Munkaerőforrások - a lakosság megfelelő fizikai fejlettséggel és megfelelő szellemi (szellemi) képességekkel rendelkező része, amely egy adott munkatevékenység végrehajtásához szükséges. A munkaerő magában foglalja a foglalkoztatottakat és a potenciális munkavállalókat egyaránt.
A „munkaerőforrás” fogalmát Stanislav Strumilin akadémikus fogalmazta meg egyik cikkében 1922-ben. A külföldi szakirodalomban ez a fogalom az „emberi erőforrás” kifejezésnek felel meg .
A munkaerő összetétele mennyiségi értelemben a teljes munkaképes lakosságot foglalja magában , életkortól függetlenül, a közgazdasági és egyéni munkaerő-tevékenység területén. Ide tartoznak azok a munkaképes korúak is, akik potenciálisan részt vehetnek a munkavégzésben, de a háztartásban és a magánparaszti gazdaságban foglalkoztatottak, munkaszünetben tanulnak, katonai szolgálatot teljesítenek.
A munkaerõforrások szerkezetében a társadalmi termelésben való részvételük szempontjából két részt különböztetünk meg: aktív (mûködõ) és passzív (potenciális).
A munkaerő-erőforrás nagysága függ a hivatalosan megállapított korhatároktól - a munkavállalási kor felső és alsó szintjétől, a munkaképesek arányától a munkaképes korú népességen belül, a munkaképes koron kívüliektől szociális munkában részt vevők számától. . A korhatárokat minden országban a vonatkozó törvények határozzák meg.
Modern körülmények között a munkaerő-források feltöltésének fő forrásai: a munkaképes korba lépő fiatalok; a hadsereg létszámának csökkentésével összefüggésben a fegyveres erőktől elengedett katonaság; kényszermigránsok a balti országokból, Kaukázusiántúl, Közép-Ázsiából. A munkaerő-erőforrások számának mennyiségi változásait olyan mutatók jellemzik, mint az abszolút növekedés, a növekedési ütemek és a növekedési ütemek.
Az abszolút növekedést a vizsgált időszak elején és végén határozzák meg. Ez általában egy év vagy több.
A növekedési ütemet az adott időszak végi munkaerő-erőforrások abszolút számának az időszak eleji értékéhez viszonyított arányaként számítják ki.
A munkaerő-erőforrások állapotának és felhasználásának tendenciáinak kvantitatív értékelése lehetővé teszi azok hatékonyságának növelésére vonatkozó irányok figyelembevételét és meghatározását.
A munkaerõforrások bizonyos mennyiségi, minõségi és strukturális jellemzõkkel rendelkeznek, amelyeket abszolút és relatív mutatókkal mérnek, nevezetesen: - a foglalkoztatottak átlagos és átlagos éves létszáma; — a személyzet fluktuációja; - a felső- és középfokú szakirányú végzettséggel rendelkezők aránya az összlétszámon belül; — a munkavállalók bizonyos kategóriáinak átlagos szolgálati ideje; - az egyes kategóriákba tartozó alkalmazottak aránya a teljes létszámon belül.
Az év átlagos foglalkoztatotti létszámát úgy határozzuk meg, hogy az összes hónapra vonatkozó átlagos alkalmazotti létszámot összeadjuk, és a kapott összeget elosztjuk 12-vel. A havi átlagos alkalmazotti létszámot úgy számítjuk ki, hogy az egyes naptári bérlistán szereplők számát összeadjuk. a hónap napján, és a kapott összeget el kell osztani a napok számával.
Az átlagos éves foglalkoztatotti létszámot úgy határozzuk meg, hogy a gazdaságban foglalkoztatottak évre ledolgozott munkaóráit (ember/óra, ember/nap) elosztjuk az éves munkaidő-alappal. A munkaerõforrások egyik fõ minõségi mutatója a nemi és életkori szerkezetük. A szakirodalom némileg eltérő megközelítéseket alkalmaz a korcsoportok azonosítására. Így leggyakrabban a következő képzettséget alkalmazzák: munkaképes korú, valamint munkaképes korúnál fiatalabb és idősebb munkaerő-erőforrás. A statisztikai összeállításokban gyakran használnak két csoportos besorolást: munkaképes korú és munkaképes kornál idősebb. Néha részletesebb, például tízfokozatú skálát használnak: 16-19 éves, 20-24 éves, 25-29 éves, 30-34 éves. 35-39 évesek. 40-44 évesek, 45-49 évesek, 50-54 évesek, 55-59 évesek, 60-70 évesek.
A munkaerõforrások újratermelésének objektív szükségességét számos ok okozza. A munkaerõforrás fontos termelési tényezõ, amelynek ésszerû felhasználása nemcsak a termelés színvonalának és gazdasági hatékonyságának növekedését biztosítja, hanem az egész társadalmi rendszer minõségi fejlõdését is.
A munkaerő-források újratermelése a gazdaságilag aktív népesség mennyiségi és minőségi jellemzőinek állandó és megszakítás nélküli megújulásának folyamata.
A munkaerõforrások újratermelési folyamatainak hatékony szabályozása biztosítja a stabil gazdasági növekedés elérését.
E folyamat vizsgálatának relevanciája a reprodukciós probléma nagyfokú elméleti és gyakorlati jelentőségének és a munkaerő-források optimális felhasználásának köszönhető az ország dinamikus fejlődése érdekében a gazdasági modernizáció kontextusában.