A Salvinia-effektus egy levegőréteg tartós stabilizálását írja le egy hierarchikusan felépített, vízbe merült felületen. Biológiai modellek (pl. Salvinia lebegő páfrányok , Notonecta hátúúszó) alapján biomimetikus Salvinia felületeket használnak bevonatként a légellenállás csökkentésére (korábban akár 30%-os csökkenést is mértek a korai prototípusokon); a hajótestre felhordva a bevonat lehetővé teszi, hogy a hajó egy légrétegen lebegjen, ami segít csökkenteni az energiafogyasztást és a károsanyag-kibocsátást. Az ilyen felületekhez rendkívül vízlepergető szuperhidrofób felületre és egy milliméteres tartományban rugalmas szőrös szerkezetre van szükség ahhoz, hogy víz alá kerülve megfogja a levegőt. A Salvinia-hatást Wilhelm Barthlott biológus és botanikus (Bonni Egyetem) és munkatársai fedezték fel, és 2002 óta számos növényen és állaton vizsgálták. Publikációk és szabadalmak 2006 és 2016 között jelentek meg. A legjobb biológiai modellek a lebegő páfrányok (Salvinia), amelyek nagyon összetett, hierarchikusan felépített szőrös felülettel rendelkeznek, és a hátsó úszók (pl. Notonecta), amelyek összetett kettős szerkezetű szőrszálakat (setae) és mikrobolyhokat (microtrichia) tartalmaznak. Tíz ismert Salvinia fajból három paradox kémiai heterogenitást mutat: a hidrofil szőrvégek a szuperhidrofób növényi felület mellett tovább stabilizálják a légréteget.