Cesare Barizon | |
---|---|
| |
alapinformációk | |
Születési dátum | 1885. január 15 |
Születési hely | |
Halál dátuma | 1974. április 15. (89 évesen) |
Szakmák | karmester |
Eszközök | hegedű |
Cesare Barison ( olaszul: Cesare Barison ; Velence , 1885. január 15. – Trieszt , 1974. április 15. ) olasz hegedűművész. Giuseppe Barizona festő fia .
Szülővárosában az Arturo Vram Zenei Líceumban tanult , majd Prágában Otakar Sevcsiknél tanult . 1907 - ben debütált egy berlini koncerttel . Később szólistaként, különösen a 18. századi zenével, valamint Eugenio Wisnovitz zongoraművésszel és Ettore Sigon csellistával együttesen, majd egy vonósnégyes élén lépett fel [1] . 1945-1954-ben. a trieszti opera igazgatója - a színház történetének ez az időszaka, amelyet többek között Herbert Karajan turnéja fémjelzett , aki később ugyanazt a színházat vezette , amelyet Rafaelo de Banfieldnek neveztek aranykornak [2] .
Egész életében tanított, hegedűjátékról tankönyvet adott ki ( olaszul: Tecnica superiore del violino ; 1962). A Barizon szerkesztésében megjelentek ókori olasz zeneszerzők - Francesco Geminiani , Pietro Nardini , Pietro Locatelli , Alessandro Stradella és mások - hegedűkompozíciói, valamint Nicolo Paganini tíz szeszélyének technikai elemzését ( olaszul: Analisi tecnica di 10 Capricci di) Paganini , 1970). Külön kiadásként jelent meg Barizon „Trieszt, a legzenésebb város” című esszéje ( olaszul: Trieste città musicalissima ; 1975) – a 19. – 20. század eleji trieszti zenei élet áttekintése, részben személyes benyomások alapján; a könyv címe, amely számos kulturális utalást takar, a trieszti zenei közösség további kutatásainak és kulturális munkáinak mérföldköve lett [3] .
Az 1980-as évek végén A Cesare Barizon-díjat a trieszti Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon adták át.