Az amerikai néphez írt búcsúlevél a Choctaw indiánok leendő vezetőjének , George Harkinsnak [1] 1832 -ben széles körben megjelent levele az amerikai sajtóban . A levél elítélte, hogy az Egyesült Államok kormánya choctaw indiánokat eltávolított szülőföldjükről a mai Oklahoma állam területére . A levelet máig az egyik legfontosabb dokumentumnak tartják az amerikai indiánok történetében [2] .
A 19. század elejéig az Egyesült Államok kormánya, különösen George Washington , majd Thomas Jefferson elnökök azt a politikát folytatták, hogy az öt civilizált törzs indiánjait – köztük a choctawokat is – bemutassák az európai kultúrába a nekik kijelölt területeken. mint szuverén nemzetek. E törzsek indiánjai átvették a kereszténységet, elsajátították a földművelést, sőt az amerikai mezőgazdaság „fejlett” formáit fekete rabszolgák felhasználásával. A fehér lakosság növekedésével azonban a hatalmas és termékeny indiai földek a fehér telepesek vágyának tárgyává váltak. Az államok kormányai felhagytak az indiai törzsek területhez fűződő jogainak elismerésével, a fehér telepesek büntetlenül elfoglalták ezeket a területeket, és az Egyesült Államok kormánya megkezdte az indiai területek egymás utáni „szerződéses” annektálását. Jackson elnök hatalomra kerülésével radikális döntés született minden olyan indián letelepítéséről , akik törzsi önkormányzatot akartak fenntartani az Egyesült Államok keleti részétől az indiai területre a modern Oklahoma állam területére. . Az áttelepítés az 1830 -ban elfogadott áttelepítési törvénynek megfelelően történt , amely külsőleg "civilizált" megjelenésű és szövetségi finanszírozást feltételezett, de valójában az Egyesült Államok keleti részén élő indiánok nagy számának halálához vezetett. Bár a choctawi áttelepítés „önkéntes” módon, a többiek számára példaként ment végbe, a könnyek , a fertőző betegségek és az új helyhez való alkalmazkodás nehézségei is jelentős emberveszteségekkel jártak. Nem minden choctaw indián vándorolt el. Több ezren döntöttek úgy, hogy a fehér hatóságok fennhatósága alatt maradnak, de nem kisebb tárgyalások vártak rájuk.
Harkins 22 éves korában írt levelében kifejtette a Choctaw-ok indítékait, amelyek miatt nem engedték meg őket hazájukban maradni a fehér uralom alatt, és elítélte az indiánokkal szembeni elnyomó és ártó amerikai politikát. Konkrétan ezt írta:
Nem szégyenkezés nélkül nekivágtam, hogy megszólítsam az amerikai népet, tisztán tudatában és átérezve alkalmatlanságomat, és abban a hitben, hogy az ön felvilágosult és felvilágosult elméje számára aligha lenne szórakoztató, ha valami Choctaw kezelné... Két gonoszság közé kerültünk, és , véleményünk szerint a kisebbet választotta. Nem tudtuk elismerni azt a jogot, amelyet Mississippi állam tulajdonított magának – azt a jogot, hogy törvényhozónk és bírónk legyünk. Bár az állami hatóságok illetékesek abban, hogy saját állampolgáraik számára törvényeket alkossanak, ez nem jelenti azt, hogy jó törvényhozók lennének a choctaw-nak, egy olyan népnek, amely jellemében és szokásaiban annyira különbözik a fehérektől. Még azt is tegyük fel, hogy a hatóságok megértik népünk problémáit, de el tudják-e számolni az előítéletek hegyét, amely mindig is hátráltatta a jogállamiság diadalát, és leküzdhetetlen gátként állt a jótékony igazságszolgáltatás és szeretett népem között. Mi, Choctawok szívesebben szenvedünk és szabadok maradunk, minthogy olyan törvények pusztító hatása alatt éljünk, amelyek létrehozásában nem volt részünk.
Bár Mississippi állam sok rosszat hozott nekünk, szívem mélyéből fejezem ki egyetlen őszinte jólét és boldogság kívánságomat.
Szeretném remélni, hogy a jövőben az új nemzedékek nem fogják érezni a minket oly kegyetlenül alávetett elnyomás hatását, legyen jutalmuk béke és boldogság. A mai elválás sötétsége és borzalma közepette bátorít bennünket a remény, hogy hamarosan elérjük a nekünk szánt földet, és a legaljasabb áruláson kívül semmi nem veszi el tőlünk, szabadon élhetünk rajta. Őseid ugyan a csatatéren nyertek szabadságot és dicsőséget, őseink születésük pillanatától kezdve szabadok voltak, de te a legmegvetendőbb rabszolgákként kényszerítettél minket szabadságunk megváltására [2] [3] .
Harkins levele megjelent az amerikai sajtóban, és némi visszhangot váltott ki, de nem változtatott a fehér telepesek indiánokhoz való hozzáállásán. Ezt követően az amerikai publicisták tiltakoztak a cseroki indiánok erőszakos deportálása ellen , amelynek során a törzs indiánjainak mintegy 20%-a meghalt. De ezek a tiltakozások sem voltak hatással az amerikai kormány politikájára.
Harkins azon feltevései, hogy a fehér uralom alatt maradt indiánok diszkriminációval és üldöztetéssel szembesülnek, teljes mértékben jogosak voltak. 1849 - ben a következőképpen írták le a helyzetet: „A lakásainkat lerombolják és felgyújtják, a kerítéseinket lebontják, a szarvasmarhákat a szántóinkra hajtják, minket pedig megkorbácsolnak, megbilincselnek kéz- és lábbilincsben, és sértegetnek mindenben. lehetséges módon legjobb embereink meghaltak az ilyen bánásmódtól” [4] . A Mississippi indiánok elleni rasszizmus felülmúlta a négerekkel szembeni rasszizmust [ 5] . A Choctaw extrudálása a Mississippiből a 20. század elejéig folytatódott.
Harkins reménye azonban, hogy „búcsút int” az amerikai népnek, hiábavalónak bizonyult. A fehérek népesedési nyomása és az Egyesült Államok kormányának asszimilációs politikája következtében az indiai területet és az oklahomai területet (az "Oklahoma" szó a choctaw nyelven "vörös embereket" jelent) felszámolták, és az egyesülés után a szokásossá vált. Amerikai Oklahoma állam a "törzsi joghatóság" területeivel.
2011-ben az oklahomai Choctaw nemzetnek 223 279 regisztrált tagja volt, akik közül csak 84 670 élt Oklahomában [6] . A choctaw törzsi joghatóságnak (28 140 km²) [7] 233 126 polgára volt, akik többsége nem csoktaw volt. 1934- ben elfogadták az indiai reorganizációs törvényt , amely visszaállította az őslakos lakosság jogainak egy részét, és 1945-ben a choctawok vissza tudtak állítani egy kis rezervátumot történelmi hazájukban, Mississippiben.