Tammaritu

Tammaritu - Elám  királya , kétszer uralkodott, ie 650-649 között. e. és ie 646-ban. e.

Életrajz

Tammaritu egyike Urtaki három fiának , aki egy időben Asszíriában talált menedéket . Miután Assurbanipal csapatai legyőzték Te-Ummant és elfoglalták Elámot, az asszír király részekre osztotta és Urtaki fiainak adta át. Tammaritu az Ulai folyón fekvő Hidala felett kapott irányítást a környező hegyvidékekkel együtt.

Fellázadást szított bátyja , II. Humban nikash ellen , és az egész családjával együtt kivégeztette. Miután elfoglalta a trónt és újra egyesítette Elámot, Tammaritu nem akarta megváltoztatni megbuktatott és meggyilkolt testvére politikáját. Az asszír uralom iránti gyűlölet olyan nagy volt az elamiták többségében, hogy Tammaritu, akárcsak Humban-nikash, dicsérni kezdte Te-Ummant, aki az Asszíria elleni harcban halt meg. Felháborodott az asszírok nagybátyjával történt lemészárlásán, és kijelentette: "Vajon meg kell-e ölni Elám királyát a saját országában, serege jelenlétében?"

Tammaritu helyzete azonban bizonytalan volt. Az elámiak láthatóan nem igazán hitték el a függetlenségi harc iránti szimpátiáról szóló kijelentéseit. Kr.e. 649-ben. e. a Tammaritu elleni lázadást Indabigash vetette fel , aki nem tartozott a régi királyi házhoz, amely folyamatos árulásokkal, katonai kudarcokkal és az asszírokkal való összejátszással szennyezte magát az elamiták szemében. Indabigash legyőzte Tammaritu testvéreivel, rokonaival és néhány közeli társával a tengeren menekült. Hajója belegabalyodott a tengerparti mocsarak labirintusába. Tammaritu beszállt a csónakba, és hosszú vándorlás után, alig élve az éhségtől, Bel-ibni elfogta. A foglyot Ninivébe küldte, ahol egy jelenet játszódott le, amelyet Ashurbanipal a következő szavakkal írt le:

„Tammaritu, testvérei, családja, apai házának magva, 85 herceggel, támogatóikkal együtt elmenekültek Indabigashból. Méhükben meztelenül kúsztak, és Ninivébe értek. Tammaritu megcsókolta királyom lábát, és a földet söpörte a szakállával. Helyet foglalt a szekerem volánjánál, és besorozta magát, hogy rabszolgaszolgálatot teljesítsen nekem. Ashur isten és Istar istennő parancsára könyörgött felségemnek, hogy teljesítse ítéletét, segítsen neki. Előttem állt és dicsérte hatalmas isteneim vitézségét, akik segítségemre voltak. Én, Ashurbanipal, széles szívű, nem emlékszem a gonoszságra, megbocsátottam a bűnöket, irgalmat mutattam Tammaritnak, és őt magát, apja házának magvával együtt, a palotámban helyeztem el.

i.e. 646-ban. e. Tammaritut ismét Elám trónjára helyezték az asszírok, de az első adandó alkalommal ismét megpróbálta kivívni függetlenségét Asszíriától. Az asszír krónikás szerint kétségbeesett ellenállásra szólította fel az ország lakosságát a hódítókkal szemben, így fordult alattvalóihoz: „Mivé változott Elám népe? Jönnek az asszírok, és elviszik a zsákmányt."

Tammaritu azonban ezúttal nem sokáig uralkodott. Egy újabb lázadás következtében megbuktatták, Assurbanipalhoz érkezett, segítségért könyörögve, és a ninivei palotában maradt túszként. Kr.e. 640 körül e. részt vett Ashurbanipal diadalmenetében, két másik fogoly elámi királlyal ( Khumban-Khaltash III és Pa'e ) és Wayate arab sejkkel együtt a szekerére.

Irodalom

• Hinz V. Elam állam / Per. vele. L. L. Shokhina. - M . : A Nauka kiadó keleti irodalmának főkiadása, 1977. - 191 p.

Bibliográfiai katalógusokban	GND : 1015865933 VIAF : 187580010 WorldCat VIAF : 187580010