| Omarla Batyray | |
|---|---|
| darg. Gayamarla Batirai | |
| Születési dátum | 1820 körül |
| Születési hely | Val vel. Urakhi , Kaba Dargo |
| Halál dátuma | 1902 körül |
| A halál helye | Val vel. Urakhi, Darginsky kerület |
| Állampolgárság (állampolgárság) | |
| Foglalkozása | költő |
| A művek nyelve | Dargin nyelv |
Omarla Batyray ( Darg . Gayamarla Batiray ) dargin költő , lírai költő , aki a 19. században élt, a dargin irodalom egyik alapítója .
Omarla (a dargin nyelvről fordítva - Omar fia) Batyray Urakhi faluban született , Dargin kerületben (ma Dagesztán Szergokalinszkij kerülete ), nemzetisége szerint dargin . A költő élete során nem jegyeztek fel polgári jogi aktust Dagesztán hegyeiben , ezért nincs pontos információ a költő születési és halálozási éveiről, azonban a legtöbb életrajzíró hajlamos azt hinni, hogy 1820-1902 Batyray életének és halálának legvalószínűbb évei.
A költő szülei kantárok voltak (szabad emberek osztálya). A költő apját, Omart jó egészség és bátorság jellemezte. Költői tehetségű ember volt. Jó chungur játéka, sok népdal, legenda, mese ismerete, társaságkedvelése és életszeretete tette a nép kedvencévé [1] . Számos körülmény arra kényszerítette Omart, hogy nukerként szolgáljon a helyi kánnál. Omarnak nem kellett sokáig nukleáris szolgálatot teljesítenie, az egyik harcban súlyosan megsebesült, és hamarosan belehalt a sebébe.
Batyr korai gyermekkoráról keveset tudunk. Valószínűleg egy hegyvidéki parasztfiú tipikus gyerekkora volt ez . A költő kortársai azt állítják, hogy Batyray írástudatlan volt. A költő édesanyja, Shamai jól ismerte a népdalokat, és ügyesen adta elő azokat. Nemcsak énekelt, hanem meséket is mesélt a gyerekeknek, ezzel próbálva megszerettetni őket a zene iránt. A kis Batyray megjegyezte a dallamokat, majd megismételte őket chungurján (húros hangszeren). A Batyray költőként a 19. század negyvenes éveinek elején alakult meg.
Batyray nagy tiszteletnek örvendett az emberek között. Különféle viták megoldására hívták meg, és mindig megvesztegethetetlen és tisztességes maradt, védte az emberek érdekeit, amivel szeretetet és tiszteletet szerzett magának. Batyray nemcsak jó költő volt, hanem kiváló énekes-előadóművész is. Azt mondják [1] , hogy egy napon Batyray útközben ismerőseivel találkozott. Volt köztük egy Kumyk is, akit Batyray nem ismert . És amikor ez utóbbi tudomást szerzett a költő képességeiről, ironikusan így szólt: „Bárki tud anyanyelvén énekelni, az énekesed próbáljon meg kumyk nyelven énekelni ”.
Batyray énekelt. Dala betöltötte a szurdokot. Nem volt sem Kumyk, sem Dargin: a dalban két szomszédos nép dallamai ötvöztek; magas hegyek lakói - Dargins és széles sztyeppék - Kumyks. Erőteljes volt, hangzatos, mint a hegyek, és széles, kiterjedt, akár egy sztyepp. Batyray befejezte az éneklést. A közönség sokáig hallgatott. A Kumyk is hallgatott, félt megtörni ezt az ünnepélyes csendet. És ebben a csendben egy vallomás volt.
Batyray már harminc évesen szerezte meg családját. Sok éven át szeretett egy Aminat nevű lányt, de nem tudta feleségül venni, mivel gazdag családból származott, és a szülei nem akarták elvenni egy szegény paraszthoz. Batyrait kénytelen volt elrabolni a lányt. Útközben elbűvölte a dalaival, és beleegyezett, hogy a felesége legyen. Aminat szülei sokáig nem ismerték fel ezt a házasságot; a költő barátai közbelépése után kénytelenek voltak kibékülni. Kiderült, hogy méltó és hűséges barátja a költőnek. Két fiuk és két lányuk született. [egy]
Egy darab kenyeret keresve Batyray végigsétált a Dargin-földön. Az élettel való ismerkedés, a szakma és életkoruk szerint legkülönfélébb emberekkel való megismerkedés adta a költőnek a leggazdagabb anyagot a kreativitáshoz. A költő saját szemével látta, milyen nehéz az emberek élete, és nem tudott csendben maradni. 1910 körül szegénységben halt meg. [1] Íme, mit írt a fiatal dargin-író, Z. Zulfukarov Batyray utolsó napjairól, a költőt személyesen ismerő idősek szavai szerint:
„Szörnyű tél volt. A batyrai a kandalló mellett feküdt, lyukas bundába bugyolálva, és szomorúan nézte a hűsítő kizach hamut. Rettenetes hideg közeledett felé a düledező kunyhó sötét sarkaiból. Batyr haldoklott. Mindenki által elhagyottan halt meg. Még a gyakori bánatban és a ritka örömben is elválaszthatatlan, a chungur nem volt vele, a chungur a falon lógott. A legyengült Batyrai nem tudta elérni. A rakoncátlan ajkak alig mozdultak. Batyray utolsó dalát suttogta:
Hogy énekeljek most,
Ha fájdalmas betegség,
Ha halandó szomorúság Sarokba vetettek
,
Akár árva bundáját,
Ó, Batyray Omar.
Egy könyörületes szomszéd lépett hozzá. Sokáig némán ült, és végül így szólt:
„ Sokáig éltél, de egész életedben szegény és boldogtalan maradtál. Tudom miért. - Mondd , - suttogta Batyray nehezen - mondd, tudni akarom. Mindig is gyaláztad Allahot . Dühös volt rád. Mondd legalább most: „La ilaha illa llah”, és talán Allah megbocsát neked, és Alzhanban (kb. Paradicsomban) kötsz ki .
A harcos elfordította a tekintetét. Tudta, miért volt egész életében szegény és boldogtalan. De Batyrainak nem volt ideje mindezt elmagyarázni szomszédjának, nem volt ereje sem. Elhalványult.
- Mondj valamit ... mondj valamit. .. - suttogta Batyray, majd elvigyorodott és... meghalt. Mosoly fagyott az ajkára .
Batyray nem komponált hosszú verseket, költeményei főleg négy-nyolc sorosak, amelyeket a dindára (csungur típusú vonós hangszer) adott elő. Batirai élete során verseit nem jegyezték le, munkásságának csak egy része maradt meg a mai napig. Batyray munkája általában három részből (részből) áll:
• Az első - a legterjedelmesebb rész - ezek a versek a szerelemről és a szerelemről (példa) :
Ha ebben a bűnös világban
a rablás mellett döntenék,
Ó, porcelánnyak,
birtokba vennélek.
Ha hirtelen mennyei gyönyöröket
kínálnának nekem,
Természetesen szívesebben
élnék veled a földön.
• A második rész a bátorság, a bátorság, ezek a hősről szóló versek:
Az általad lovagolt ló Vágtában
pusztítja el a hegyeket.
Az ostor hullámával felhőket kapsz
a távoli égbolton. Mint a gyáva, akit utolért,
megremeg a vihartól , és esküszöm: sötét a fény, ha nem jó a bravúrod.
• Végül a kreativitás harmadik része az élet és a halál, a fiatalság és az öregség, a baráti hűség, a szomszédok, az ellenségek, a barátok és az ember sorsának elmélkedése. A költő utolsó versei máig fennmaradtak.
Tiszta látásom elhomályosult,
Mint a nap a felhők között,
S nyelvem tompa lett, Mint a
csorba szurony.
Lehajolok és fáradt vagyok,
Mint munkás a szenvedés végén ,
Halandó világ, hogy eltűnj azzal,
aki teremtett!
Batyray mindenekelőtt szövegíró . Batirai szerelmes dalait áthatja az akkori felvidékiekre nem egészen jellemző emberi hozzáállás egy nőhöz. A költő ilyen cselekedetei ellentmondtak a felvidékiek patriarchális társadalmának hagyományos módjának , és a legtöbb kortársa az egész közvélemény számára kihívásként fogta fel.
Urakhi falu vénei nem szerették Batirai független karakterét, szerelmes dalait, és megtiltották neki, hogy énekeljen. Minden elénekelt dalért bírságot szabtak ki Batiraira, bika formájában. A költő kortársai olyan esetekről beszélnek, amikor az emberek közösen vettek bikát, hogy meghallgathassák Batirai dalait [3] . Maga Batyray viccesen panaszkodott erre:
Ó őrült szerelem!
Neked - legalábbis szuronyokkal...
És a munkavezetők Urakhi
Frighten a költészetért.
A dal apróságnak tűnik,
De próbáld meg eljátszani - Megbírságolják
a bikát,
Jaj, Batyray Omarla!
Szerelmes dal:
KutsӀila vatsӀa igul
Adalkunil khӀintӀin tsӀa
Sari dila varglizir,
Murt charh igol akhӀbalas.
Alakhan urkhyi
dulul Khyarkhil kelekla burryam
Sari dila hӀulbazir,
Murt bikӀ dulal akhӀbalas.
Dal a nyomorgó hegyi asszonyról:
Khuntsa mutsӀur muzhukla
Mukyaraguna khunul,
Malli duhna diulliv,
Nu-kaunalan livalla,
DurkhӀyayli dihyib diga
Daim k’ilkhadikuli.
HӀunella kyas bakyago
Ibkaarash és khayregor
Asili maslis dusmi
DurkӀuhӀanu darh gӀvyamru.
Egy dal egy nő nehéz sorsáról:
Nuni yazih dikyani
Chubke murgye mukyara,
Azayuntla dirkjanir
Dutsibkhaeli khantsӀ bitsali
Még egy szerelmes dal:
Amur zubrela márka
KӀantӀ-kӀantӀli khӀisab dikyus,
Dila diga duhuri
Hisgo vagy markali.
Gyala haebla shinish k'ar
ChӀi'-chӀi'li lugҀulirus,
Harmanavsha gulvava
ShehƗlirkvyalera vagy.
Szegények dala:
Khyar zabla vana barkhӀi
GyarkhadakӀi ulkjarkhad
KhӀyakagar tsӀur’a durhӀya
Vanavyakis tsalion.
Vitsanu Shuraishir baza
Duradukhin khagyala,
Khaulbela shala agar.
Shalavyakis nullion.
A szeretett nőről:
Dila kartsӀi duhhunil
KhӀyabdusan urchilaon
Kunkli hārtsӀu tӀvyakhɀmashi.
GӀurra diga
dihyibil KӀarah’ela kharaon
H’irkh’a tsudar hӀulbashi.
GӀurra kartsӀi duhhunil
Misri tulla gavgyarʹon
Gʼvyartsʼli dilsun nudbashi.
Versei nem datálhatók, így nehezen követhető nyomon a költő alkotói fejlődésének folyamata. Az első gyűjteményekben Batyray versei nem időrendi sorrendbe kerülnek, hiszen verseit az októberi forradalom után gyűjtötték , amikor a költő már nem élt, és a kronológiát csak téma szerint lehet megállapítani.
Batyray verseit először S. M. Omarov gyűjtötte össze, ő készítette el nyomtatásra az első arab írással megjelent gyűjteményt is. 1954-ben a Dagestan Könyvkiadó kiadta Batyray dalainak második gyűjteményét dargin nyelven. A gyűjteményt és az előszavát G. Osmanov készítette. Batyray versei először orosz nyelven jelentek meg az Izvesztyija újságban Effendi Kapiev előszavával. A "Kolhoznik" folyóiratban 1936-ban Batyray két dalát közölték A. Shpirt fordításában. A Zvezda és a Znamya magazin oldalain is megjelentek. 1947-ben a Szovjetunió Tudományos Akadémia Dagesztáni Kutatóbázisa kiadta első versgyűjteményét orosz nyelven. N. és E. Kapiev Batyray verseinek tehetséges orosz nyelvű fordításai az szövetségi olvasó tulajdonává tették művét. Ezt a gyűjteményt először Dagesztánban, majd Moszkvában adták újra. Batyray művei a „Dagestan Lyrics” gyűjteménybe is bekerültek.
A dargin-kultúra alakjai, Alibek Takho-Godi és Bashir Dalgat is érdeklődtek Batyray költészete iránt . A. Takho-Godi gondosan vezetett egy jegyzetfüzetet, amelybe Batyray 47 dalát gyűjtötte össze. Sajnos ez a jegyzetfüzet 1937-ben nyomtalanul elveszett. Nem tudni, hogy Batyray mely dalait rögzítette. A 47 dalból csak ötöt ismerünk, majd orosz fordításban (az eredetit nem őrizték meg). Ezek közül kettőt A. Shpirt fordított le, és 1936-ban a Kolkhoznik folyóiratban publikált, hármat pedig a Takho-Godi interlineáris fordításával R. Fatuev archívumában őriztek, és a Dagestanskaya Pravda című újságban [4] [5] tették közzé. [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] .
A költőknek nincs sírjuk,
Ha verseik élnek
a nép ajkán.
Itt Batyray Omarla
emlékművet állított magának, amelyről egy igazi költő
csak álmodozhat
Tüzet hordok a mellkasomban,
Halált vetek az erdőkbe,
De mikor, magam sem tudom,
Feléget.
A hegyek pusztítója -
Vihart hordok a szememben,
de mikor, magam sem tudom,
porba söpör.
Feleség, mint a bárány,
Öreg ember, kócos szakállal,
Te tényleg megöregszel,
De még túlélem,
Minden a szerelemről szól.
Ez fiatalkoromban született.
Hogy miután éveket vásárolt vagyonért,
legyél türelmes ,
amíg a jelentéktelen meg nem hal.
Éljünk együtt.
Nagyon sajnálom az aranygyapjas
bárányt,
ha a farkas utolérte
Azayunt oldalán
Megvizsgálok hát
minden cseppet az égből,
Talán
az esővel lehull szerelmem talizmánja.
Így gondolom tavasszal
Minden szár a földeken,
Talán
bíborvirág száll ki a földből.
Déli napom,
Nézz ki legalább egyszer az ablakon,
Hogy tüzeddel felmelegítsd
a ruhátlan szegényt.
Kéthetente hold.
Hagyd el legalább egyszer a házat,
Hogy megvilágítsa a vak szemét,
Mint a csillagok, a homlok alatt.
Szeretem a lábad,
Olyan könnyen járnak,
Mint egy hároméves ló, te!
Szerelmes vagyok a szemedbe:
Mint a borsó hegyeinkben,
Olyan fekete
a szemed.Szeretem a szemöldöködet.
Slovtso a pengén a felirat:
A homlok alatt mennek.