Élő bútorok - Efim Davydovich Zozulya története . 1919-ben íródott.
Ikai úr egy négykézláb férfi hátán ült. Ez egy ülés, a háttámla pedig egy fiatal, egészséges nő mellkasa, a szék korlátja két kamasz lány válla. A szék minden alkatrésze gyakran váltakozott. Helyükre azonos magasságú, testalkatú és minőségi emberek érkeztek. A titkár azt mondta, hogy a bal kerékben elromlott a küllő, eltemették. Sok a tartalék kötőtű, megkezdődik a jelöltek szűrése. A bérelt személy a feladatokról kérdezett; nagy karikában kell állnia, széttárva karját és lábát, és pörögnie. A férfi könyvelő akar lenni. Miután megtudta, hogy nincs ilyen üresedés, beleegyezik az ágy lábába – neki és 5 másik embernek kell vinnie Ikaya ágyát a kertben.
Ikai panaszkodik: nem jók a bútorok - tegnap rosszul lett a szék, az élő könyvek utálják, az irodában megromlott a tapéta - rosszkor nevetnek. A főbútorkészítő ellenőrzi a tapétát – 3000 ember mosolyog a tapsra, és szomorú a jelre. A főbútorkészítő tudja Ikai panaszainak valódi okát: felesége ugyanabból az irodából csalta meg a karnis valamely részével. Az élő könyvtárban a leggonoszabb ellenséges szakemberek gúnyolják Ikait, csúnya dolgokat mondanak róla, azt mondják: "Hamarosan meglátod, lehet-e az embereket bútorokká varázsolni, és azt hiszik, ez a kultúra."
Egy idő után Ikai megnyugodott – szakértők-barátok meséltek neki az általa bevezetett tudományág tulajdonságairól, az emberi természetről, a szeretetteljes engedelmességről. Ám az egyik hétköznapi napon az emberek felháborodtak, fellázadtak és megkapták a látásukat. Szőnyegek és lámpák, kanapék és matracok futottak végig a folyosókon, lépcsőkön, szobákban, előszobákban, az udvaron élő lapátok, kalapácsok gyűltek össze. Nagy zaj terjedt az egész földre.
Alexander Iosifovich Deutsch "Efim Zozulya" című cikkében leírja a történet alapját: filozófiai és fantasztikus groteszk, az emberekből készült bútorok a kizsákmányolók kegyetlenségét feltáró allegória. [1] A társadalomfilozófiai történetekben Zozulya szándékosan eltávolodik a valóság hétköznapi ábrázolásától, hiperbolához folyamodik, eljátszik a következetlenségekkel, a groteszkséggel, „de ugyanakkor nem szűnik meg realista lenni”.