| Kufrai csata | |||
|---|---|---|---|
| Fő konfliktus: II. világháború | |||
| dátum | 1941. január 31 - március 1 | ||
| Hely | Kufra , Fezzan | ||
| Eredmény | Szövetséges győzelem | ||
| Ellenfelek | |||
|
|
|||
| Parancsnokok | |||
|
|||
| Oldalsó erők | |||
|
|||
| Veszteség | |||
|
|||
| Észak-afrikai kampány | |
|---|---|
| Egyiptom inváziója • Sidi Barrani ( Bardiya ) • Kufra • Sonnenblume • Tobruk • Rövidség • Skorpion • Battleaxe • Flipper • Keresztes • Ghazala • Bir Hakeim • Bir el Harmat • Fezzan • El Alamein (1) • Alam Halfa • Megállapodás • El Alamein (2) • Marokkó-Algéria • El Agueil csata • Tunézia | |
A kufrai csata (1941. január 31. – március 1.) a szabad francia erők egyik első harci hadművelete a második világháborúban.
Nem sokkal Franciaország feladása után a Nagy-Britanniába költözött Charles de Gaulle tábornok létrehozta a Szabad Francia szervezetet, amely folytatta a harcot a náci Németország és szövetségesei ellen. A "Szabad Franciaország" egyik első támogatója a francia Egyenlítői Afrika volt , és de Gaulle úgy döntött, hogy megpróbálja megnyitni a tulajdonképpeni francia frontot Csád gyarmat és az olasz Líbia határán .
A csádi francia erők gyengék voltak, és nem volt felszerelésük, de a sivatagi mélységi felderítésre szakosodott brit Long Range Desert Group támogatta őket. 1941 januárjában a brit és a francia csapatok közös razziát hajtottak végre a murzuki olasz repülőtéren . A hadművelet sikeres volt, de közben meghalt d'Ornano alezredes, a csádi szabad francia erők parancsnoka. Leclerc ezredes lett a francia haderő új parancsnoka Csádban .
Elhatározták, hogy a Kufra oázist egy komoly hadművelet célpontjává teszik , amelyen keresztül az olaszok az ott található repülőtérnek és rádióállomásnak köszönhetően tartották a kapcsolatot az olasz Kelet-Afrikával .
A francia támaszpontoktól 1000 kilométerre található oázis felé Leclerc 400 vadászgépet gyűjtött össze 60 teherautóra, két Laffly S15 felderítő páncélozott járművet, négy szállító teherautót és két 75 mm-es ágyút.
Az olasz állásokat árkokkal, szögesdróttal, géppuskákkal és könnyű légelhárító ágyúkkal erősítették meg. Az oázist két géppuskás század (280 gyarmati gyalogság) és a Compagnia Sahariana di Cufra, a sivatagi rajtaütésekre tervezett motorizált társaság védte.
Leclerc felkérte a briteket, hogy foglalkozzanak az olasz motorizált társasággal, de az olaszok tűzerőbeli fölénye (az olasz járműveket 20 mm-es lövegekkel szerelték fel) és az olasz repülőgépek támogatása oda vezetett, hogy a britek vereséget szenvedtek, és hogy visszavonuljanak. A legrosszabb az volt, hogy az egyik hadműveleti tervvel rendelkező tisztet elfogták. Ennek ellenére Leclerc úgy döntött, hogy folytatja a tervet. Az egyetlen változás (mint később kiderült, kritikus) az volt, hogy elhagyta a felderítő páncélozott járműveket, és ehelyett az összes rendelkezésre álló tüzérséget magával vitte.
Február 16-án a franciák felkeresték Kufrát; kamion meghibásodások miatt mindössze 360 vadászgépet szállítottak a célpontra. Egy olasz motorizált század kiment elfogni, de a franciáknak február 17-én sikerült visszaverniük támadását, mivel a Kufra helyőrség nem mert csapataik segítségére sietni. Annak ellenére, hogy a franciák sok teherautót veszítettek az olasz 20 mm-es ágyúk tüzében, ennek már nem volt szerepe: a franciák körülvették Kufrát. A sivatagból érkező támadások és a levegőből érkező fenyegetés ellenére egyetlen megmaradt 75 mm-es lövegüket az olasz erődtől 3 kilométerre, az olasz tűz hatótávolságán kívül állították fel, és módszeresen bombázni kezdték az olasz állásokat, amelyeket 81 mm-es aknavető tűzzel erősítettek meg. 1,5 km távolságból.
Az olasz védelmet egy tapasztalatlan tartalékos kapitány irányította, akinek nemigen volt kedve a halálra harcolni. Február 28-án megkezdődtek a megadási tárgyalások, március 1-jén pedig Kufra megadta magát. Az olasz helyőrség katonai felszerelést hátrahagyva északnyugat felé vonulhatott vissza.
A Kufrában elfoglalt katonai vagyon értékes segítséget jelentett a szabad franciák gyenge erőinek, de önmagában ennek a hadműveletnek nem volt különösebb stratégiai jelentősége: az afrikai ellenségeskedés menetét a Földközi-tenger partjain határozták meg.