A szicíliai alkotmány a szicíliai parlament által kidolgozott és I. Ferdinánd király által 1812. július 19-én elfogadott alaptörvény, amely 1816. december 8-ig szólt.
Brit befolyás alatt 1812. július 19-én rendkívüli ülést tartott a szicíliai parlament, és megszavazta az új alkotmány cikkelyeit. A brit kormány szándéka az volt, hogy az angolszász stílusú liberális alkotmányos modellt és a közigazgatási decentralizációt exportálja a napóleoni polgári-demokratikus modell elterjedése ellen.
Míg a cadizi alkotmány igényt tart az 1789-es politikai ideológiára, felülkerekedve a törvényhozás hangsúlyozásán, az angol modell szicíliai változata, bár az „újítók” közé tartozik, egyfajta nyitást jelent a címtár és a helyreállítás közötti későbbi kísérletekhez. Ezt a két alkotmányos modellt az angol és a francia alkotmányosság két különböző típusával összefüggésben kell vizsgálni, amelyek közötti lényeges különbség az eltérő politikai célokban rejlik. Az angol liberális-mérsékelt rendszer a végrehajtó hatalom felsőbbrendűségét, a francia-jakobinus törvényhozói felfogást hangsúlyozta, amely már az 1791-es alkotmányban és az 1793-as alkotmányban is megfogalmazódott.
Az 1812-es alkotmány szerződéses jellegű, és mint minden szerződés, kifejezi a szerződő felek: a britek, a szicíliai bárók, a király és a katolikus egyház érdekeit és előjogait. A király döntő szerepet játszott abban, hogy a parlament által javasolt minden egyes cikkelyt értékelt.