Fenomenológiai elmélet - olyan minták megfogalmazása, amelyek meghatározzák a jelenségek ( jelenségek ) különféle megfigyelései közötti kapcsolatot az alapvető elméletnek megfelelően , de nem közvetlenül ebből az elméletből.
A fenomenológiai elméletek csak az objektumok megfigyelt tulajdonságait reprezentálják, és nem veszik figyelembe belső mechanizmusaikat [1] , például az egyik állapotból a másikba való átmeneteket veszik figyelembe anélkül, hogy részletesen megvizsgálnák ezen átmenetek mechanizmusát [2] . A bemeneti és kimeneti állapotok ilyen kapcsolatait effektusoknak vagy jelenségeknek (az angol szakirodalomban jelenségeknek) nevezik. A fenomenológia a jelenségek leírásához kapcsolódik, ami elválasztja a kísérlettől és az elmélettől. Valójában olyan feldolgozási kísérletek eredményeként jön létre, amelyek eredményeit a meglévő elméletek még nem írhatják le.
A fenomenológiai elméletek olyan esetekben alakulnak ki, amikor a megfigyelt jelenségek nem magyarázhatók a természet általános törvényeivel, akár a megfelelő matematikai apparátus hiánya, akár a vonatkozó törvények nem ismerete miatt. Így például az elméletek első típusába beletartoznak a meteorológia félig empirikus törvényszerűségei, amelyeket az időjárás leírására használnak, vagy vegyértékszabályokat a kémiában. A második típusba tartozik a Ptolemaioszi elmélet a bolygók mozgásának ciklusairól és epiciklusairól, Faraday gondolatai az elektromosságról stb. [3] .
A fenomenológiai elmélet klasszikus példája a Ginzburg-Landau elmélet . Lehetővé teszi az eredmény pontos megszerzését, de nem magyarázza meg a szupravezetés jelenségének valódi okait. Az okok magyarázata később jelent meg a BCS elméletben . Egy másik példa Rutherford bolygómodellje az atomról , amelyet később a Bohr-modell váltott fel .