Theudebald és Thassilon halála után birtokaikat felosztották II. Theodon megmaradt fiai, Theudebert és II. Grimoald [6] között .

Theudebald először Waltrate (vagy Walrata) volt feleségül [1] [2] . Házastársként említik őket a 784-ben kelt Salzburg Testvérvárosok Könyve [17] . Névtani adatok alapján feltételezik, hogy Waltrata bajor nemesi családból származott [17] . Ugyanakkor bizonyíték van arra, hogy Valtrata testvére, Tassilon II felesége lehetett [18] . Theudebald második felesége a nemes bajor Pilitrud [1] [2] [15] volt . Házasságukat a "Salzburg Testvérvárosok könyve" is említi [1] . Theudebald halála után Pilitrude öccse, II. Grimoald felesége lett [19] .

Jegyzetek

1. ↑ 1 2 3 4 5 6 Reiser R. Theudebald  // Bosl Bayerische Biographie. - Regensburg: Verlag Friedrich Pustet, 1983. - Bd. 1. - S. 774. Az eredetiből archiválva : 2016. március 4..
2. ↑ 1 2 3 4 5 6 Bavaria, Dukes  (angol)  (a link nem érhető el) . A Középkori Genealógiáért Alapítvány. Hozzáférés időpontja: 2015. május 17. Az eredetiből archiválva : 2008. február 24.
3. ↑ 1 2 Grimoald  // Lexikon des Mittelalters . - Stuttgart: Artemis & Winkler Verlag, 1989. - Bd. IV. — ISBN 3-7608-8904-2 . Archiválva az eredetiből 2015. május 18-án.
4. ↑ 1 2 Störmer W. Das Herzogsgeschlecht der Agilolfinger  // Die Bajuwaren von Severin bis Tassilo 488-788 / Dannheimer H. - Arbeitsgruppe Bajuwarenausstellung, 1988. - S. 149-150. Archiválva az eredetiből 2015. május 18-án.
5. ↑ Ewig E. Die Merowinger und das Frankenreich . - Stuttgart - Berlin - Köln: W. Kohlhammer GmbH, 1988. - S. 197, 200. Archiválva : 2018. november 18. a Wayback Machine -nél
6. ↑ 1 2 Spindler M. Handbuch der bayerischen Geschichte. s. 156, 159, 161 Archiválva : 2015. május 18. a Wayback Machine -nél
7. ↑ 1 2 Reiser R. Tassilo II.  // Bosl Bayerische Biographie. - Regensburg: Verlag Friedrich Pustet, 1983. - Bd. 1. - S. 771. - ISBN 3-7917-0792-2 . Az eredetiből archiválva : 2015. március 30.
8. ↑ Wenskus R. Agilolfinger  // Reallexikon der Germanischen Altertumskunde . - Berlin/New York: Walter de Gruyter , 1973. - Bd. 1. - S. 96–98. — ISBN 3-11-004489-7 .
9. ↑ Holzinger R. Theodo  // Biographisch-Bibliographisches Kirchenlexikon . — Bautz: Herzberg, 1996. — Bd. XI. - ISBN 3-88309-058-1 . Archiválva az eredetiből 2007. június 13-án.
10. ↑ Bosl E. Grimoaid (Crimolt)  // Bosl Bayerische Biographie. - Regensburg: Verlag Friedrich Pustet, 1983. - Bd. 1. - S. 275. - ISBN 3-7917-0792-2 . Az eredetiből archiválva: 2016. március 4.
11. ↑ Pál diakónus . A langobardok története (VI. könyv, 58. fejezet).
12. ↑ Hartmann L.M. Geschichte Italiens im Mittelalter . - Lipcse: Friedrich Andreas Perthes, 1903. - Bd. 2.2. — S. 125.
13. ↑ Liutprand  // Lexikon des Mittelalters. - Stuttgart: Artemis & Winkler Verlag, 1991. - Bd. V. - ISBN 3-7608-8905-0 . Az eredetiből archiválva : 2015. május 19.
14. ↑ Jarnut J. Storia dei Longobardi. - Torino: Einaudi, 2002. - P. 95. - ISBN 88-464-4085-4 .
15. ↑ 1 2 Spindler M. Handbuch der bayerischen Geschichte. s. 121, 123, 151, 152 Archiválva : 2015. május 18. a Wayback Machine -nél
16. ↑ Pilitrud  (német) . Genealógia Mittelalter. Letöltve: 2015. május 17. Az eredetiből archiválva : 2015. május 18..
17. ↑ 1 2 Störmer W. Adelsgruppen im Früh- und hochmittelalterlichen Bayern. Studien zur bayerischen Verfassungs- und Sozialgeschichte . - München: Kommission für bayerische Landesgeschichte, 1972. - Bd. IV. - S. 19-20. Archiválva : 2015. május 19. a Wayback Machine -nál
18. ↑ Spindler M. Handbuch der bayerischen Geschichte. s. 122 Archivált : 2015. június 18. a Wayback Machine -nál
19. ↑ Reiser R. Pilitrud  // Bosl Bayerische Biographie. - Regensburg: Verlag Friedrich Pustet, 1983. - Bd. 1. - S. 590. - ISBN 3-7917-0792-2 . Archiválva az eredetiből 2015. május 18-án.

Irodalom

• Reiser R. Agilolf vagy Die Herkunft der Bayern . - München: Ehrenwirth, 1977. - 128 S. - ISBN 3-431-01894-7 .
• Spindler M. Handbuch der bayerischen Geschichte . - München: CH Beck, 1981. - Bd. Én: Das alte Bayern. Das Stammesherzogtum bis zum Ausgang des 12. Jahrhunderts. - 766 S. - ISBN 978-3-4060-7322-9 .
• Stormer W. Die Baiuwaren. Von der Völkerwanderung bis Tassilo III . - München: CH Beck, 2002. - 127 S. - ISBN 978-3-4064-7981-6 .

Szótárak és enciklopédiák	Brockhaus és Efron
Genealógia és nekropolisz	WikiTree Elkésünk
Bibliográfiai katalógusokban	GND : 140038701 VIAF : 103351537 WorldCat VIAF : 103351537