|
VIKLIK Mihailo
Petrovics Sztarickij
1870
Semmit, Uram! Mіsyachna, Zoryana:
Egyértelmű, hogy ki akarod választani a céljaidat...
Ugyan, kohanaya, elvesztetted a gyakorlatot, A
pokolba akarsz jutni!
Üljünk le, és vegyünk meg minket itt a viburnum alatt -
én a serpenyők felett serpenyőzök...
Nézd, ribonkóm, - köd terül
szét a mezőn;
Meleg charіvniy, cseréljünk sipant,
Chi találgatás, chi aludni?
Annak a magas tengelynek a húrján van
. Levél tarka ráz;
Az evilágiak ege tele van hajnalokkal -
Micsoda szépség az Istennek!
Gyöngy-hajnal tezh nyárfák alatt
Szürke gyöngyharmat.
Nem gúnyolódsz, hanem megnedvesíted
kicsinyeidet a hideg harmatban:
viszlek, hűséges, mindjárt a hatinonkához, viszem a
karjaimban.
Nem hazudsz, de megfagysz, hattyú:
Meleg van - se szél, se hmar ... Szívemig égetlek, S mindjárt
vigyázz rá
, lázam;
Nem köhögsz, de itt hallotta
a Tikha Rozmovudat:
Nichka mindent leterített, álomba burkolózva -
Bármilyen shelesne az erdőben!
Aludni az ellenséget, sajgó gyakorlat,
Nem vagyunk egy villanás їх nevet... Miért
vagyunk mi, okrivdzhenim átkozott részesedéssel, És a pokoli
kohannya - a bűnért?
|
Kihívás
Mihail Petrovics Sztarecszkij
1870.
Micsoda éjszaka, Uram! Hold, csillagos:
Látható, hogy legalább tűt gyűjtsön...
Gyere ki, kedvesem, fáradt a munkában,
Legalább egy percre a ligetbe!
Egymás mellett fogunk ülni itt a viburnum alatt -
És én vagyok az ura a gazdáknak...
Nézd, halacskám, -
ezüsthullámként terjed a köd a mezőn.
Varázslatos a liget, mintha sugarak hintették volna,
Vagy elgondolkodtató, vagy alszik?
Ott egy karcsú és magas nyárfán
A levelek finoman remegnek.
A mérhetetlen égbolt csillagokkal van tele -
Isten szépsége!
Gyöngycsillagok is, a nyárfák alatt Harmatcseppekkel
játszik.
Csak ne félj, hogy a lábad
megázik a hideg harmatban: Elviszlek
, hűséges, egészen a kunyhóig,
a karjaimban viszlek.
Ne félj, hogy megfagysz, hattyú:
Meleg van - se szél, se felhő... Szívemre
szorítlak , Kigyúl
, mint a hő.
Ne félj, hogy itt meghallják
Csendes beszélgetésed:
Az éjszaka mindenkit levert és álomba burkolt -
A ligetben nem kavar!
Ellenségeid alszanak, fáradságtól kimerülten, Nevetésüktől
nem fogunk megijedni...
Vagy mi, megbánt az átkozott sors,
S egy perc szerelem is bűn?
|