Pugacsov felkelése az Urálban és Szibériában

Az uráli és szibériai pugacsovi felkelés  része az E. I. Pugacsov által vezetett felkelésnek Orenburg és Kazany uráli tartományában, valamint a szibériai tartomány Tobolszk tartományában .

Az Urál és Nyugat-Szibéria a felkelés előestéjén

A 18. század eleje óta, de még nagyobb mértékben a második felében az Urál a kohászati ​​ipar rohamos fejlődésén megy keresztül, világviszonylatban is az egyik legfejlettebb ipari régióvá vált. A század második felében az Orosz Birodalom szinte teljes réztermelését és a vastermelés háromnegyedét a régió adta. Állami gyárakat is építenek az Urálban, de túlnyomó többsége magángyárak (1777-ben - 122 a 138-ból), amelyek tulajdonosai Oroszország leggazdagabb embereivé válnak - Demidovok, Tverdysev , Myasnikov és mások. A gyárak többsége az elhagyatott tajgában épült, olyan területeken, amelyek korábban a baskírok és más yasash népek ( cseremiszek , votyák és mások) képviselői voltak. Számos esetben a földet csalással vitték el a semmiért, vagy egyszerűen elvették. A közvetlenül bánya vagy üzem építéséhez szükséges földeken kívül építőanyagok - agyag, mészkő, valamint fakitermelésre és faszénbányászat céljára szolgáló erdők - kitermelésére használtak gazdasági tevékenységeket. A munkaerő iránti igény természetesen a lakosság tömeges elvándorlásához vezetett a birodalom nyugati részeiről, és a baskíroktól további földeket kellett elfoglalni a telepesek falvai és mezőgazdasági területei számára. A baskír területek gyors gyarmatosítása az uráli őslakosok számos felháborodásához vezetett, az egész XVIII. századot a baskírok , tatárok felkelései jellemezték .

A munkaerőhiány problémáját részben a gyártulajdonosok tulajdonában lévő vagy nemrég vásárolt jobbágyok átadása oldotta meg. De miután betiltották a parasztvásárlást a nem nemesek számára, a munkaerő utánpótlásának fő forrása az állami parasztok állami és magángyárakba való felvétele volt. Ebben az esetben a besorolt ​​parasztoknak, akik formálisan a falujukban maradtak, hogy mezőgazdasági tevékenységet folytassanak, csak a gyárban kellett dolgozniuk az államnak fizetendő közvámadó miatt . Ugyanakkor a társult falvak gyakran több száz mérföldre helyezkedtek el a gyáraktól, és a hozzátartozó parasztok legfeljebb két hónapot veszítettek csak a gyárba vezető úton, és ez az idő a mezőgazdasági munka legmelegebb napjaira eshetett. A gyári munkák árait azzal az elvárással határozták meg, hogy a gyárba rendelteket minél tovább megtartsák, és akkoriban a közvélemény-adó mellett a parasztoknak olyan termékeket kellett kidolgozniuk, amelyeket csak a gyár tulajdonosaitól tudtak megvásárolni. gyárak és amelyek számára különösen jövedelmező volt az árak emelése, a gyári üzlet lett a tenyésztő nyereségének növelésének fő eszköze. Figyelembe véve a fentieket, valamint azt, hogy a munkásoknak a „halottak, idősek, betegek, kiskorúak, szökevények és száműzöttek után” fejadó fejében kellett dolgozniuk falujukból, minden kirendelt munkásnak dolgozzon ki két-három nagyságot a szokásos adóból, ami a ragadozó árak mellett akár 5-6 hónapra növelte a kidolgozási időt, az utat nem számítva, ami azt jelenti, hogy egyszerűen nem maradt idő a mezőgazdaságra. A törvényhozó gyűlés képviselőihez intézett parancsokban a kinevezett parasztok jelezték: „... bár vannak, akik kis számban vetnek kenyeret a megélhetésükre, a gyári munka nem teszi lehetővé, hogy ezt időben eltávolítsák. A többieknek pedig egyáltalán nincs kenyerük a vetésben, ami miatt elvesztették otthonukat. Nem meglepő, hogy az 1770-es beadványukban a besorolt ​​olonyeczi gyárak az előírt 2 rubel 70 kopejka helyett lélekenként 3 rubelt is beleegyeztek, hogy megszabaduljanak a gyári adók kényszermunkájától. [1] .

A felkelés kezdete

Harcok Iset tartományban

Harc a Közép-Urálban

Lázadás Nyugat-Szibériában

Jegyzetek

  1. ↑ V. N. Bernadszkij. A tulajdonított parasztok mozgalma a XVIII. század 50-es és 70-es éveiben.  // Történelem kérdései. - 1953. - 8. sz .

Irodalom