A Plinius-kitörés a vulkánkitörés egy olyan típusa , amelyben erőteljes, robbanásszerű lávakitörések következnek be, amelyeket hatalmas hamucsapadék kísér .
A név az idősebb Plinius római tudós nevéből származik, aki a Vezúv kitörésének megfigyelése közben halt meg [1] .
Unokaöccse, az ifjabb Plinius leírta a Vezúv kitörését, valamint Pompei és Herculaneum elpusztítását i.sz. 79-ben. e. két levelében Publius Cornelius Tacitus római történészhez .
Néhány órán belül a Plinius-kitörés több köbkilométernyi magmát lökhet ki a felszínre vulkáni csatornákon keresztül. Hatalmas nyomás és kiáramló gázok törnek át a vulkánt eltömítő rétegek maradványain, forró lávát és kőtömböket dobva a kráter falairól a levegőbe. A lávafolyam akár több száz méter/másodperc sebességgel lövell ki a felszínre, és a kráter felett több tíz kilométer magas kitörési (eruptív; lat. eruption " eruption " ) oszlopot alkot , amely eléri a sztratoszférát . Ha a por- és hamufelhő elkezd leülepedni, az piroklasztikus áramlás forrása . Az összeomlott krátert kalderának nevezik .
A Plinianus kitörése jellemző az úgynevezett szupervulkánokra - lapos vulkánokra, amelyek a magmával rendelkező hatalmas terek felett helyezkednek el, mint például a Yellowstone-kaldera , valamint a sztratovulkánokra , amelyek többek között a csendes- óceáni vulkáni tűzgyűrűt alkotják . Ezt a fajta kitörést például a St. Helens (a gyűrű egyik vulkánja) és az olasz Vezúv mutatja be .