Daniel Kaspar von Lohenstein | |
---|---|
Születési név | német Daniel Casper |
Születési dátum | 1635. január 25. [1] |
Születési hely | |
Halál dátuma | 1683. április 28. [1] (48 évesen) |
A halál helye | |
Ország | |
Foglalkozása | költő , író , diplomata , műfordító , drámaíró , költő szószólója |
Médiafájlok a Wikimedia Commons oldalon |
Daniel Kaspar von Lohenstein ( németül Daniel-Kaspar von Lohenstein ; 1635. január 25., Nimpch, Brigi hercegség , Lengyelország - 1683. április 28. , Breslau ) - német jogász , diplomata , műfordító , barokk költő . Hans Asman von Abschatz , Andreas Gryphius és Christian Hoffmann von Hoffmannswaldau mellett a német költészetben az úgynevezett „ második sziléziai iskola ” egyik fő képviselőjeként tartják számon, amely „új és szokatlan, elegáns és gáláns” eszményét tartja. " és utánozta Giambattista Marino és Battista Guarini olasz költőket .
Adó- és jövedéki tisztviselő fia . Szülővárosa Mária Magdolna iskolájának 11 éves diákjaként ősi példákon keresztül részt vett a nemesi végzettségről szóló vitában. Tizenöt évesen megírta első tragédiáját "Ibrahim".
A középiskola elvégzése után Kaspernek el kellett hagynia Breslaut, mert ott még nem volt egyetem. 1595-1666-ban jogot tanult a német büntetőjog megalapítójánál, Benedikt Karptsovnál a lipcsei egyetemen , majd a tübingeni egyetemen Wolfgang Adam Lauterbachnál , akivel 1655 júniusában jogi vitát folytatott (Disputatio Juridica De Önkéntes).
A jogi kar elvégzése után 1655 júniusában nagyszabású , a művelt fiatalok számára kötelező európai körutat tett, ellátogatott Németország királyi udvarába, valamint Svájcba , Leidenbe , Utrechtbe és Bécsbe . A pestisjárvány miatt nem látogathatott Olaszországba , hanem az Oszmán Birodalom Magyarországán töltött egy kis időt , ahol megismerkedett a török, azon belül is a keleti kultúrával.
Apja megidézésére egy hajón hazatérve egy heves viharba esett, melynek során tizenhárom hajó süllyedt el, és olyan élményben volt része, amit egész életében nem tudott elfelejteni. Hazatérve ügyvédként kezdett dolgozni Breslauban.
Szindikátorként szolgált Breslauban. A harmincéves háború befejezése után I. Lipót római császárral tárgyalt , majd Breslau város tanácsa többször is felhasználta diplomáciai célokra. 1675-ben császári tanácsossá nevezték ki. Anhalt-Dessaui Louise
A jogász és a diplomata munkája mellett irodalmi kreativitással foglalkozott. 6 tragédia és „Virágok” lírai versgyűjtemény szerzője, amely része a lelki, a világi tartalomnak. Barátja, Hoffmanswaldau és olasz művei példáját követve külső hatásokkal, művészi képi nyelvezetekkel, a kegyetlenség és az érzékiség jeleneteivel ( Kleopátra , Epicharisz, Agrippa , Ibrahim szultán) stb. próbált hatni az olvasóra. ESBE szerint a drámai koncepció, nem lépte túl a durva színházi technikákat, nyelvezete pedig a megkínzott álpoétikai nagyképűség csúcsának tűnik.
Kortársai imádták, később a második sziléziai iskola rossz ízlésével szembeni gúny célpontjává vált, az ún. Loensteinizmus.
A „Grossmütiger Feldherr Arminius oder Hermann, nebst seiner durchlauchtigsten Suchnelda” (Lipcse, 1689-1690) című nagyregény, amelyet Christian Wagner készített élete utolsó éveiről, csak mint a tanult hazafias-régészeti regények előfutára érdekes.
Meghalt agyvérzésben .
Szótárak és enciklopédiák |
| |||
---|---|---|---|---|
|