| nagybőgő | |
|---|---|
| német Der Kontrabass | |
| Szerző | Patrick Suskind |
| Műfaj | Játék |
| Eredeti nyelv | Deutsch |
| Az eredeti megjelent | 1981 |
| Tolmács | E. V. Vengerova |
A nagybőgő (németül: Der Kontrabass ) Patrick Suskind első alkotása , amely a „kis” ember témáját veti fel.
A mű a főszereplő, a 35 éves, állami zenekarban dolgozó nagybőgős egyfelvonásos monológja formájában épül fel.Annak ellenére, hogy Suskind darabja egy depressziós ember "lélek kiáltása", az olvasó rokonszenvet érez a főszereplő iránt. Ezt fejezi ki a szerző, Patrick Suskind humoros attitűdje, "szinte kontrabasszus gyönyör a nyelvben és gyengeség a vesztesek és magányosok számára, Csehovra emlékeztet" ( Marcel Reich-Ranicki ).
Az író kontrasztokat használ a műben. A főszereplő tehát a darab elején elhiteti velünk, hogy a nagybőgőt méltatlanul nem tartják a legjobb hangszerek között, a nagybőgősöket nem értékelik megfelelően. Később bevallja, hogy utálja a nagybőgőjét, hogy ez a hangszer egyetlen tisztességes hangot sem tud kiadni.
És megtudjuk, hogy a nagybőgő megakadályozza a hőst az életben – élőlényként kell gondoskodnia róla. A nagybőgő fokozatosan kiszorította tulajdonosa életéből az összes többi emberi kapcsolatot, még a szexuálisakat is. Változás nem történhet az életében, mert csak a stabil állami zenekari munka és a zene érdekli. Elvesztette az irányítást saját élete felett.
És ekkor a főszereplő úgy dönt, hogy határozottan megváltoztatja mindennapi magányos életét: kedveli az énekest, aki azzal a zenekarral dolgozik, amelyben a nagybőgős dolgozik. Ezt persze eddig nem vette észre, hiszen a basszusgitárosok a zenekar utolsó sorában ülnek. Eleinte a hős megpróbált hibátlanul játszani, hogy magára vonja a figyelmét. Azonban még akkor sem, amikor szándékosan próbált nem eltalálni a hangokat, úgysem vett észre senki semmit, annyira csekély volt a szerepe a zenekarban. És akkor a basszusgitáros úgy dönt – az egész színház előtt kiáltja a kedvese nevét. Csak így tudja felhívni magára a figyelmet.