A J-antennák hagyományos félhullámú ostorantennák [1] . Először 1909-ben használták léghajókhoz [2] , ahol a farkukon lógtak. Az antenna negyedhullámú darabja egy rezonátor , amely az antennát a tápkábelhez igazítja.
A J-antennák kialakításukban hasonlítanak a latin J betűre, és mindenirányú félhullámú antennák . Az antenna impedancia illesztése a tápvezetékkel úgy érhető el, hogy a betáplálást a rezonátor mentén addig mozgatják, amíg az impedanciák egyenlőek nem lesznek. Félhullámú antenna lévén a talajhoz lapított sugárzási mintát alkot [3] .
A J-antenna függőlegesen polarizált elektromágneses hullámokat sugároz vagy fogad. Az antenna rezonátor karjait függőleges helyzetben kell elhelyezni.
Az ilyen körsugárzó antennák erősítése a sugárzási minta maximumán körülbelül 2,2 dB [4] .
Ilyen J-antennák alapján irányantennákat lehet készíteni. Irányított antennák esetén a reflektor és a rendező a J-antenna közelében, a vibrátorral ellentétes helyeken van rögzítve. Az antenna sugárzási iránya a rendező felé irányul, amelynek hossza kisebb, mint a vibrátor és a reflektor.
A J-antennák általában fémcsövekből, koaxiális vagy kéterű kábelből készülnek [5] .
Az antennák különféle tervezési lehetőségei lehetségesek - hajlított dipólussal, hosszúkás dipólussal stb. [6] .
A kiterjesztett antennák körülbelül 1,5 dB-es erősítést adnak a diagram függőleges síkban történő tömörítése miatt.
Az antennák sugárzási mintázataiból látható, hogy a maximális erősítést a hosszúkás antennáknál érik el.
Jelenleg a J-antennákat főleg rádióamatőr célokra használják. Az antenna alsó része földelhető és villámhárítóként használható . A földelés nem befolyásolja az adó- és vevőberendezés működését és az antenna jellemzőit, de megvédi a vevőt a villámcsapástól. Ilyen antennákkal zivatarban is dolgozhat.