| fordított mozgás | |
|---|---|
| Műfaj | dráma, krimi |
| Termelő | Andrej Sztempkovszkij |
| forgatókönyvíró_ _ |
Anush Vardanyan, Andrey Stempkovsky, Givi Shavgulidze |
| Időtartam | 93 perc |
| Ország | Oroszország |
| Év | 2010 |
| IMDb | ID 1722631 |
A Reverse Motion Andrey Stempkovsky debütáló filmje . A „ Kinotavr ” díj nyertese a legjobb forgatókönyvért [1] .
Az egyik orosz kisvárosban élő idős asszony üzenetet kap, hogy egyetlen fia, aki egy forró helyen szolgál, eltűnt. A fia ezután érkező kollégája közli az anyával fia valószínű halálhírét. Egy idő után az anya észrevesz egy hajléktalan vendégmunkás fiút, akinek rokkant karja van, és beviszi a házba. Hirtelen a halottnak tűnő fiú visszatér...
Nem kell bizonygatni, hogy ez az év egyik legjobb, talán legjobb debütáló filmje Oroszországban. Érdemeit a szakemberek elismerik, emellett nem áll mögötte az „új hullám” producereinek és rendezőinek csoportos lobbizása. A Reverse Movement titkaiban a néhai Mihail Kalatozishvili szerepel a producerek között, aki szintén nem illett bele semmilyen generációs hullámba, és a maga körútját járta végig az életen, megkésve sikert aratva a fenomenális Wild Fielddel. Andrej Sztempkovszkij filmje ugyanaz a vadállat a pálya szélén, a szisztematikus filmgazdaságon kívül sarjadva, amely jelenleg főleg import termékekre és technológiákra épül...
... Egy ilyen filmet simán el lehet képzelni Angliában vagy Franciaországban, Dániában vagy Kanadában, az USA-ról nem is beszélve – és akkor sokkal nagyobb példányszámban térne vissza hozzánk, főleg ha Julia Roberts alakítaná a vigasztalhatatlan anyát, ugye, Oscar-jelölést is kapott, és senki sem pityeregne a társadalmi felelősségvállalásról. És még ha ironikus is lenne, hiába, hiszen a nyugati mozi kiválóan képes ötvözni a szórakoztatást a moralizálással, a könnyű műfajokat pedig a fontos témákkal. A társasági mozi egy kicsit nehéz, de nem a könnyedségért értékelnek minket, és nem meglepő, hogy a „Reverse Motion”-t Montrealban és sok más fesztiválon is sikeresen megrendezték: ez az a fajta film, amelyből legalább valamit tanulhat a modern Oroszországról...
Nabokov szerette hangsúlyozni, hogy az irodalom a nyelv jelensége. Akár tetszik, akár nem, egy dolog vitathatatlan - vannak olyan művek, amelyek nem a cselekmény és nem a pszichológiai árnyalatok által nyűgöznek le, hanem a nyelvezet, amelyen bemutatják őket. Ugyanez igaz a moziban is. Andrej Sztempkovszkij Fordított mozgása egy olyan film, ahol a film saját nyelve kerül előtérbe, ahol kevés szó és sok lenyűgöző szünet van, amelyben hallani, hogyan telik az idő. Nem meglepő, hogy a Filmkritikusok és Filmkritikusok Céhe a tavalyi Kinotavron külön elismerésben részesítette, és sikeresen végigsöpört a nyelvi újításokra hagyományosan érzékeny nemzetközi filmfesztiválokon.
A képet egy rövid jelenet nyitja két vadászgéppel: az egyiket robbanás fedi, a másikat, amelyet egy mesterlövész lövés talált el, elviszik a csatatérről - nem derül ki, hogy él-e vagy halott. A következő képkockán egy irodát és egy tisztet látunk, aki hosszú és fájdalmas hallgatás után elmagyarázza a látogatónak, hogy nem érdemes minden héten elmenni hozzá: ha fiút találnak, őt hívják. Ez egy olyan elbeszélési mód, amely mellőzi a megszokott narratív átmeneteket: a montázsugrás egy homályos és kérdő helyzetbe sodor bennünket, és csak ezután lehet ráébredni, mi történt korábban. Így kirajzolódik egy érzékelési vonal: a néző egy helyzet megoldása óta folyamatosan ugyanabban az izgatott várakozásban van, mint a film hősnője (Olga Demidova 2010-ben ezért a szerepért Fehér Elefánt filmkritikus és filmsajtó díjat kapott). mást von maga után. Más szavakkal, a feszültséget nagyrészt alapértelmezett nyelv hozza létre.
Ugyanakkor az akció egy erős cselekményen alapul, amely egy hajléktalan fiúhoz kapcsolódik, akit a hősnő melegít, és egy eltűnt fiú hirtelen felbukkanásával. A moziban többször is előfordult, de emiatt nem kevésbé feszült helyzet, a katona házba való visszatérésének helyzete, ahol a helyét fizikailag vagy metafizikailag egy másik foglalja el. Egy másik rárakódik: a fiúra, mint egy sötét ügy veszélyes tanújára, a helyi testvérek vadásznak, egy másik egykori katona vezetésével, aki szintén meglátogatta a forró pontot. A végkifejlet elkerülhetetlen, de megjósolhatatlan: a fiú természete körültekintően nem nyilvánul meg, és csak találgatni lehet, hogyan fog viselkedni a döntő választás pillanatában.
A film felkavaró hangulatát persze nem csak a történet nyelve generálja - nem kevésbé fontos maga a kamera előtti valóság, amelyben ez a félig bűnöző, félig egzisztenciális történet elhelyezkedik. Kis lélekszámú, lepusztult vidéki város, amely az arcokból ítélve valahol a Kaukázus közelében található. Ráadásul az elmék közötti idő nem béke és nem is háború, hanem valami fegyverszünet (melyet egyébként a Kinotavr fődíját kapott Svetlana Proskurina egyképes filmjében örökített meg, de egyikük sem vette észre) a Fehér Elefánt vagy az Arany Sas, sem a "Nika"). Egy feszült fegyverszünet, tele erőszakos felzárkóztatással, amire már a kezdetektől számítani lehet, és ami a döntőben játszódik, részben, de nem teljesen tisztázva a kép címét.