| Maxime Le Forestier | |
|---|---|
| Maxime Le Forestier | |
| Születési név | Bruno Le Forestier |
| Születési dátum | 1949. február 10. (73 évesen) |
| Születési hely | Párizs |
| Polgárság | Franciaország |
| Foglalkozása | énekes-dalszerző , stúdiózenész |
| Díjak és díjak | Raoul Breton-díj [d] Victoire de la Músique az év legjobb előadója [d] ( 1996 ) |
| Weboldal | maximeleforestier.net |
| Médiafájlok a Wikimedia Commons oldalon | |
Bruno le Forestier , Maxime le Forestier álnéven ismert ( fr. Bruno Le Forestier , fr. Maxime Le Forestier ; született 1949-ben) francia énekes és zenész .
Bruno le Forestier 1949. február 10-én született Párizsban . A fiú szülei 1963-ban elváltak. Az 1960-as években Bruno nővérével, Catherine-nel együtt duettet adott elő, különösen Georges Mustaki dalait adták elő .
1968 körül Bruno felveszi a Maxim művészi álnevet. 1969-ben jelent meg Maxime Le Forestier első lemeze. 1972-ben a Polydor stúdió adta ki albumát. Az album pedig azonnal kultikussá válik.
Későbbi albumok ("Le Steak" 1973, "Saltimbanque" 1975, "Hymne à sept temps" 1976, "Maxime Le Forestier n° 5" (más néven "Sage") 1978, "Les Rendez-vous manques,ces" 1980 histoires…” 1981, „Les Jours meilleurs”, 1983) nem aratott ekkora sikert. Ezekben az években (1973-1983) Maxim sokat turnézott, dalokat írt másoknak – köztük barátjának, Julien Clairnek.
1976-ban, a Szovjetunióbeli turnén Maxim találkozott Vlagyimir Viszockijjal. És egy kicsit később részt vesz vele három műsor felvételében a francia rádió számára. Vysotsky ezen az albumon két dalt énekel franciául: "La fin du bal" ("Megszakított repülés") és "Rien ne va plus" ("Két gitár"). A legtöbb forrás azt állítja, hogy mindkettőt Maxime Le Forestier fordította – de a lemez hüvelyén és a fordítási oldalon az szerepel, hogy csak az első. Maxim írta az album előszavát is.
Maxim több mint tíz éven át a '68-as májusi generáció szimbóluma maradt – szakáll, farmer, minden olyan, amilyennek lennie kell – egészen addig, amíg nevetségessé nem válik. Új formák keresésébe kezd, nem túl sikeresen: nem jön az új közönség, a régi pedig azt hiszi, hogy bálványának nincs joga változni. 1986-ban ennek ellenére leborotválja híres szakállát, 1987-88-ban pedig a „Né quelque part” című kislemeznek és az azonos nevű albumnak (amelyen Ambalaba, a mauritiusi énekes, Claudio Viraraga, a sega műfaj), sikerül újra nyeregbe pattannia.
Maxime Le Forestier nagy tisztelője volt Georges Brassensnek, és minden dalát feldolgozta, beleértve a kiadatlanokat is. A dalok öt albumra kerültek, majd újra megjelentek a kilenc lemezből álló Intégrale válogatásban:
1979: Maxime Le Forestier énekel Brassens (nyilvános)
1996: Petits bonheurs posthumes (12 nouvelles de Brassens)
1998: Le Cahier récré (17 chansons de Brassens à l'usage des garnements)
1998: Le Cahier (40 chansons de Brassens en public)
1998: Le Cahier (84 chansons de Brassens en public)
2005/2006 : Le Forestier chante Brassens (intégrale).
2002. március 30-án a párizsi stúdióban, a Davout MLF felvesz egy "Plutôt gitár" című válogatást, négy gitárossal: Jean-Félix Lalanne, Manu Galvin, Michel Haumont és maga Maxim (néhány dal csak kettővel).
2008-ban megjelent a "Restons amants" album, amelyhez szinte az összes szöveget és zenét Maxime Le Forestier írja.
2011-ben megjelent a La maison bleue tribute album, az 1972-es kultikus album újrakiadása a modern Franciaország vezető szerzői és előadói: Salvatore Adamo, Daphné, Calogero, Juliette, Emilie Loizeau és mások előadásában.
Le Forestier eddigi legújabb, 2013-ban megjelent albuma a Le Cadeau nevet viseli.