A vulkáni mező egy olyan terület a földkéregben , ahol a vulkáni tevékenység lokalizálódik. A vulkáni mezők általában több tucat-száz vulkánt , például salakkúpokat tartalmaznak , általában csoportokba rendezve. Vannak lávafolyamok is . A vulkáni mezők lehetnek monogének vagy poligénikusak.
Alexander von Humboldt 1823-ban vette észre, hogy a geológiailag fiatal vulkánok nem egyenletesen oszlanak el a Föld felszínén, hanem bizonyos régiókba csoportosulnak. A fiatal vulkánok ritkák a kratonokon belül, de jellemzőek a szubdukciós zónákra, a szakadási zónákra vagy az óceáni medencékre. A lemezen belüli vulkánok a hotspot nyomok mentén csoportosulnak.
A vulkáni aktivitású régiókban a vulkáni mezők vulkáncsoportok, amelyek közös magmaforrással rendelkeznek. A salakkúpok különösen hajlamosak vulkáni mezőkbe tömörülni, amelyek általában 30–80 kilométer átmérőjűek, és néhány tucat vagy néhány száz egyedi kúpból állnak. A szokatlanul nagy transz-mexikói vulkáni övnek körülbelül 1000 kúpja van, amelyek területe 60 000 négyzetkilométer (23 000 négyzetmérföld).
Izlandon a vulkáni szellőzőnyílások gyakran hosszú hasadékok, amelyek párhuzamosak azzal a hasadékzónával, ahol a litoszféra lemezei széthúzódnak. A kitörések újraindulása általában új, párhuzamos repedésekből következik be, amelyek több száz vagy ezer méterrel eltolódnak a korábbi repedésektől. A szellőzőnyílások és a folyékony bazaltos láva terjedelmes kitörései általában egy vastag lávafennsíkot alkotnak, nem pedig egyetlen vulkáni építményt. Az emberiség történetének legnagyobb lávakitörése 1783-ban történt Izlandon a Laki-hasadékból. Ez a lyuk magas lávaszökőkutakat, 25 km hosszú kráterek sorozatát és 565 négyzetkilométernyi bazaltos lávafolyamot hozott létre, körülbelül 12 köbkilométer (2,9 köbmi) térfogattal. A hawaii vulkánok sugárirányú repedésének szellőzői "tűzfalakat" hoznak létre, miközben lávaszökőkutak törnek ki a hasadék egy részén. Ezek a szellőzőnyílások bazaltfröccsenő alacsony sáncokat képeznek a hasadék mindkét oldalán. Az elszigeteltebb lávaszökőkutak a hasadék mentén krátersorokat alkotnak, apró fröcskökkel és salakkúpokkal. A fröccsenő kúpot alkotó töredékek elég forróak és képlékenyek ahhoz, hogy összehegeszthetők legyenek, míg a salakkúpot alkotó töredékek alacsonyabb hőmérsékletük miatt különállóak maradnak. Egyes salakkúpok, mint például a mexikói Paricutin, egy kitörés alatt megnőnek. A Paricutin körülbelül 410 méterrel (1345 láb) emelkedik a bázistól a csúcsig, és 1 km széles; 1943-tól 1952-ig szinte folyamatos kitörések során alakult ki. A pajzsvulkánok egyes szellőzőnyílásaiban salakkúpok is képződnek, de ezeket nem tekintik külön vulkánoknak. Egyes salakkúpok többször is kitörnek, de ha ugyanaz a szellőző több ezer-tízezer évig aktív marad, akkor valószínű, hogy sztratovulkánokká vagy összetett vulkánokká fejlődnek. A habkő kúpok a salakkúpokhoz hasonló szerkezetek, de vulkáni üvegdarabokból állnak, amelyeket annyira átitatnak gázbuborékok (vezikulák), hogy szivacsra hasonlítanak és nagyon könnyűek. A kevésbé gyakori piroklasztikus felszínformák közé tartoznak a maarok, az alacsony domborzatú kráterek, amelyek gyakran tele vannak vízzel, és amelyeket kilökött anyag perem veszi körül, amely valószínűleg a magma és a talajvíz robbanásszerű kölcsönhatása következtében jött létre; valamint tufagyűrűk és tufakúpok, amelyek tömörített piroklasztikus lerakódásokból álló felszínformák. A tufagyűrűk és kúpok a maarokra hasonlítanak, de magasabbak a koronák, és nincsenek tele vízzel. A tufagyűrűk csak körülbelül 5 méter magasak, kráterekkel nagyjából a talajszinten. A tufakúpok magasabbak és meredekebbek, kráterekkel a talajszint felett. A Punchbowl és a Diamond Head Oahu-n (Hawaii) a tufakúpok híres példái.