A prokonnesi márvány ( lat. marmor proconnesium ) az egyik leggyakoribb fehér márványfajta a Római Birodalomban és Bizáncban , amelyet a Márvány -tengerben található Prokonnes (modern nevén Marmara ) szigetén bányásznak .
Prokonnes szigetén az ókori görög történelem archaikus korszaka óta léteznek kőbányák . Az ott bányászott kőből felépült az efezusi Artemisz első temploma és ezzel díszítették a halikarnasszoszi mauzóleum homlokzatát is . A tömegtermelés csak az 1. században kezdődött, és a következő évszázadokban folyamatosan növekedett. A 2. és 3. században a prokonnészi márványt széles körben használták az egész Római Birodalomban építészeti célokra és sargophagi előállítására , fokozatosan felváltva a carrarai márványt . Nem tartozott a márvány legjobb minőségei közé . Diocletianus 301-es árediktuma szerint egy ilyen kő köbláb ára 40 dénár volt . Összehasonlításképpen egy azonos méretű porfír ( lapis porphyrites ) ára 250 dénár volt [1] . A Konstantinápoly közelében elhelyezkedő Prokonnes-i kőbányák a bizánci korban legalább a 8. század végéig megőrizték jelentőségüket. A Constantine Porphyrogenitus által a 10. században említett , prokonnészi márványból készült császári szarkofágok korábban keletkeztek [2] [3] .
Sok más márványbányászati központtól eltérően a Proconnese-ban talált blankok nem tartalmaznak semmilyen feliratot, a késztermékeken viszont éppen ellenkezőleg, szokatlanul sok felirat található [4] . Nicomedia [5] volt a prokonnészi márvány kereskedelmének fő központja . A kőbányák félkész termékeket szállítottak, amelyeket általában a helyszínen végeztek el. Így a Tirus temetőiben talált szarkofágokat Alexandriában véglegesítették [6] . Sok Proconnese-i márvány építészeti részletet találtak Tauric Chersonesusban [7] . A több mint 40 km² területű Proconnes-i lelőhelyeknek az ókori gazdaság és kultúra tanulmányozásában betöltött nagy jelentősége miatt különféle módszereket fejlesztettek ki a márványtermékek eredetének megállapítására [8] .