Wilcoxon t-teszt - (más néven Wilcoxon t-teszt, Wilcoxon teszt, Wilcoxon előjeles rang teszt, Wilcoxon rangösszeg teszt) egy nem paraméteres statisztikai teszt ( teszt ), amelyet a páros vagy független mérések két mintája közötti különbségek tesztelésére használnak. bármely folytonos vagy ordinális skálán mért mennyiségi tulajdonság szintjével.Először Frank Wilcoxon javasolta [1] . További nevek Wilcoxon W-tesztje [2] , Wilcoxon előjeles rang tesztje , Wilcoxon csatlakoztatott minta tesztje [3] . A független minták Wilcoxon tesztjét Mann-Whitney tesztnek is nevezik [4] .
A módszer lényege, hogy összehasonlítják az egyik vagy másik irányú eltolódások súlyosságának abszolút értékeit. Ehhez először a műszakok összes abszolút értékét rangsorolják, majd a rangokat összegzik. Ha véletlenül történnek elmozdulások egyik vagy másik irányba, akkor a rangjaik összege megközelítőleg egyenlő lesz. Ha az egyik irányú eltolódások intenzitása nagyobb, akkor az ellenkező irányú eltolódások abszolút értékeinek rangsorainak összege lényegesen alacsonyabb lesz, mint a véletlenszerű változtatások esetén.
A kritérium célja, hogy összehasonlítsa a két különböző körülmény között mért mutatókat ugyanazon a mintán. Lehetővé teszi nemcsak a változások irányának, hanem súlyosságának megállapítását is, vagyis képes meghatározni, hogy az indikátorok egyik irányba való eltolódása intenzívebb-e, mint a másikban.
A kritérium akkor alkalmazható, ha az attribútumokat legalább ordinális skálán mérik. Ezt a kritériumot akkor célszerű alkalmazni, ha maguk az eltolódások nagysága egy bizonyos tartományon belül változik (nagyságuk 10-15%-a). Ez azzal magyarázható, hogy az eltolási értékek terjedésének olyannak kell lennie, hogy lehetővé váljon a rangsorolás. Ha az eltolások kissé eltérnek egymástól és véges értéket vesznek fel (például +1, -1 és 0), akkor a kritérium alkalmazásának nincs formai akadálya, de az azonos rangok nagy száma miatt , a rangsor értelmét veszti, és ugyanazokat az eredményeket könnyebb lenne elérni az előjelkritérium használatával.
A módszer lényege, hogy összehasonlítják az egyik vagy másik irányú eltolódások súlyosságának abszolút értékeit . Ehhez először a műszakok összes abszolút értékét rangsorolják, majd a rangokat összegzik. Ha véletlenül történnek elmozdulások egyik vagy másik irányba, akkor a rangjaik összege megközelítőleg egyenlő lesz. Ha az egyik irányú eltolódások intenzitása nagyobb, akkor az ellenkező irányú eltolódások abszolút értékeinek rangsorainak összege lényegesen alacsonyabb lesz, mint a véletlenszerű változtatások esetén.
A mennyiség minimális értéke: , ahol n a második minta térfogata. A maximális értéke , ahol n a második minta térfogata, m az első minta térfogata.
Magabiztosan, a Wilcoxon teszt akár 25 itemes mintamérettel is használható [5] . Ez azzal magyarázható, hogy nagyobb számú megfigyelés esetén ennek a kritériumnak az értékeinek eloszlása gyorsan megközelíti a normálisat. Ezért nagy minták esetén a Wilcoxon-próbát z értékre konvertálják (z-score) [5] . Figyelemre méltó, hogy az SPSS program a Wilcoson-tesztet a mintamérettől függetlenül mindig z értékre konvertálja [5] .
A nulla eltolódást kizárjuk a mérlegelésből. (Ez a követelmény a hipotézis típusának újrafogalmazásával megkerülhető. Például: a növekvő értékek irányába történő eltolódás meghaladja a csökkenésük irányába való elmozdulást és a szinten maradás tendenciáját.)
A gyakoribb irányba történő elmozdulás „tipikusnak” tekinthető, és fordítva.
Létezik egy parancsikon egyetlen minta ismert mediánértékkel való összehasonlítására is .
Valójában az egyik dimenzió értékeinek egy másikból való kivonásával kapott értékek előjeleit értékelik. Ha ennek eredményeként a csökkent értékek száma megközelítőleg megegyezik a megnövekedett értékek számával, akkor a null medián hipotézis megerősítést nyer.
Legyen két kísérletsorozat, melynek eredményeként két n és m méretű mintát kaptunk. Legyen a nullhipotézis H 0 : Mindkét minta általános átlaga azonos. A H 0 hipotézis teszteléséhez szükséges: