A "Dhvanyaloka" (a szanszk. "Dhvani fénye" szóból) Anandavardhana (IX. század) indiai teoretikus értekezése , amelyben az esztétikai észlelés problémáját a nyelv költői szintjének szemszögéből vizsgálja. irodalmi mű.
A "Dhvanyaloka"-ban először jelenik meg a költészet rejtett jelentésének elsőbbségének gondolata, és a költészet lényegét a nyelv szemantikai jellemzőinek elemzése alapján magyarázzák el .
A Dhvanyaloka egy kiterjedt munka, amely négy részre oszlik. Mindegyik rész a költészet megértésének és felfogásának új problémáját veti fel.
A részeken belüli szöveg szerkezetét a versben megfogalmazott, esetenként polemikus jellegű rövid tézisek és a hozzájuk fűzött prózai kommentár kombinációja határozza meg.
Ebben az értekezésben egy teljesen új gondolat jelenik meg a költői szerkezetről: minden versszakban új élménynek kell lennie; minden új strófa tartalmazzon egy vagy másik fajt (érzelmi színezés). Szükséges, hogy a műnek belső cselekménye legyen. Ettől az értekezéstől kezdődően a faji tanok kezdenek központi helyet elfoglalni az indiai esztétikában és mindenekelőtt a poétikai elméletben.
Az Anandavardhana előnyben részesíti a rasákat a versszak tartalmával vagy díszítésével szemben. A Dhvanyaaloka-ban a rasa az érzés erős formája, és nem csak a műben ábrázolt érzelmi állapot. Az indiai teoretikus szerint a fajok potenciálisan mindenben benne vannak, mert az emberben minden dolog fel tud ébreszteni egy bizonyos érzést. Ebből következik, hogy a költő fő célja a faj feltárása.
A beszéd művésziségének fő feltétele Anandavardhana szerint a megnyilatkozás felépítésének módja, amelyben valami kifejezetlenül, elrejtve marad benne.
Az igazán költői megnyilatkozások jelentése a Dhvanyaloka szerint két rétegből áll:
1) kifejezett jelentésréteg és
2) ki nem mondott vagy kitalált jelentésréteg. A megnyilatkozás általános jelentésének azt a részét, amely nem kapcsolódik közvetlenül a benne foglalt szavakhoz, hanem bevezeti (vagy az Anandavardhana szó szerinti kifejezésével élve „vonzza”) a benne kifejezett vagy közvetlenül jelzett ún. sejtette. Noha a kifejezett tehát a kimondatlan megvalósulásának oka, az egyik jelentés nem tagadja a másikat, és a megismerés aktusában mindkettő együtt adott. Ezekkel az új következtetésekkel Anandavardhana hangsúlyozza a rejtett jelentés fontosságát a költészetben.
Grintser P. A. Összehasonlító irodalom és szanszkrit poétika // Válogatott művek 2 kötetben 2. kötet - Moszkva: Orosz Állami Bölcsészettudományi Egyetem, 2013 - 518 p. - ISBN 978-5-7281-1467-3
Anandavardhana . Dhvanyaloka ("Dhvani fénye") / ford. M. Yu. Alikhanova // Kelet írott nyelvének emlékei XXXIX - Moszkva: Nauka, 1974 - 305 p.
Gnoly raniero . Az esztétikai élmény Abhinavagupta szerint // Chowkhamba sanskrit studies, LXII. kötet - Varanasi: Chowkhamba sanskrit series office, 1985 - 126 p.