Bourchier, William (Comte d'Eu)

William Bourchier ( angol.  William Bourchier ; 1374 körül  – 1420. május 28. ) - angol lovag és diplomata, 1404-ben Essex angliai parlamenti képviselője , 1419-től 1. gróf d'E , 1415 novemberétől a londoni Tower rendőrfőnöke, fia, Sir William Bourchier és Eleanor de Louvain.

Miután korán elveszítette apját, William Thomas Woodstock, Gloucester hercege, III. Edward fiai közül a legfiatalabb gyámsága alatt találta magát . 1394-ben lovaggá ütötték, alkalmas katonai vezetőnek, diplomatának és adminisztrátornak bizonyult. 1403 körül titokban feleségül vette az özvegy Gloucesteri Annát, egykori gyámjának lányát és örökösnőjét. Miután ezért jelentős bírságot fizetett, és IV. Henrik királytól megbocsátást kapott , Vilmos ezt követően elsősorban a walesi határ védelmével foglalkozott, a leendő V. Henrik király szolgálatában.

A Franciaországgal vívott százéves háború újrakezdése után Vilmos V. Henrik két katonai hadjáratában vett részt; az első során az agincourti csatában kitüntette magát , jutalmul a Tower rendőrtiszti posztját kapta, és felelős volt a csata során elfogott nemesi foglyokért. A második hadjárat során a király megadta neki E normann grófságát , de Vilmos röviddel ezután meghalt. Négy fia kiemelkedő szerepet játszott a 15. századi angol politikában.

Eredet

Vilmos az angol Bourchier (korábban Busser) családból származott , akik a 14. században Angliában szerzett hírnevet a korona kifogástalan szolgálatával és a Suffolk és Essex megyékben összpontosuló birtokok megszerzésével [3] . Kezdetben a család tagjai szoros kapcsolatban álltak de Veres -szel , Oxford grófjaival, akiknek birtokai Essexben összpontosultak [4] . A család felemelkedése a 14. század elején kezdődött John Bourchier bírónak köszönhetően , aki gyakran járt el bíróként Dél- és Délkelet-Anglia megyéiben . Házasság útján szerzett vagyonának központja Halsted és környéke Essexben [5] volt . Örököse, Robert Bourchier az 1320-as évektől szolgálta a koronát , Essex grófságának lovagjaként többször is beválasztották az angol parlament alsóházába . III. Edward uralkodása alatt rövid ideig kancellár, majd a királyi tanács tagja volt, részt vett az angol hadsereg franciaországi inváziójában a százéves háború kitörése után , és diplomataként is szolgált. 1348-ban már mint 1. Bourchier báró behívták a parlamentbe, de 1349-ben meghalt [4] . Legidősebb fia , John, a 2. báró Bourchier követte őt . A második fiú, Vilmos nem számíthatott apja örökségére, de sikeresen feleségül vette Eleanor de Louvaint (1345. március 27. – 1397. október 5.), aki a Louvain-ház angol ágából származott [K 1] . Ő volt Sir John de Louvain második lánya (meghalt 1347-ben), akinek hét birtoka volt Essexben és Suffolkban, amelyek középpontjában Little Easton állt Mivel nem voltak fiai, és a nővére gyermekként halt meg 1351-ben, Eleanor lett az összes louvaini birtok örököse, ami William Bourchiernek körülbelül 154 font éves bevételt hozott, és növelte Bourchier befolyását a régióban. Ifjabb Vilmos [3] [6] volt az egyetlen fia, aki Vilmos és Eleanor házasságából született .

• Robert Bourchier, az 1. Bourchier báró, Vilmos nagyapja karjai

• Little Easton Louvain családjának címere, amelynek birtokait William örökölte

Korai karrier

Vilmos 1374 körül született. Korán elveszítette apját, aki 1375-ben halt meg. Ennek eredményeként Vilmos hatalmas szomszédja, Woodstock Tamás, Gloucester hercege, III. Edward fiai közül a legfiatalabb gyámsága alatt találta magát . Lehetséges, hogy fiatal éveit az essexi Pleshy Castle [en] hercegi házban töltötte [ ] .

1392 májusában az akkor 18 éves Vilmosnak Gloucester hercegével együtt Írországba kellett utaznia , ahol kinevezték a király hadnagyává. Úgy tűnik azonban, hogy soha nem hajóztak oda, mivel a herceget gyorsan eltávolították posztjáról. Vilmos már 1394-ben Írországba ment – ​​egy katonai expedíció keretében II. Richárd seregének részeként . Ott lovaggá ütötték, és láthatóan kedvező benyomást keltett, ennek eredményeként 1396-ban Gloucester hercege személyes kíséretébe vette a fiatal lovagot, és évi több mint 36 font éves fizetést szabott ki [3] .

Vilmos patrónusának 1397-ben történt letartóztatása és meggyilkolása [K 2] láthatóan súlyos csapást mért volna karrierjére, de ő maga elég okosnak bizonyult, és nem szenvedett. Bourchier még abban a királyi bizottságban is részt vett, amely pénzbírságot szabott ki a herceg Essex-i és Hertfordshire -i embereire a lázadásban . Ugyanakkor szoros kapcsolatban maradt a gloucesteri környezetből származó emberekkel. Egyikük Walter, Fitzwalter báró volt, akivel Vilmos 1398-ban Írországba hajózott, talán II. Richárd uralkodásának végéig [3] maradt ott .

Vilmos szolgáltatásainak értékét IV. Henrik hamar felismerte , leváltotta II. Richárdot, aki 1400 márciusában elrendelte, hogy Bourchier díját, amelyet Gloucester hercege rendelt rá, közvetlenül a westminsteri kincstárból fizessék ki , ami megbízhatóbbá tette a kifizetéseket. Henrik walesi herceg (a leendő V. Henrik) szintén nagyra becsülte Vilmost , aki 1401-ben ugyanazt a járadékot osztotta ki neki, mint a családja lovagjainak. Ezenkívül Bourchier-t nehéz diplomáciai küldetéssel bízták meg, amely két királyi házasság tárgyalásából állt Eric dán királlyal . 1403 tavaszán tért vissza Angliába [3] .

Házasság Gloucester hercegének lányával

1403. június 21-én a Shrewsbury-i csatában IV. Henrik serege legyőzte a Henry Hotspur vezette lázadókat . A királyi hadsereg halottjai között volt Edmund Stafford, Stafford 5. grófja , aki feleségül vette Gloucester Annát, Gloucester néhai hercegének egyetlen örökösét. Több mint 2200 font éves bevételt állított be a birtokaiból. Noha egyes ingatlanok állítása szerint akkoriban más kézben voltak, Anglia egyik leggazdagabb nőjének és a legnagyobb örökösnek tartották. Körülbelül 20 éves volt ekkor, és második házasságából két gyermeke maradt - Humphrey fia és Anna lánya. Leendő férje a vagyon mellett hatalmas kapcsolatokat is kaphat. Anna azonban III. Edward király unokája is volt. A trón közelsége, valamint a birtokok mérete, amelyek 11 angol megyében, Írországban és Walesben voltak, házasságát politikai kérdéssé, valamint a korona pénzügyi aggályává tette. Amíg Annát unokatestvére, V. Henrik nem kényszerítette, hogy beleegyezzen a Bohunov-birtokok újraelosztásába [K 3] , Anna Délkelet-Angliában birtokolt, központja a Pleshy kastélyban volt. Ezenkívül első két férje [K 4] halála után özvegyi részesedésként a Stafford -birtokok több mint felét birtokolta , beleértve a walesi határ mentén található kastélyok és birtokok láncát. Attól a félelemtől, hogy a walesiek megpróbálják kihasználni Stafford grófjának halálát, és megpróbálják elfoglalni az egyik kastélyt, IV. Henrik odaküldte William Bourchiert azzal a feladattal, hogy felügyelje a védelmüket [3] .

Úgy tűnik, William még az 1390-es években találkozott Annával a Pleshy kastélyban, amikor az apja gyámolta volt. Most együtt voltak a herefordshire-i Huntington kastélyban . Valószínűleg itt, néhány héttel Stafford grófjának halála után kötötték titkos házasságukat. Bár Vilmos tudta, hogy ez a tett biztosan nem marad büntetlenül, kész volt megkockáztatni, hogy nem tetszeni fog a királynak. Ennek eredményeként Bourchier személyesen fizetett a királynak egy nagy pénzbírságot. Nem sokkal ezután a kétségtelenül ékesszóló és bájos William és Anne megbocsátást kapott, mivel IV. Henrik nagyra becsülte Bourchier katonai és adminisztratív képességeit, valamint a Lancasterek iránti elkötelezettségét . Ugyanakkor a király megakadályozta Anna minden kísérletét, hogy visszaadja örökségét [3] .

William Anne-nel kötött házassága feltétlen támogatást kapott essexi szomszédaitól. 1404-ben beválasztották az essexi angol parlament alsóházába , tükrözve azt a tiszteletet, amellyel a megyében bántak vele .

angol arisztokrata

Az Annával kötött házasság nagymértékben növelte Vilmos vagyonát. Kezdetben a nettó éves bevétel 3 ezer font volt. Bár ez jóval kevesebb volt, mint amire Anna számíthatott, de férje számára ez az összeg irdatlan gazdagság volt. Valójában most egy angol arisztokrata életét élte, bár formálisan nem volt az. Így az 1409 szeptemberében végződő pénzügyi év során Anne tisztviselői több mint 894 fonttal járultak hozzá a pénztárához személyes kiadások fedezésére. Vilmos és Anna háztartásának fenntartása 442 fontba került. Bár Bourchier jövedelme ingadozott, soha nem esett 412 font alá [3] .

William új státusza új feladatokat hozott neki, többek között Anne birtokainak védelmét a walesi határon, amely továbbra is sebezhető volt a walesi támadásokkal szemben. Legtöbbször Henrik herceg szolgálatában állt. Vilmos az ő zászlaja alatt harcolt 1404 nyarán, majd 1407-ben is, amikor is hosszú ostrom után Aberystwythot elfoglalták , amelyben az Owain Glyndŵrt támogató lázadók megszilárdultak [3] .

A walesi menetek uraként Williamnek személyes érdeke fűződött a walesi zavargások leküzdéséhez. De a viharos időkben nem hagyta ki a lehetőséget, hogy növelje személyes tulajdonát azáltal, hogy földeket bérelt Essexben és Norfolkban , amelyeket a kormány elkobzott számos kolostortól. William tekintélyét a régióban erősítette, hogy 7 évig ült az Essex megyei bíróságon [3] .

Miután V. Henrik 1413-ban Anglia királya lett, Vilmos hasznot húzott a vele való korábbi kapcsolatából. Ráadásul az új király eleinte sokkal kedvezőbb volt, mint apja Anna azon kísérleteihez, hogy visszaadja azokat a földeket, amelyekre özvegyként és örökösnőként igényt tartott. Lehetővé tette neki, hogy visszaszerezze az irányítást a rutlandi Oakham bárósága felett , és bevételhez jusson az írországi Stafford-birtokoktól, felhasználva ezeket az engedményeket egykori munkatársa jutalmazására [3] .

A százéves háború újrakezdése

V. Henrik egyik legmegbízhatóbb tanácsadójaként Vilmos jelentős szerepet játszott a százéves háború kiújulásához és az 1415-ös franciaországi ellenségeskedés kitöréséig vezető diplomáciai tárgyalásokon. Több hetet töltött Párizsban , amikor VI. Károly francia király követeivel "titkos ügyekről" beszélt , és 100 fontot kapott egy olyan küldetés költségeinek fedezésére, amely a két ország közötti béke megteremtésére irányuló nyíltan kinyilvánított szándéka ellenére valójában front volt. . Amikor Vilmos márciusban visszatért Angliába, V. Henrik már mozgósított egy sereget Normandia megszállására .

William tapasztalt parancsnok volt, éles elmével és nagy vitézséggel, így az egyik vezető angol kapitány lett. Különítményéhez 90 lovasíjász és 29 nehézfegyverzetű lovas tartozott. Mielőtt V. Henrik vitorlázni készült volna, júniusban végrendeletet tett, egyik kedvezményezettje Vilmos volt: neki ígérték az egyik királyi lovat [3] .

Vilmos részt vett az Agincourt -i csatában 1415. október 25-én. 102 ember harcolt parancsnoksága alatt, és a csatában a krónikások szerint nagy bátorságról tett tanúbizonyságot. A csata során számos jelentős foglyot elfogtak, Angliába szállítottak, és a londoni Towerben helyezték el őket . Mivel rendőre, Edward, York hercege meghalt az agincourti csatában, a király 1415 novemberében Vilmost nevezte ki új parancsnoknak. Ezt a pozíciót haláláig töltötte be, különös felelősséget viselve a Toronyban raboskodó foglyokért. Ráadásul Vilmos még kevésbé megerőltető pozíciót kapott a királyi kopókért. Jutalomként Bourchier engedélyt kapott kiskorú mostohafia, Humphrey Stafford, Buckingham leendő hercege néhány birtokának és számos más királyi gyülekezet birtokának kezelésére is .

Vilmos fontosabb szerepet játszott V. Henrik második franciaországi expedíciója során, amelyhez 164 fős személyes kísérettel csatlakozott, amelyhez 39 lovas lándzsa tartozott. Ez egy megszálló hadsereg volt, amelynek parancsnokai számíthattak arra, hogy megkapják a meghódított birtokokból a rájuk eső részt. Egy kemény hadjárat után 1417 novemberében Vilmos megkapta a Hermanville család elkobzott birtokainak és az Arany Oroszlánnak nevezett nagy caen -i kastély felügyeletét [3] .

Vilmos 1418 nagy részét Louviers és Rouen ostromával töltötte , 1419 februárjában pedig elfogadta Dieppe feladását , és kapitánya lett. Ez meglehetősen fontos találkozó volt, mivel a britek számára létfontosságú volt, hogy ezt a kikötőt a kezükben tartsák, hogy nyitva tartsák csapataik utánpótlási vonalait. Ezenkívül Vilmost kinevezték Munt és Meulan őrmesterének , őt bízták meg V. Henrik főhadiszállásának biztosításával, amikor a közelben tartózkodott [3] .

Ekkor V. Henrik úgy döntött, hogy birtokba veszi E városát és megyét . Uralkodója Charles d'Artois volt, akit az angolok elfogtak és a Towerben tartottak fogva, nem volt hajlandó elismerni Anglia királyának felsőbbrendűségét. Vilmost arra utasították, hogy nevezzen ki az angolokhoz lojális tisztviselőket az elfoglalt területen, és 1419 júniusában Henrik Comte d'Eu címet adományozott neki. V. Henrik további öt legjelentősebb védősegédjét hasonlóképpen díszítették annak érdekében, hogy növeljék az angolok normandiai jelenlétét, valamint hogy a vezető parancsnokok személyes részesedést kapjanak a hódítás sikerében. Néhány hónappal később a király megerősítette Vilmosnak és férfi örököseinek a hermanville-i birtokok tulajdonjogát .

Halál és örökség

Vilmos 1420. május 28-án halt meg Troyes -ban . Holttestét Angliába küldték, majd a gloucestershire -i Llanthony kolostorban temették el [3] .

Gloucesteri Anna sokáig túlélte férjét, és 1438-ban meghalt. Nagy barátjával, Llanthoni apáttal folytatott levelezéséből ítélve követte az angol hadsereg előrehaladását Franciaországban, és büszkén vette tudomásul Vilmos „vitézségét, bölcsességét és jó kormányát”. Anna láthatóan sokáig gyászolta a halálát; soha többé nem ment férjhez. Anna végrendeletében azt kérte, hogy férje mellé temessék el Llanthoniban. Ezenkívül Vilmos özvegye két papot bérelt fel Little Eastonból, hogy naponta imádkozzanak lelke üdvösségéért; ugyanebből a célból minden nap 2 misét celebráltak Llanthoniban [3] .

Vilmoshoz való hozzáállása ellenére V. Henrik 1421-ben arra kényszerítette özvegyét, hogy beleegyezzen Bohunov javainak a számára kedvezőtlen újraosztásába. Csak 10 évvel később Anna megkapta teljes örökségét. Lehetséges, hogy a javak újraelosztása után döntött úgy, hogy gondoskodik arról, hogy ő és Vilmos gyermekei sikeresek legyenek; ő volt az, aki előmozdította karrierjüket és elintézte házasságukat. A fiak közül a legidősebb, Henry , aki apja halálakor örökölte E grófi címet, később Essex grófi címet kapott. A következő fiút, Thomas Bourchiert egyházi pályára választották; végül Canterbury érseke lett, és három évtizeden át uralta a királyság politikai színterét. Két további fia, William és John lett az angliai Peerage, és megkapta a Fitzwarin, illetve Berners báró címet. A lánya, Eleanor feleségül vette John Mowbrayt, Norfolk 3. hercegét .

Házasság és gyerekek

Felesége: korábban 1405. november 20. Anne (Ann) of Gloucester (1383. április – 1438. október 16.), Thomas Woodstock , Gloucester hercege és Eleanor de Bohun lánya, Edmund Stafford , Stafford 5. grófja [11] özvegye . Gyermekek:

• Henry Bourchier (1404 körül - 1483. április 4.), 2. gróf d'Es 1420-1449, Bourchier vikomt 1446-tól, 5. Bourchier báró 1432-től, Essex 1. grófja 1461-től [11] .
• Thomas Bourchier (1413 körül - 1486. ​​március 30.), Worcester püspöke 1434-1443, Ely püspöke 1443-1454, Canterbury érseke 1454-től, Anglia főkancellárja 1455-től, bíboros [11] 1467-től.
• William Bourchier († 1470 körül), 9. Fitzwarin báró [11] .
• John Bourchier (1415 körül – 1474. május 15.), 1. Berners báró [11] .
• Eleanor Bourchier (megh. 1474. november); férj: 1424-től John Mowbray (megh. 1461. november 6.), Nottingham grófja, Anglia grófja, Norfolk 6. grófja és 1432-től Norfolk 3. hercege [11] .

Jegyzetek

1. ↑ A Louvain angol család a Louvain-ház egyik ága volt , amelynek képviselői Louvain grófjai és Alsó-Lotharingia hercegei, majd Brabant hercegei voltak. Őse Geoffroy (Godfried) de Louvain volt, VII. Godfried herceg egyik fia , aki 1196-ban Angliába költözött, ahol házasságával számos Essex-i birtokot örökölt [6] .
2. ↑ Gloucester hercege egyike volt azon Lordok Fellebbezőinek , akik II. Richárd uralkodása alatt ténylegesen bitorolták a hatalmat . De 1397-ben a király elbánt velük. A herceget letartóztatták és bebörtönözték Calais-ba. Vádoltként kellett volna megjelennie a szeptemberben ülésező parlamentben, de közölték, hogy a herceg meghalt Calais-ban. Senki sem kételkedett abban, hogy a herceget a király parancsára ölték meg, de Gloucestert mégis hazaárulással vádolták, és a vagyont a korona javára elkobozták [8] .
3. ↑ Gloucesteri Anne anyja Eleanor Bohun volt , a két lány közül a legidősebb, aki Humphrey Bohunnak, Hereford 7. grófjának volt az örököse . A második lánya, Maria de Bohun a leendő IV. Henrik királyhoz ment feleségül. 1380-ban egyenlőtlen megosztottság történt Eleanor és Mary között, amivel Henrik rendkívül elégedetlen volt. Ennek eredményeként hosszas viták után 1421-ben új partíció készült, amiből V. Henrik sokat profitált [10] .
4. ↑ Anne első férje Thomas Stafford, Stafford 3. grófja volt , aki korán elhunyt, második férjének bátyja .

1. ↑ 1 2 3 4 5 Lundy D. R. Sir William Bourchier, Eu 1. grófja // The Peerage 
2. ↑ 1 2 3 4 5 rokon Britannia
3. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Rawcliffe C. Bourchier, Sir William, Eu grófja (1374–1420 National Biography Dictionary ) // .
4. ↑ 1 2 Rose RK Bourchier [Bousser], Robert, első Lord Bourchier (megh. 1349) // Oxford Dictionary of National Biography .
5. ↑ Röhrkasten J. Bousser [Bourchier], Sir John (megh. 1329/30) // Oxford Dictionary of National Biography .
6. ↑ 1 2 De Lovaine,  Angliában . A Középkori Genealógiáért Alapítvány. Letöltve: 2021. július 27.
7. ↑ Norwich D. Anglia története és Shakespeare királyai. — Astrel. - S. 133-138.
8. ↑ Brown AL, Summerson H. Henry IV [Henry Bolingbroke néven ismert] (1367–1413) // Oxford Dictionary of National Biography .
9. ↑ 1 2 3 4 5 6 Earls of Essex 1461-1540 (Bourchier  ) . A Középkori Genealógiáért Alapítvány. Letöltve: 2021. július 27.

Irodalom

• Norwich D. Anglia története és Shakespeare királyai / Per. angolról. I. V. Lobanova. — M .: Astrel , 2012. — 414, [2] p. - (Történelmi Könyvtár). - ISBN 978-5-271-43630-7 .
• Usztyinov V. G. A százéves háború és a rózsák háborúi. — M .: AST : Astrel, Keeper, 2007. — 637 p. - (Történelmi Könyvtár). - 1500 példány.  - ISBN 978-5-17-042765-9 .
• Rawcliffe C. Bourchier, Sir William, Eu grófja (kb. 1374–1420) // Oxford Dictionary of National Biography . — Oxf. : Oxford University Press , 2004-2014.
• Anglia, Skócia, Írország, Nagy-Britannia és az Egyesült Királyság teljes párosítása / Szerkesztette GH White. - 2. átdolgozott kiadás. – London: A St. Catherine Press, 1953. évf. XII (1. rész). Skelmersdale Towtonba.

Linkek

• Bourchier család  (angol) . Tudor udvar. Hozzáférés dátuma: 2012. január 4. Az eredetiből archiválva : 2012. május 18.
• Bourchier család  (angol) . Hozzáférés dátuma: 2012. január 4. Az eredetiből archiválva : 2012. május 18.
• Bourchier1  (angol) . Stirnet. Hozzáférés dátuma: 2012. január 4. Az eredetiből archiválva : 2012. május 18.
• Earls of Essex 1461-1540 (Bourchier  ) . A Középkori Genealógiáért Alapítvány. Letöltve: 2021. július 27.
• John Robert Shaw anyai ősei és rokona . Hozzáférés dátuma: 2012. január 4. Az eredetiből archiválva : 2012. május 18. (határozatlan)

Tematikus oldalak	A Peerage
Szótárak és enciklopédiák	Oxfordi életrajz
Genealógia és nekropolisz	WikiTree Elkésünk