A csúnya paradoxon egy Nelson Goodman filozófus által leírt paradoxon [1] .
Arra a jelenségre utal, amikor a szokásos esztétikai mércék szerint "csúnyának" vagy "csúnyának" tartott dolgok és műalkotások esztétikailag tetszetősnek tűnhetnek. Ez a paradoxon az olyan rögzített kifejezésekben nyilvánul meg, mint a „borzasztóan szép”, valamint olyan esztétikai ítéletekben, mint például: „Szeretem ezt az elfogultságot a zenében” vagy „A törések és az aszimmetriák teszik vonzóvá ezt a dizájnt”. A csúnya paradoxona egyúttal a fordított esetet írja le, amikor bizonyos tulajdonságok révén „ szépnek ” jellemezhető dolgokat „ízetlennek” vagy „esztétikailag tolakodónak” érzékelnek: „Túl szépek ahhoz, hogy (tényleg) szépek legyenek” [2 ] .
Más nézőpontok a megcsonkított vagy fogyatékkal élők fényképei, valamint a sokféle könyv és film, amelyek ijesztő jeleneteket tartalmaznak. Mindenekelőtt a csúnya a szép ellentétének tekinthető, torz, zavaró, visszataszító és kaotikus. Az ilyen társulások örökletesek, de gyakran megszerezhetők. Ilyenek például a háborús veteránok, akik a tűzijátékot valami hátborzongató dologgal társítják; annak ellenére, hogy a tűzijátékot szépnek tartják, mégis megijesztik őket, mivel a veteránok a puskalövésekhez és a háborús időhöz kötik őket.
Azt a tényt, hogy egy tárgy esztétikai tulajdonságai önmagukban vannak, és nem a tárgyon szemlélődő felfogása határozza meg, Karl Rosenkranz német filozófus (Friedrich Hegel követője) írta meg a 19. században. Rosencrantz a csúnya sajátos felfogását javasolta. Véleménye szerint a szépség valami a végtelen magasztos és a végső kellemes között van, ami a formához kapcsolódik. Ugyanakkor a csúnyát nem a szépség antonimájaként látta, hanem – ugyanezen séma szerint – valaminek a szép és a komikus között.
Sigmund Freud pszichoanalitikus azzal indokolja a csúnya iránti csodálatot, hogy az kiragadja az embert az ismerős világból, és egy olyan világba helyezi át, amely a szép ellentéte. Freud a német unheimlich szó etimológiájára utal ( németből - "kísérteties"), mivel ez a szó a német heim szó ellentéte ( németből - "ház, kandalló"). Vagyis minden, ami a házban el van rejtve, titkos és privát. Az orosz „csúnya” szó pedig – a „csúnya” szó szinonimája – nem jelent mást, mint „csúnya”, vagyis azt, hogy nincs önmagában Istenkép, nem lényeges, nem létező, halott.
Immanuel Kant német filozófus azt írta, hogy a szépség gyönyöre az ember képzeletének és értelmének „szabad játékából” származik. Kant szerint a képzelet és az értelem szokásos állapotukban oly módon hatnak egymásra, hogy az ember élettapasztalata megbéklyózza belső ítélőképességét. A „szabad játék” során ez a kapcsolat megszakad, ami lehetővé teszi, hogy az ember önmagában érezze a tárgyat, függetlenül a tapasztalat által kikényszerített személyes értékelésektől. Kiderült, hogy az esztétikai észlelés „igazi” ítéleteken alapul, és nem szubjektíveken.
E paradoxon feloldásának vagy belső ellentmondásának megszüntetésének egyik módja a „szépség” fogalmának szűkítése. Nelson Goodman megjegyezte: „Ha a szép kizárja a csúnyát, a szépség nem az esztétikai érték mércéje; de ha a szép lehet csúnya, akkor a szépség csak egy másik szó az esztétikai értékre, ami szintén félrevezető” [1] . Ez abból adódik, hogy a csúnya dolgok „érdekesek” vagy „vonzóak”, de nem igazán „szépek”. A paradoxonnak ezt a megoldását azonban sokan nem tartják kielégítőnek, nem utolsósorban maga Goodman. Ahogy Franz Koppe írja az Esztétika alapfogalmai című tankönyvében : „Az esztétika akkor jó , ha kielégíti a szükségleteket. Ezért az esztétikai formák összessége ... pontosan gyönyörű ... hiszen olykor számos hagyományban és műalkotásban alkalmazták magas célok elérése érdekében. Ez az oka annak, hogy a kihívóan csúnya művészet még mindig őrzi formájában a szépség törékeny fogalmát” [3] .
Egy másik javaslatot e paradoxon feloldására Paal Gábor javasolt. Véleménye szerint az esztétikai értékeknek több szintje van, amelyek egymással kapcsolatban állnak. Így megtörténhet, hogy az egyik szint szempontjából a tárgyakat szépnek fogjuk tekinteni, de egy másik szint szempontjából nem [2] .