A lusati szerbek himnusza

A gyönyörű Lusatia ( v.- luzhat. Rjana Łužica , n.-luzh. Rědna Łužyca ) a losati szerbek nemzeti himnusza .

Történelem

1827. augusztus 24-én verset írt a 23 éves szerb teológushallgató , Gandrij Seyler , aki később a Lusatian Prédikáló Társaság (Łużycke prědarske towarstwo) tagjaként a losati nemzeti ébredés egyik legjelentősebb képviselője lett. a Serbska Nowina kézírásos lipcsei újságban, „Na sersku Łuzicu” címmel. Ez a vers hat versszakból áll. Ugyanebben az évben Korla Benjamin Hatas (1806-1839) írt először zenét hozzá.

1844 után barátság kezdődött két művészeti ember – Seiler költő és Korla August Kotsor zeneszerző – között , amely életük végéig tart. Kotsor 1845-ben új dallamot komponált Seyler szövegére. Az újonnan létrejött dalt először 1845. október 17-én, Bautzenben játszották és énekelték a Kozor által szervezett első szerb dalfesztiválon. A dallamos vers népszerűsége olyan rohamosan nőtt, hogy ezt követően szerb himnusz rangra emelték, amelyet azonban ma is két változatban (az eredeti vers eleje és vége) adnak elő. Hendkik Yordan lefordította szövegét alsólauszi nyelvre.

Gyönyörű tócsa

Felső-Lusatian Alsó lusat nyelv Orosz fordítás
Rjana Luzica, spravna, přećelna, mojich serbskich wótcow kraj, mojich zbóžnych sonow raj, swjate su mi twoje hona! Caso prichodny, zakćěj örömteli! Oh, zo bychu z twojeho klina wusli muzojo, hódni wěčnoh wopomnjeća! Redna Łuzyca, spšawna, pśijazna, mojich serbskich woścow kraj, mojich glucnych myslow raj, swěte su mě twoje strony. Cas ty pśichodny, zakwiś örömteli! Och, gab muže stanuli, za swoj narod źěłali, godne nimjer wobspomnjeśa! gyönyörű tócsa, irgalmas, tisztelettudó, szerb apáim földje, boldog álmaim paradicsoma, a te legelőid szentek nekem. A jövő a tiéd hadd viruljon! Ó, hadd szüljön a méhed csak nemes emberek méltó az örök emlékhez!


Seyler eredeti változatában volt még két strófa, melyeket intenzív melankólia jellemez, és amelyek a lusati nép bizonytalan jövőjének szólnak:

Felső-Lusatian Orosz fordítás
bitwu bijachu, horcu, zeleznu, něhdy serbscy wótcojo, wójnske spěwy spěwajo. Štó nam pójda waše spěwy? boha corneho, bámulja kralestwo rapak netko wobydli, csillagos moch olyan zöld, a sziklán, kiž wołtar běše. A csaták forróak vasból kovácsolt, dicsérték őseink háborús dalaikban. Ki fogja most énekelni nekünk a dalait? fekete isten az ősi királyságból amely a holló lakhelye lett, a régi oltár csak kővé vált, zöld mohával benőtt.

Linkek