Az 1214-es sepesi békeszerződés a Lengyel Királyság és a Magyar Királyság között az egykori galíciai-volinai fejedelemség (1205-ben összeomlott, és csak 1238-ra tudott talpra állni) földfelosztásáról szóló egyezmény, amelyet 2008-ban kötöttek . Szepes város (szlovák. Szepesség , magyar Szepes, lengyel Szepes). Feltételei szerint közös hadjárat után Lengyelországnak Nyugat-Galíciát, Magyarországnak pedig Keletet kellett birtokba vennie. Koloman ( II. András fia ) galíciai herceg lett , Leszek lengyel herceg pedig Przemyslt és Ljubacsovot kapta .
A galíciai földek és Lengyelország közötti határviták a 10. században gyökereznek, mindkét állam a magáénak tekintette, ami sok konfliktushoz vezetett. A lengyel fejedelmek annak érdekében, hogy ezt a kérdést végleg a maguk javára rendezzék, szövetségre léptek a szomszédos Magyarországgal, amely akkor Közép-Európa egyik vezető ereje volt. A II. András (1205-1235) galíciai herceggel vívott háborút kísérete lökte meg, akik az orosz földek rovására igyekeztek növelni feudális kiosztásukat. A Galichban uralkodó Roman Mstislavich 1205-ben halt meg a zavikhosti csatában , amely után a galíciai-volinai fejedelemség szétesett.
Korábban, 1204. november 30-án Roman Mstislavich és II. András magyar király kölcsönös segítségnyújtási és pártfogási megállapodást kötött mindkét uralkodó gyermekei felett egyikük korai halála esetén. A galíciai és a volhíniai trónra pályázók viszálya miatt a nyugat-orosz területek meggyengültek, és Magyarországnak törvényes joga volt beavatkozni és valamelyik felet támogatni. Lengyelországgal ellentétben a magyar király csak egy kisebb kirándulást szervezett Volhínia területére, ezt követően diplomáciára és anyagi támogatásra támaszkodott pártfogói számára.
Tekintettel arra, hogy Lengyelország a XIII. század elejére. nem volt egyetlen állam, hanem sok fejedelemségből állt, nem sikerült azonnal annyi erőt gyűjtenie, hogy legyőzze Nyugat-Ruszt. Magyarország azt szerette volna, ha az unió nem tart sokáig, II. András csapatai elfoglalták Galichot, amelynek Lengyelországba kellett volna mennie. Ez hozzájárult a lengyel-magyar összecsapások sorozatának kezdetéhez, amely a hadsereg egy részét is elvonta. Daniil Romanovics 1238-ban képes volt újra egyesíteni a galíciai-volinai területeket, ezzel csökkentve Lengyelország és Magyarország befolyását Nyugat-Oroszország belügyeire.
A mongol-tatár invázió pusztítóvá vált a konfliktus minden résztvevője számára, de a háború folytatódott. Csak 1245-ben, sorozatos csaták eredményeként, a területi kérdés Daniil Romanovics javára dőlt el.