Jelölt mérkőzések - a sakk-világbajnokság versenyének szakasza, ahol kiderül, hogy lesz egy versenyző a világbajnokkal való mérkőzésre; a FIDE ( 1962 ) vezette be a Candidates Tournament helyett .
Összetétel: 8 résztvevő, ebből 2 sakkozó - az előző ciklus jelöltjeinek döntő mérkőzésének résztvevői vagy egy világbajnoki címet elvesztett sakkozó és a jelöltek döntő mérkőzésének 2. résztvevője, valamint sakkozók akik az 1-6. helyezést szerezték meg a jelenlegi ciklus interzonális tornán . Ha egy vagy több sakkozó megtagadja a részvételt, helyükre olyan résztvevők lépnek, akik a zónaközi versenyen későbbi helyezéseket értek el. A mérkőzések olimpiai rendszer szerint zajlanak (a vesztes kiesik): 4 b/f, 2 p/f és döntő; a p / f vesztesei a 3. helyért vívnak meccset. A jelöltek meccsciklusa 3 év volt.
A párok összeállításának sorrendje a fekete-fehér meccseken (1. négy):
a jelöltek versenyére való belépés határain belüli helyek felosztása esetén sorsolással osztják ki a számokat, vagy további 4 játszmából álló mérkőzést rendeznek (2 fordulós mérkőzés-torna); az 1-4. számú fekete-fehér sakkozók sorsolással találkoznak az 5-8. Ha egy b/f-résztvevő a sorsolás után kiesik, helyére az utolsó Pályázati Verseny vagy Zónaközi Verseny valamelyik résztvevője lép; ha egy résztvevő kiesik, a játék nélküli győzelmet az ellenfél kapja; ha a döntő mérkőzés egy résztvevője kiesik, a helyét az aktuális ciklus versenyeinek 3. helyezettje veszi át. Ez a sorrend 1965-1983 között a pályázók valamennyi versenyciklusában érvényes volt; 1973 óta az interzonális tornák számának egyről kettőre emelése miatt egy interzonális tornán 6 győztes helyett minden zónaközi tornáról 3 győztest engedtek be a jelöltek mérkőzéseire. Az időkorlát változatlan maradt: 2 és fél óra az első 40 lépésre, és 1 óra minden további 16 lépésre.
A bizonyos számú meccsből nyert győzelmek többségéért lejátszott mérkőzések helyett (b/f meccsek 10 játszmából, p/f 12 meccsből, 16-os döntő; ez a sorrend kisebb változtatásokkal az 1965-ös, 1968 -as és 1971 -es ciklusban volt érvényes ), 1974-ben elkezdtek meccseket rendezni bizonyos számú győzelemig. Ennek az újításnak a kezdeményezője az akkori világbajnoki címet birtokló R. Fischer és az Egyesült Államok Sakkszövetsége volt. A FIDE kongresszusán (1971) úgy döntöttek, hogy a jelöltek mérkőzéseit a fekete-fehérben 3 nyert meccsig, a nyílt végűben 4-ig, a döntőben pedig 5-ig játsszák; a FIDE helsinki kongresszusa (1973) 16, 20 és 24 játékkorlátot vezetett be; azonos számú nyeremény mellett, a limit kimerülése után a tételeket kellett felhasználni.
1976- ban a FIDE visszatért a korábbi rendszerhez: b/f és p/f meccsek - 12 meccsből a legtöbb győzelmet, a döntőt - 16-ból; ezek a szabályok az 1977 -es meccsciklusban voltak érvényben (1977-ben a b/f meccseken a meccsek számát 10-re csökkentették).
1980- ban a FIDE kiegészítéseket fogadott el: a mérkőzés végén egyenlő pontok esetén új sorsolást és további 4 meccset játszanak; pontegyenlőség esetén a további játszmák befejezése után az előnyt az a résztvevő kapta, aki több játszmát nyert feketével, ha ez a mutató senkinek nem adott előnyt, sorsolással határozták meg a nyertest. A mérkőzések időpontja is változott: 1977-ig heti 3, 1977-től 4 meccset játszottak. 1976-1979 -ben 9 órás szabályozás volt érvényben: 5 óra rendes játékidő, 2 óra szünet, majd 4 óra. több órás újrajátszás; a FIDE 50. kongresszusa (1979) törölte, mint "elfogadhatatlan egy ilyen felelősségteljes és intenzív versenyhez". A b / f és p / f mérkőzéseken minden résztvevőnek joga van 1 szabad napra (időtúllépésre), a döntőben - 2 napra (az ismétlés átütemezése is időtúllépésnek számít).
1983- ban a FIDE úgy döntött, hogy 3 interzonális tornát rendez, amelyek közül 4 győztes került be a jelöltek tornára, a bajnokság résztvevőinek száma 16-ra nőtt (12 interzonális verseny győztese és 4 résztvevő az előző ciklus jelölt mérkőzésein) . 4 győztes játszott egymás között - 2 p / f és a döntő, a győztes meccsen találkozott a világbajnokkal.
A FIDE grazi kongresszusának (1985) döntése alapján az 1985–1986-os jelöltek mérkőzéseinek győztese az 1986 -os visszavágót elveszítő A. Karpov ellen 14 meccsből a legtöbb győzelmet megillető jogot kapott az úgynevezett szuperdöntőre . G. Kaszparovnak .
| Mérkőzések és jelöltek versenyei | |
|---|---|
| A jelöltek mérkőzései | |
| Pályázati versenyek | |