Az operatív zárás (a működési zárás is) egy Niklas Luhmann német szociológus által megalkotott kifejezés , ami azt jelenti, hogy minden társadalmi rendszert zárt rendszernek tekintenek, amely képes önmagát újratermelni. A műveleti lezárást rekurzív relációk jellemzik, amelyekben egy művelet befejezése feltétele egy másik művelet bekövetkezésének. Az ilyen rekurzív kapcsolatok következménye a rendkívül összetett struktúrák miatt zárt rendszerek differenciálódása, miközben az őket körülvevő világ velük egyidejűleg létezik. [egy]
Niklas Luhmann német szociológus szerint a társadalom működésileg zárt rendszer. A külvilágtól elszigetelődve a társadalom zárt módon tud működni, és mivel Luhmann szerint a kommunikáció valódi társadalmi művelet, a működési elszigeteltség abban rejlik, hogy az egyik kommunikáció a másikhoz kapcsolódik. A működési zárás azt jelenti, hogy a rendszer saját működésével képes reprodukálni önmagát anélkül, hogy a külvilághoz fordulna (például a globális felmelegedés nem befolyásolhatja az emberi kommunikációt). Ez azt jelenti, hogy a rendszer függ az önszerveződésétől. Kiderül, hogy a struktúrák csak személyes működésüknek köszönhetően épülhetnek fel és változtathatók meg, így például egy nyelv kommunikáció, nem pedig természeti elemek segítségével jön létre. Az ilyen elszigeteltséget operatívnak nevezzük, mert ez nem elszigetelt fogalom, hanem a saját műveletek lehetőségeinek reprezentációja, a saját műveletek eredményei alapján.
Luhmann a működési zárást egy kommunikációs rendszer példáján mutatja be. Szerinte a kommunikációs rendszer működésileg zárt rendszer, hiszen összetevői magán a kommunikáción keresztül reprodukálódnak. A kommunikációs rendszer saját elemei segítségével reprodukálja önmagát, ami miatt elhatárolódik a külső környezettől. Az önreprodukcióról beszélve Luhmann a kommunikációs rendszer autopoiesisének fogalmára utal. A kommunikációs rendszer egy autopoietikus rendszer, mivel minden elemét maga a rendszer reprodukálja. Ebben az esetben az autopoiesis csak a rendszer külső környezetében fordulhat elő. Itt érdemes hozzátenni, hogy a rendszer zártsága a külső környezettől nem jelenti azt, hogy független a külső környezettől. A rendszer kialakulása a külső környezetben a rendszer lezárásával és azon határok felállításával történik, amelyeken belül az autopoietikus szaporodás megtörténik.
Jurgen Habermas német filozófus és szociológus szerint ellen kell állni annak a lehetőségnek, hogy a társadalom működésileg zárt rendszerré fejlődjön, amelynek különböző területei nem képesek az egész társadalom nevében működni. Ezt a tendenciát semlegesíteni kell, nem pedig elkerülhetetlenné tenni, ahogy Luhmann teszi.
Luhmann a rendszereket zártként és autonómként jellemzi, de nem minden rendszer tűnik annak. Egyes rendszerek, mint például a pszichikai, más rendszereket is tartalmaznak elemként. A mentális rendszer beletartozik a társadalmi rendszerbe, a politikai pedig a gazdasági rendszerbe stb. Kiderül, hogy egy számunkra látszólag autonóm rendszer egy másik rendszer alrendszerének helyzetére redukálható.
Luhmann működési zárása megerősíti az autopoietikus társadalmi rendszerek létezését. Ebből a rendelkezésből az következik, hogy az emberek ki vannak zárva a társadalmi rendszerekből. Ez pedig azt jelenti, hogy a társadalmi rendszereket nem kell felelősségre vonni az egyének viselkedéséért, tetteikért, indítékaiért, vagy egyetlen egyéni személyiség létéért sem. Kezdetben Talcott Parsons amerikai szociológus dolgozta ki azt a fogalmat, hogy egy személy kívül esik a társadalmi rendszeren . Később ezt az ötletet Luhmann dolgozta ki. De minden rendszernek, amely valódi kommunikációs cselekvésekből áll, szüksége van az emberi tudatra, mint külső erőforrásra. Luhmann szerint az emberek nem részei sem a társadalomnak, sem nem részei meghatározott rendszereknek, mivel nem részei a diskurzusnak. Az emberek kommunikációs cselekvéseit a társadalom képviseli (és nem határozza meg), a társadalmat pedig az emberek kommunikációs cselekvései képviselik (és nem határozzák meg). [2] Luhmann azon társadalmi rendszerekre vonatkozó megközelítését, amelyeken kívül az emberek léteznek, bírálták, és ma is bírálják.