Kerub tömjén - el nem égett tömjéndarabok (ogarinok), amelyek a kerub himnusz előadása során a tömjénezés után a tömjénben maradnak . Az ókorban gyógyító tulajdonságokat tulajdonítottak nekik. [1] A 18-19. századi Oroszországban a "kerub tömjént" gyógyírnak tekintették. A papság körében úgy tartották, hogy a pap ne adjon ilyen tömjént a plébánosoknak, mivel gyógyító és mágikus célokra való felhasználása "félig pogány babona". Különösen ez a hagyomány a hisztéria kezelésére szolgáló Kijev-Pechersk Lavra- ban gyökerezik . [2]
„Azt írod, hogy szentelt vizet iszol és kerub tömjént szívsz, de nem találsz békét. Szentelt vizet ritkábban kell inni, és ne szívjon kerub tömjént. Semmi tömjén nem segít rajtad, hiszen az egész egy arrogancia, amitől minden lelki hadviselésed felerősödik, és megfosztod a békétől.
— Levelek gyűjteménye Optina szerzetes vén Hieroschemamonk Ambrosetól a kolostorokhozAz orosz népi mágiában az ilyen tömjént kincsvadászatban használták . A kincskeresés során a kincsvadásznak kellett lennie egy keresztnek, kerub tömjénnek és egy szenvedélyes gyertyának . [3]
A "kerub tömjén" gondolatát, valamint a hozzá kapcsolódó hiedelmeket az orosz szerzők nevetségessé tették a 19. században. Így például Nyikolaj Leszkov ezt írta „Egy püspök életének apróságaiban”: „A szerzetesi fanatizmus odáig juttatta ezt az embert, hogy teljesen különcné vált. Nemcsak „teljes szívből imádkozott”, hanem valamiféle felszentelt „sratban” is aludt, amelyet Szentpétervár ereklyéiből származó övvel öveztek. Mitrofan, egyujjas St. Barbárok és Hosszútűrő János sapkájában, majd amikor felébredt, kémiát tanult: a sír barlangjából kizúzta a „kerub tömjént”, és homeopátiával szétszórta a Szent Istvánt. olajat és vizet osztani a szerencsétleneknek . [4] .