Pentameter ( görögül pentámétros , s. pentameter ) - az ókori változatban a hexameter első tagjának megkettőzésével kapott daktilikus versszak, amely így két egyenlő részre oszlik, 2½ daktillábból, amelyeket cezúra választ el :
A pentaméter második tagjában a lábak mindig daktilisak maradnak, az első tagban pedig a daktilokat spondékkal helyettesíthetjük .
A pentaméter először a Kr.e. 7. – 6. századi görög lírában jelenik meg ; akkor is főleg hexameterrel kombinálva használták (ezt a kombinációt „ elegiac distich ”-nek hívják, és a benne lévő pentaméter sora általában a hexameter sorát követte). Az elégikus disztich részeként a pentamétert a Kr.e. I. századi római elégiák kölcsönözték. e. különösen Ovidiustól . A Brockhaus és Efron enciklopédikus szótára utal arra, hogy az elégiákban a pentameter és a hexameter más szerepet kapott: hexametrikus sorban írták le az eseményeket, a szerző pedig a pentametrikus sorban beszélt érzéseiről ezekkel az eseményekkel kapcsolatban.
A középkori latin változatban a leonin jelenik meg - egy pentaméter, amelynek közepén állandó cezúrím található .
A tónusos versifikációban a pentaméter daktilokóreikus vers formájában jelenik meg , általában ősi minták utánzataként. Az orosz költészetben a 18. századi ( Vosztokov , Milonov , Ozerov ) és a 19. századi ( Gnedich , Delvig , Puskin ) költőinél található.
Példa a pentaméter használatára (második sor):
Hallom az isteni hellén beszéd néma hangját,
Érzem a zavarodott lelkű nagy öreg árnyékát.
- A. S. PuskinA jambikus pentamétert ma már jambikus pentaméternek is nevezik nyugaton [ 1 ] [2] .