Arengo volt a neve annak a gyűlésnek, amely a Kr.e. V. századtól uralkodott San Marinóban . 1243 -ig . A San Marinói Nagy Családok fejeiből állt, és nem volt sem vezetője, sem állandó találkozóhelye. Ez abban az időben gyakorlatilag egyedülállóvá tette San Marinót, hogy nem volt államfője . Ez az államforma azonban nehézkes volt, és az arengók munkáját nagymértékben megnehezítette a Nagy Családok közötti állandó ellenségeskedés. A 13. század elejére az arengo annyira használhatatlanná vált, hogy San Marinó lakossága úgy döntött, megválasztja saját közgyűlését, amelyet Általános Tanácsnak neveztek el . Ez a gyűlés nagy hatalomra tett szert, és 1243-ra a pápa, aki San Marino névleges uralkodója volt, az Általános Tanácsot San Marino legmagasabb állami szervévé tette .
Az alapítók halála után a közösséget a szerzetesek kis csoportja irányította egyértelmű vezető nélkül, akik a Titano-hegy tetején álló Szent Agatha templom körül helyezkedtek el. Körülbelül száz év után azonban, amikor Róma hatalma az összeomláshoz közeledett, és a gótok fenyegették Itáliát, nyolc szomszédos város csatlakozott "San (Szent) Marino (alapító) földjéhez", hogy a szent védelmét és áldását keresse a gótok. Ezzel kezdetét vette a modern San Marino kilenc településével. A népesség ilyen meredek növekedésével világossá vált, hogy San Marino nem maradhat központi struktúra nélkül, így jött létre az arengo; a római szenátus elve alapján a Nagy Családok fejeiből állt.
A 17. századtól a Főtanács oligarchikusabbá vált, a politikai hatalom a nagyhatalmú földbirtokosok kezében összpontosult. A San Marinói Szocialista Párt 1906-ban arengót tartott a férfiak általános választójogáért kampányolt. A háztartások vezetői beleegyeztek abba, hogy minden felnőtt férfinak szavazati jogot adnak.
Sok gazdag földbirtokos ellenezte a változást, és 1922-ben létrehozta a San Marinói Fasiszta Pártot . Ők fogják irányítani az országot a második világháború végéig , amikor megválasztják a szocialista - kommunista koalíciós kormányt.