Az Ohmmérő ( Ohm + más görög μετρεω „mérem”) egy közvetlen leolvasású mérőeszköz az elektromos aktív (ohmikus) ellenállások meghatározására . Általában a mérés egyenárammal történik, azonban egyes elektronikus ohmmérők váltakozó áramot is használhatnak. Ohmmérők fajtái: megaohmmérők, gigohméterek, teraohmmérők, milliohmmérők, mikroohmmérők, amelyek a mért ellenállások tartományában különböznek.
A magnetoelektromos ohmmérő működése a mért ellenálláson átfolyó áram erősségének mérésén alapul az áramforrás állandó feszültsége mellett egy magnetoelektromos mikroampermérővel . A több száz ohmtól több megaohmig terjedő ellenállások méréséhez a mérőt (kiegészítő ellenállású mikroampermérőt), az állandó feszültségforrást és a mért r x ellenállást sorba kell kötni. Ebben az esetben az I áramerősség a mérőben: I = U / (r 0 + r x ) , ahol U a tápfeszültség; r 0 a mérő ellenállása (a járulékos ellenállás és a mikroampermérő keret ellenállásának összege).
E képlet szerint a magnetoelektromos ohmmérőnek nemlineáris skálája van. Ráadásul inverz (a nulla ellenállás értéke a műszermutató jobb szélső helyzetének felel meg). Az ellenállásmérés megkezdése előtt a tápfeszültség instabilitásának kompenzálása érdekében az előlapon található speciális szabályozóval nullázni kell (korrigálja az r 0 értékét) zárt bemeneti kapcsokkal. .
Mivel a magnetoelektromos mikroampermérők teljes eltérítési áramának jellemző értéke 50...200 μA, a beépített akkumulátor által biztosított tápfeszültség akár több megaohm ellenállás mérésére is elegendő . Magasabb mérési határok (tíz-száz megaohm) több tíz-száz voltos nagyságrendű külső DC feszültségforrás használatát teszik szükségessé.
A kiloohm és több száz ohm egységnyi mérési határérték eléréséhez csökkenteni kell az r 0 értékét, és ennek megfelelően növelni kell a mérő teljes eltérési áramát egy sönt hozzáadásával .
Az r x kis értékeihez (több ohmig) más sémát használnak: a mérő és az r x párhuzamosan vannak csatlakoztatva . Ebben az esetben a mért ellenálláson a feszültségesést mérjük, amely Ohm törvénye szerint egyenesen arányos az ellenállással, (feltételezve, hogy I = const).
A ratiometriás megohmmérők alapja egy logométer , melynek karjaihoz különböző kombinációkban (a mérési határtól függően) példaértékű belső ellenállások és a mért ellenállások csatlakoznak, ezeknek az ellenállásoknak az arányától függ a viszonymérő leolvasása. A mérésekhez szükséges nagyfeszültség forrásaként az ilyen eszközök általában mechanikus induktort - kézi működtetésű elektromos generátort - használnak; egyes megohmmérőkben az induktor helyett félvezető feszültség-átalakítót használnak.
Az elektronikus ohmmérők működési elve azon alapul, hogy a mért ellenállást műveleti erősítővel azzal arányos feszültséggé alakítják át . A mért tárgy a visszacsatoló áramkörre (lineáris skála) vagy az erősítő bemenetére csatlakozik.
A digitális ohmmérő egy mérőhíd automatikus kiegyenlítéssel. A kiegyensúlyozást digitális vezérlőkészülék végzi a hídkarokban precíziós ellenállások kiválasztásával, majd a vezérlőkészülék mérési információi a kijelző egységbe kerülnek.
Alacsony ellenállások mérésekor további hiba léphet fel a csatlakozási pontokon az érintkezési ellenállás hatása miatt. Ennek elkerülésére az ún. négyvezetékes csatlakozási mód. A módszer lényege, hogy két pár vezetéket használnak: az egyik párral a mért tárgyat adott árammal látják el, a másik párral a tárgyon a feszültséget mérik, ami arányos az áramerősséggel és az objektummal. ellenállás. A vezetékek úgy csatlakoznak a mért kétvégű hálózat kapcsaihoz, hogy az áramvezetékek egyike sem érinti közvetlenül a neki megfelelő feszültségvezetéket, miközben kiderül, hogy az érintkezők tranziens ellenállásait nem tartalmazza a a mérőkört.
Az ohmmérőket a rendszertől függően (alapvető működési elv), vagy a GOST 15094 szerint jelölik ki.
| Elektromos mérőműszerek | |
|---|---|